2013. június 12.

(a jani)

Ahogy utálkozott (és sajnáltatta magát) - mert mi olyan közönséges senkik vagyunk, akik nem felelnek meg az ő igényeinek és nem vagyunk olyan nőideálok és nem adjuk és nem tudjuk adni, ami neki kell! (Én főleg!) Meg az ő "függetlensége"... Azért is nyafogott: ő "anyagilag független" akar lenni, nem akarja, hogy a szülei fizessék a megélhetését - és ezért is kéne neki olyan nőideál, aki meg tudja adni, ami neki kell! (És hogy én adjam, ami neki kell! - és én nem adtam meg neki azt se, hogy ő "anyagilag független" tudjon lenni, én nem biztosítottam neki ehhez a megfelelő feltételeket.) Ő nem azért járt egyetemre, mert akarta azt a szakmát (utálta). Lehet, hogy a szülei megmondták: ha tanul, anyagilag fedezik a szükségleteit, ha nem akkor nem. És neki ez méltatlan korlátozás volt és kényszer: adnak neki pénzt de kérnek érte valamit cserébe - valami olyat, amit ő utál és csak kényszerből csinál. Őneki olyan "függetlenség" volt az álma, hogy neki legyen meg mindene és mindent adjanak, ami neki kell - csak úgy! Meg ahogy ezt előadta - szoros összefüggésben azzal: tőlünk mit vár el, és neki milyen nőideál kell...

Más embernek természetes az is: ha a szülei támogatják anyagilag a tanulmányait, annak inkább örül és hálás érte, nem korlátozásként éli meg, inkább "ajándékként". De ha valaki ösztöndíjat kap, azt is ugyanúgy - de persze azt se csak úgy adják, még a mezei tanulmányi ösztöndíjat sem. (Nem tetszett neki ez se.)

A "függetlenségi" cirkusz után a következő az volt, hogy azért utál és haragszik, mert "rossz anya" vagyok és nem gondoskodom róla és mindenkiről úgy, ahogy egy anyának az a dolga.

2013. június 9.

(ki kicsoda)

Már a legelső látványos sértődésrohama erről szólt: azért sértődött meg és kezdett hevesen utálni, mert nem voltam jóban befolyásosemberékkel, akikhez ő meg akarta magát hívatni, és nem tudtam elintézni neki olyan meghívást. (Ez egy-két nappal az után történt, hogy "örült" annak, hogy "megismerkedhetett" velem, lakótársak lettünk - mert neki "azt mondták", hogy én megfelelek az ő igényeinek! Aztán kiderült, hogy mégsem.)

Adva voltak a konkrét dolgok is, amiket tőlem akart kapni, és nekem adnom kellett volna:

- lakást (de olyat, ami neki kell!)
- olyan "gondoskodást", amit ő otthon a szüleitől is megkapott
- meghívásokat olyan menő bulikba és társaságba és utazásokra, ahova ő menni akart (és ilyen programok leszervezését, komplett elintézését és finanszírozását)
- olyan menő-befolyásos haverokat, ismerősöket, amik neki kellenek - hogy nekem ilyenek legyenek, szerezzek ilyeneket és őt mutassam be nekik
- és még pénzt is "férfias szórakozásokra", például nagy találmányokra, egzotikus expedíciókra, vagy valami ilyenekre, és ilyen dolgokat ajándékba: amiktől ő elismerésreméltó "ideálférfi", például híres felfedező vagy ilyesmi lehet, és ilyen példaképeket tud utánozni
- és még olyan erkélyes nőt is, akinek az erkélye alatt elő tudja adni azokat a romantikus érzelmeket, amiket ő akart. (És olyan erkélyt is!)

Mindössze.

A jani

Amikor végül rám támadt mások előtt, azzal indokolta: azért haragszik, mert én nem adtam meg neki azt a gondoskodást, ami neki kell! (És azt a lányok dolga adni!) És én nem tudom neki azt adni! Mert én nem vagyok olyan "különleges ember", amilyenek neki tetszenek, és nekem nincsenek olyan "különleges" rokonaim és ismerőseim stb. És a családom nem tudott olyan "különleges" életmódot finanszírozni, ami neki tetszett volna...

A fiúk közül nyaranta sokan vállaltak valami alkalmi munkát - őt csak az érdekelte: hol van olyan buli, ami őt "érdekli", és oda kivel tudná meghívatni magát. Meglepő volt, hogy elkezdett azzal "dicsekedni": ő a nyáron dolgozott egy építkezésen... Azzal kérkedett akkor is: neki milyen menő ismerősei vannak -  és ő olyan menő ismerősöknek "segített", akik házat építettek (mert neki olyan ismerősei vannak, akik ezt megengedhetik maguknak!) és cserébe neki haszonélvezeti jogot ígértek az ingatlanban. Mert neki vannak ilyen ismerősei! Ezzel kérkedett. Meg azzal, hogy a menő ismerőseitől mit kapott! És számonkérte rajtam: nekem miért nincsenek olyan ismerőseim?! és én miért nem kapok senkitől semmit?!

És aztán még pénz is kellett volna neki: arra a nagy és drága találmányra, amit föl akart találni - és azért is nagyon dühös lett (miután már ki volt nyilatkoztatva, hogy meg van sértődve, mert én nem adtam meg neki azt a gondoskodást, ami neki kell! és még azért is utál, mert én olyan utolsó senki vagyok, akinek még értékes ismerősei sincsenek, és nincsenek olyan menő ismerőseim, mint neki bezzeg, és én senkitől nem kaptam ingatlant) mert nem lelkesedtem azért a Nagy Találmányért se, amire pénz kellett volna neki. És nem adtam arra sem a pénzt, nem ígértem meg, hogy megszerzem akárhonnan stb.

Mindig egyszerre kérte számon: én nem felelek meg az ő elvárásainak azért, mert én nem tudom adni azt, amit mások bezzeg tudnak neki adni és adták! - és még azért is utál és azért is nem felelek meg az ő magas igényeinek, mert nekem nincsenek olyan menő ismerőseim se, amik neki kellenek, és én nem kapok olyan értékes-különleges dolgokat, amik neki kellenek. Az is a rendes ügymenet volt, hogy aztán azok után, hogy nagy sérelmet okoztam neki azzal, hogy nem feleltem meg az ő elvárásainak, még kárpótlást is követelt. Azért a sérelemért, mert én nem tudom adni, ami neki kell...

A jobb agyfélteke

 Egy bábut adott a kezembe azzal, hogy adjak neki nevet, személyesítsem meg. Nem engedelmeskedtem, nem tettem, amit mondott - ahogy sok más bizarr utasításának sem engedelmeskedtem, amit nem értettem. De nagyon megdöbbentem és elhűltem kissé. Elképedtem, mert már rég kinőttem abból a korból, hogy játékbabákkal játsszam, pláne meg is személyesítsem őket. És nagyon ijesztő is volt az egész.

A zaklatóm is játékbabával játszott egyszer demonstratívan, úgy duzzogott. Abban az időszakban, amikor teátrálisan nyájaskodni kezdett velem, annak a tavaszi félévnek a végén, amikor visszajött. Egyszer ugyanúgy mindenki előtt elővett egy játékbabát, duzzogott és a babával beszélgetett, mintha színjátékot adna elő: ő a játékbabáját szereti mert az is szereti őt, tőle megkapja, ami neki kell - és a hús-vér embereket utálja mert ők nem olyan jók, mint a játékbaba, tőlük nem kapja meg ugyanazt. Előtte már sokszor kinyilatkoztatta: neki szerepjátékok kellenek, az kell, hogy ő mindig az lehessen aki akar és a másik ember is mindig az a szerep, amit ő ráoszt - és mindig meg volt sértődve, mert tőlem nem kapta meg azokat a szerepjátékokat és szerepeket, amik neki kellettek és amit játszani akart. A játékbabával demonstratívan eljátszotta ezt a sértődöttséget. A babával beszélgetett duzzogva, neki panaszolta, hogy ő ott mindenkit utál mert őt ott nem szeretik - ő a bábut jobban szereti és inkább beszélgetni is vele beszélget mert tőle megkapja azt, ami neki kell, vele azt a szerepjátékot játszhatja, amit csak akar. Az eleven emberekre haragszik, mert azok nem olyan engedelmes bábok és nem csinálják, ami neki kell.

Ugyanazt csinálta azután a nő is: ő is ugyanolyan szerepjátékokat akart játszani. Ugyanúgy szerepeket osztott rám és követelte: én az legyek és azt csináljam és az legyen! Csak ő ezt nem magánemberileg csinálta, hanem ez volt a terápia. És én voltam a báb és ő nekem adott neveket, rám osztott szerepeket - úgy, ahogy gyerekek játákbábukra. Ugyanúgy akart játszani velem. Akkor végül pedig arra szólított föl: én is csináljam azt, azzal a bábuval. Jellemző mintázata volt a viselkedésének: elkövetett velem szemben valamilyen erőszakos dolgot, azután magyarázta: az a jó viselkedés, azt kell csinálni - és számon kérte rajtam, utasított: csináljam én is azt másokkal. Amikor a kezembe adta a bábut és fölszólított, elképedtem azon is: már megint valami olyanra szólít föl, ami neki normális, ő szereti azt csinálni. Engem személytelen tárgyként, bábuként akart használni, amire tetszése szerint oszt olyan szerepet, amit akar - ugyanakkor rendszeresen megszemélyesített tárgyakat.

Élő vudubabaként is használt és akart használni: velem akarta fizikailag csinálni azt, amit igazából másokkal, az én testemen akart kiélni olyan agressziót, amit másokon akart, és amit állítólag mások tettek vele - azt akarta velem újrajátszani: a kapcsolatunk végén erre hivatkozva akart bántalmazni. Akkor már egy idő óta rendszeresen a saját viselkedésével vádolt engem.

2013. június 8.

(időtlen emberek)

Bunkó irodalmárok rendszeresen értekeztek egy időben arról: a bántalmazott nőket (akiket mindig azért kell bántalmazni, verni, mert nem engedelmeskednek és nem felelnek meg az elvárásoknak!) és az idegeneket, akik nem olyanok, amilyennek lenni kell, miért nem lehet szeretni, miért muszáj őket bántalmazni? Akár egy regényhőst (ha a regényben nők bántalmazásáról van írva) - és akár egy szerzőt is, aki másképp ír, mint mások. Az nem merült föl soha: annak az "irodalomkritikusnak", aki ilyet firtat, ezt akarja tudni: miért "kell" emberek bizonyos csoportjait bántalmazni (főleg azokat, akik neki nem szimpatikusak), annak milyen agybaja van?

Mert szerintük ahhoz kétség nem férhet, hogy a bántalmazásért, agresszióért soha nem az elkövetője felelős: nem a férfi, aki veri a nőt/gyereket/családot, hanem a bántalmazás tárgya - a nő vagy gyerek, akit verni "kell", muszáj! Volt az is, irodalomkritikailag, hogy hát a nőverést, nők elleni erőszakot, családon belüli erőszakot azt úgy kell értelmezni - amikor a hülye külföldi regényírók, akik nem tisztelik a magyar kultúrát, ilyeneket írnak! - hogy a nőket bántalmazó férfiak valójában az áldozatok: a bántalmazott nőnek az áldozata, vagy amikor az egész családot verik, akkor a családnak vagy esetleg a társadalomnak az áldozata - már csak azért is, mert "kényszerítve vannak" arra, hogy elkövessék azt, amit biztosan nem is akarnak és még meg is szokták mindig bánni és utána bűntudatuk van: ki van ez is a regénybe is domborítva [mert ún. bántalmazó kapcsolatban a bántalmazókra jellemző ez, a "hülye külföldi regény" pedig arról szólt, ezt akarták irodalomkritikusék magyarul "értelmezni"] és ezért is együtt kell velük érezni! És például a nőt kell hibáztatni, akit muszáj bántalmazni - mert az a nő olyan utálatos és nem lehet szeretni!

Ahogy ahhoz sem férhet kétség: az idegen rossz és utálatos, azért, mert idegen, más, nem olyan, mint mi! És ezért kell például az idegen származású nőt is bántalmazni.

2013. június 6.

(idill)

Az érzelmek kifejezésének "gátoltsága" hisztrionikus, nárcisztikus vagy antiszociális bántalmazóra utal. Nem feltétlenül gyerekkorban... (Valahol olyat írtak, hogy az érzelmek kifejezésének gátoltsága például gyerekkori bántalmazásra utal. Szerintem inkább a bántalmazóra.) Ezek a bántalmazók agresszíven nem tűrik a másik ember (hétköznapi, az ő ízlésüknek ezért sem megfelelő) érzéseit és azok kifejezését - elég feltűnő az erőszakoskodásukban az is, ahogy a másik ember érzelmei (valódi érzelmek) egyből fölhergelik őket, végletekig...

Jellemző volt ez arra a baromra is, h-ra végképp! És aztán még Andortól is féltem emiatt... Vannak gátlásaim, például az érzelmeim kifejezésével kapcsolatban. Mert emiatt is fenyegettek, erőszakoskodtak velem. (Erősen nárcisztikus-antiszociális bántalmazók. És az a barom meg a nő is iszonyú teátrálisak voltak plusz a követeléseik: ezek a hisztrionikus személyiségzavar tünetei voltak, és ez volt a felszínen. Tulajdonképp úgy nézett ki, hogy főleg emiatt nem tűrik mások érzelmeit és azok kifejezését. Mert az az ő "privilégiumuk" azt csak nekik szabad! - és azt csak olyan drámaian, feltűnősködve, ahogy ők csinálják! Valószínűleg tényleg a hisztrionikus vonásaik miatt nem tűrhették elsősorban ill. ahogyan artikulálták ezt az agressziót, zsigerből, az amiatt volt.)

Tököm tele van már azzal, hogy ha valaki nem elég nőies és nem elég heteroszexuális (és nem fejez ki olyan nőies érzelmeket, amik el vannak várva!) azt egészen biztosan gyerekkorában bántalmazták és biztosan azért! csak azért biztosan! NEM.

2013. június 4.

a nőies nő

Mert az olyannal nem is kell fizikai kapcsolatba kerülni, akkor is ad mindent, a magamutogató fellépése szexuálisan is kielégítő, és mindenkinek egyformán adja, és lehet vele még dicsekedni is! és a férfi az ilyentől (bezzeg) az az ideálférfi lehet, aki akar.

2013. június 1.

(idill)

A második találkozásunk. A zavaros, zagyva kinyilatkoztatások "fóbiáról" és depresszióról és a bűnről ami a megátalkodottság: ha valaki helyből és azonnal (és még visszamenőleg is!) nem engedelmeskedik, nem olyan, amilyennek lenni kell, és nem azt csinálja, amit kell! - és nekem ez a sok bűnöm kell legyen! Azért, mert a Műegyetem építészkarán tanulni rossz és bűnös dolog és aki ott tanul, annak ezek a bűnei kell legyenek! És az is, hogy én mérnökhallgató voltam, az is "megátalkodottság" volt. És megátalkodott bűnösség - amiért engem büntetni kellett volna...

De bűnös megátalkodottság volt az is, hogy nem olyan érzelmeim vannak, amilyennek lenni kell és nem szeretem, ha fenyegetnek, az ő fenyegetőzése és agressziója sem olyan reakciót váltott ki belőlem, az előző "beszélgetés" során, amilyet kellene. Azt is sejteni lehetett, mit várt el: nekem viszonzásképp kedveskednem kellett volna, és rajongó szeretetet érezni iránta. Csak megdöbbentem. Látta, hogy nem tetszik nekem a fenyegetőzése és agresszivitása: nem tetszésnyilvánítással reagáltam rá. Neki ez nem tetszett, észrevételezte mint helytelen, "bűnös" reakciót - és utána még magyarázta: az miért bűn! Az én reakcióm az ő fenyegetőzéseire (hogy nekem nem tetszett, nem rajongtam érte) miért volt helytelen és bűnös érzelmi reakció. És megátalkodottság! Aztán még a megátalkodottságot is megmagyarázta, és hogy kik a megátalkodott bűnösök...

Például én, még azért is, mert a Műegyetemen tanulok - és ezért kötelességem lenne fóbiásnak is lenni és engedelmeskedni neki és úgy érezni és produkálni azt a fóbiát, ahogy ő azt megmondja! - és már előtte is egy másik mérnöki karon tanultam!

És még azért is, mert az érzelmi életem se olyan, amilyennek lenni kell, és nem tetszik nekem, ha fenyegetnek - és nem azokat az érzelmi reakciókat produkálom agresszív barmok fenyegetőzéseire, amiket kell: amit ő elvár. (Pl. ha fenyegetnek és a megkínzásomról és lemészárlásomról fantáziálnak, az nekem tetsszen!) Hanem én olyan bűnös érzelmeket produkálok, amik a zsidóknak szoktak lenni! És ezek zsidó érzelmek - és vegyem tudomásul, hogy ez is bűn, hogy nekem zsidó érzelmeim vannak, ezek azért bűnös érzelmek! És az én reakciómat: azt, hogy nem tetszett nekem az ő agresszivitása, és nem akartam megengedni sem a fizikai bántalmazást, még pl. konkrétan "depressziónak" minősítette (még azon kívül, hogy ha valakinek nem tetszik a fenyegetés és agresszió, és rosszul érzi magát attól és nem akarja megengedni, az zsidó reakció!) és magyarázta: az egy bűnös érzelem! És miért: azért, mert megátalkodottság! és az a bűn! És azért, mert a "depressziót" (ami az, hogy ha zsidókat fenyegetnek és meg akarnak ölni, nekik ez nem tetszik...) már a középkorban is egy súlyos bűnnek tartották, és az a kereszténységben is egy súlyos bűn!

Ehhez képest a kereszténységet és pl. a katolikus egyházat is ugyanúgy utálta, mint a zsidókat - megvolt az összefüggés: a katolikusok is a zsidók Istenét imádják, és az a "rossz isten". (De a katolikus egyház középkori és újkori antiszemitizmusa azért tetszett neki.) És aktuálisan is az számít bűnnek, ami már a középkori kereszténységben is...

Nem értettem azt se: nekem, aki meg se vagyok keresztelve, és már a szüleimet is ateistának nevelték, mi a fasz közöm van ahhoz, hogy a középkori keresztények mit tartottak bűnös érzelemnek - és ő hogy jön ahhoz, hogy azt követelje: nekem olyan érzelmek miatt legyen bűntudatom? (És ha hívő keresztény lennék, végképp nem ő lenne illetékes eldönteni: melyik érzelmem bűnös és melyik nem.) De miután nagyon kinyilatkoztatta: ha valaki meglepődik és értetlenkedik az ő irracionalitásán és agresszióján, az egy olyan bűn, ami már a középkorban is az volt, és csak az számít! inkább nem értetlenkedtem. Nem értettem azt se: az miért baj és "megátalkodottság", ha valaki a műszaki felsőoktatásban tanul - de ez már döbbenetet és értetlenkedést sem váltott ki belőlem. (Csak valami fásultságot, szomorúságot, reménytelenséget, a rossz minőségű kommunikáció.)

És ő aztán "magyarázta". Hogy a műszaki és természettudományok "férfias" tudományok és ezért lányoknak ilyet nem szabad tanulni! És "zsidó tudományok" és ezért fóbiásnak kell lenni tőle!

II.
Azt is részletesen (és iszonyú zavarosan) elmagyarázta: hogyan kell "érezni" a fóbiát - direkt amiatt, mert az építészkaron tanulok, ennek milyen "fóbiát" kell okozni, és azt hogyan kell "érezni: mire kell gondolni egy "fóbiásnak". (Egy fóbiás építészhallgatónak - és az építészhallgatónak mind olyannak kell lenni!) Azt az építészfóbiát úgy kell érezni, hogy arra kell gondolni, hogy üldöznek és le akarnak gyilkolni és mindenki milyen gonosz és agresszív (vadidegen emberek pl. az utcán, közlekedés közben) és milyen gonoszul is néznek! És biztosan le akarnak gyilkolni!

Mondtam: amerre én járok, ott én nem ilyen emberekkel szoktam találkozni, inkább néha még idegenek is kedvesen rám mosolyognak. (Még azt is mondtam, hogy például nemrég egy vadidegen nő mosolygott rám.) Mire ő: hááh! húh mindenki engem bámul! (ő így interpretálta azt, amit mondtam: én inkább kedves emberekkel szoktam találkozni) húú! hú vajon miért?! rosszul gomboltam a ruhámat? vagy kormos az orrom? (Ezt szinte viccelődve mondta.) Én meg kicsit nevetgéltem, mondtam, hát igen, olyat is észrevettem, hogy megbámulnak néha, főleg férfiak, de úgy vettem észre, ők inkább a mellemet bámulják. Mondtam: először zavart is, de hát ezek ilyenek. Mire kirobbant a nőből: ja-a persze! arra kell gondolni hogy őrült nők akarnak késsel legyilkolni!

És ez már a második alkalom volt, hogy a női mellről az én testem elleni véres agresszió jutott eszébe.

És ez az egész agyrém valahogy összefüggött az "építészfóbiával" is. És az egész úgy, ahogy volt: hogy nekem női mellem van és azt észre lehet venni! és az építészkaron tanulok és az bűn! és még nem is olyan érzelmeket produkálok, amilyeneket kell! (az építészfóbiát például) megátalkodottság is volt, ami a bűn! (És már a középkorban is annak tartották!) És az is bűn és megátalkodottság volt nyilván, hogy én másokból sem olyan (és csak olyan!) indulatokat váltok ki, mint kéne, és általában nem szoktak vadidegen emberek "gonoszul nézni" és legyilkolni akarni. (Az meg pláne mindennek a teteje, hogy vadidegen nők negédeskednek velem, a pasik meg a mellemet bámulják!)

És aztán még magyarázta, hogy az építész az csak férfi lehet és Makovecz, azért, mert fasz formájú házakat kell tervezni, mert az a jó! és mindenkinek olyan házakat kell tervezni, mert az szimbólum! És azzal vádolt mint bűnnel, hogy biztosan transzszexuális vagyok és "férfi akarok lenni" - mert az, hogy az építészkaron tanulok, az azt jelenti! Mert az férfias foglalkozás és nők nem lehetnek építészek az nem normális! (És például így akkor meg volt magyarázva az is: nekem miért nem lehetne női mellem, és miért bűn, ha férfiak nőnek hisznek, mert női testem van, és úgy néznek rám, mint nőre - ahelyett, hogy úgy néznének rám, mint transzszexuális zsidó építészhallgatóra.)

Alaposan ki lett hangsúlyozva a női mell, mint téma. (Ő beszélt róla először, a sajátjáról - miután arról fantáziált: ki ellen milyen agressziót kéne elkövetni. Ez fölizgatta, saját teste és szexualitása "jutott eszébe" róla - bezzeg ő így reagált az agresszióra és zsidók lemészárlására! Aztán újra: engem meg kéne verni, mert én nem vagyok olyan nőideál, mint ő bezzeg! És nem izgultam az ő fantáziáira... És ennek a mocskos szadista "procedúrának" is a női mell volt a középpontjába állítva.) Ezek után feltűnt: hogy igyekszik fizikailag is hangsúlyozni ezt a "testrészét".

Úgy is, mint a "tökéletes nő". És a "női szexualitást" is úgy kell megélni, ahogy ő: ő nem "depressziós" lesz attól, ha zsidókat gyilkolnak, őt ez fölizgatja! (És nyilván ez a Tökéletes Nemi Identitás lényege. Fizikailag meg azt úgy kell hangsúlyozni, hogy az ember azokat a testtájait hangsúlyozza, ahol ő az izgalmakat érzi, amikor zsidókat mészárolnak. De legalábbis olyan embereket, akiknek a nemisége nem olyan kifogástalan, mint az övé bezzeg.)

2013. május 28.

Jelek és jelentések

A csodálatos nagymellű pszichológusnő. A nő is nagyon büszke lehetett a mellére.

Az első találkozásunk alkalmával csak az agyműködésemmel volt elfoglalva és azzal: az nőietlen és abnormális, ha egy lányt fölvesznek a Műegyetemre mert a természetes agynak hülyének kell lenni a matematikához és ha egy lánynak nem olyan az agya, az abnormális és nőietlen és azt jelenti hogy elnyomták az agyát! (Vagyis csak a fiúk agyát szabad elnyomni természettudományokkal, a lányokét nem.) És kinyilatkoztatta, mi a jó és nőies: a szimbólumos jobb agyféltekés gondolkodás. A következő alkalommal már a szimbólumos női öltözködésről beszélt és szimbólumos építészetről: úgy kell öltözködni és olyan építészetet kell csinálni, mert az a jó. Mert az a szimbólumos gondolkodás és jobb agyfélteke. És ő is azért öltözött úgy: az volt a szimbólumos jobb agyféltekés női öltözködés - aminek az a jelentése, hogy az a jó, szimbólumos jobb agyféltekés női öltözködés.

Ezotérikus

Azt a tételt akarta tagadni, miszerint a testre ható erő mozgásállapot-változást okoz. Mert hallott róla, hogy az egyik tanárunk, a példképe mondta, hogy ő azt kísérleti úton bizonyítva látta. A saját szemével. Ő aztán erről okoskodott, én meg mondtam, hogy ne beszéljen hülyeségeket. Dühös lett és megvető - ő szívesebben hitt tekintélyszemélyeknek, mint a matematikának.

2013. május 27.

A fenntartók

Föltehetően volt anyja is és otthon ő is adta neki azt az ellátást, amiért hisztizett, de róla soha nem beszélt mint önálló személyről, csak a szüleiről többes számban vagy még inkább a helyről, ahol ő megkapta és megkapja azt az ellátást, ami neki kell: náluk otthon az van. Az apját egyszer-kétszer emlegette önálló személyként - a pazarlását: ő az aki a hónap elején pazarolja a pénzt, mindent megvásárol egyszerre és többet vásárol háztartási cikkekből, tartós élelmiszerekből, mint amennyi azonnali fogyasztásra kell és vásárol még valami csemegét is de csak akkor, akkor van de máskor az nincs és a hónap végére elfogynak azok a tisztálkodószerek, háztartási cikkek is.

Egy igazán pazarló, felelőtlen ember esetén nem az a helyzet forogna fenn, hogy az akkor van de máskor nincs. Ez az ő kifogása volt - amit nyafogva, hisztisen, sértődötten adott elő: jaa persze az olyankor van de máskor nincs!

Ellenben az volt a felelősségteljes viselkedés, hogy ő csak a fontos dolgokra ad ki pénzt - arra akkor is, ha nincs.

II.
Csak később, nemrég esett le, miféle embereket, kik izgatták először: pár olyan ember, akiknek a papája a politikai vagy gazdasági életben "valaki". Róluk és a baráti körükről, a barátaik barátairól faggatózott, az ő egyetemen túli magánéletükről és társasági életükről, családjukról és családtagjaikról akart mindenáron beszélni és másokat is faggatni. Odáig, hogy valaki anyukája nénikéjének a vakbelét melyik kórházban műtötték. És neki ezek roppant érdekes és fontos információk voltak, úgy adta elő, rettenetesen fontoskodva, mintha ott körülötte mindenki más is halna bele az érdeklődésbe és csak azt akarná tudni. Senkit nem is érdekelt rajta kívül. 

(ezotérikus)

Mindig nagyon kiöltözött és ijesztően sminkelte magát. Ijesztő frizurája is volt: sprőd szőke haja rengeteg hajlakkal kimerevítve, és meghökkentő ezotérikus jelmeze: az volt állítólag a jó, jobb agyféltekés szimbólumos öltözködés. Lényeges elemét képezte a különleges melltartó, amivel föltockolta, talán ki is tömte a mellét - valami olyan természetellenes helyzetben, mintha nem is testrész lenne, hanem valami szerelvény: szimbólum, aminek jelentése van. Előszeretettel viselt tapadós felsőket, csakis feltűnő, csillogó kelméből. És furcsán kihúzta magát, homorított - igyekezett talán a kicsit természetellenes testtartásával is kihangsúlyozni a felsőtestét, én azt gondoltam: biztosan fáj a háta.

Példálózott, hogy úgy kell öltözni, ahogy ő, az a jó nőies öltözködés. Nem akartam, hogy az öltözködéssel vegzáljon, nem is azért fizettem, úgyhogy megpróbáltam elég nőiesen öltözni, ami megfelelhet az ő ízlésének, hogy békén hagyjon. Nem voltak ugyan olyan csiricsáré "szimbólumos" ruháim, nem is akartam beszerezni semmi olyat. Fölvettem egy sötétszürke, sportos, de nőies: karcsúsított és V kivágású hosszúujjú pólót és hozzá egy fodros fekete szoknyát. Egyébként is szívesen viseltem ezeket a holmikat. Kicsit se volt olyan feltűnő, mint az ő öltözködése, a pólóm sem volt olyan szűk, annyira testhezálló, nem volt csillogó, feltűnő színű sem, nem volt túl vékony és még lágy esésű sem, de kényelmes volt. Állatiasan agresszív lett a nő, kihívóan fölényeskedő, ellentmondást nem tűrő és fenyegetőző.

Először csak indulatszavakkal vezette be a mondandóját: nna! jja! igeen? és nekem fogalmam se volt, mit akar mondani. Megmondta, nagyon agresszíven és támadóan: az ilyen nők akarják azt hogy megtámadják őket! Nem értettem, miről beszél - magyarázta: azokat nőket, akik olyan kihívóan öltöznek, úgy mutogatják magukat, mint én, támadják meg a férfiak. És úgy beszélt azokról a férfiakról, mintha abszolút valóságos személyekről - és mintha valami gonosz, rosszindulatú szörnyetegek lennének, akik igenis vannak és ott lappanganak mindenfelé - valami magasabb ezotérikus dimenzióban, mert én a fizikai valóságban addig olyat még egyet se láttam. De igenis vannak és megtámadják a nőket, ennek kell lenni mert ez van - ő ezt így megmondta: igenis mi az ami van és kell lenni.

Jelek és jelentések

A nő rögeszméje: a matematikai tehetség abnormális és nőnek olyan nem lehet, az egészséges természetes agynak születéstől fogva hülyének kell lenni a matematikához és logikához, a matematika és logika és Férfias Elnyomó Hatalom - mert minden ami szabály és rend az az. A matematikai és logikai összefüggések a Férfias Elnyomó Hatalom és a bal agyfélteke ami a rossz. A jó nőies gondolkodás az, hogy minden szimbólum aminek jelentése van és akkor az van.

Ha egy lánynak olyan kognitív képességei vannak, hogy fölveszik a Műegyetem építészkarára és ott tanulhat, az is jel és az azt jelenti, hogy az olyat gyerekkorába' elnyomta a férfias elnyomó hatalom, elnyomta az agyát mert ha egy lány nem hülye a matematikához és a Műegyetemen tanul az azt jelenti. Nem értettem, miről beszél, erre magyarázott valami húú fúú gonoosz! családfő apáról aki húú! nagyon szigorúú-ú! - és ő veri beléjük a matematikát és a logikát is. Vagy mi. Azt nem mondta, hogy szerinte mégis mi köze van a matematikának a tekintélyelvű neveléshez - de azt mondta, hogy ezt firtatni férfias és rossz gondolkodás mert racionális, a jó gondolkodás az amit ő gyakorol: a matematika is jel és ha valaki nem hülye a matematikához az is jel aminek jelentése van és az a jelentés az amit ő gondol és az az hogy férfias elnyomó hatalom és az akkor az! És igenis kell lenni az én múltamban egy olyan férfias elnyomó hatalomnak mert az, hogy nem vagyok olyan hülye a matematikához és logikához amilyennek lenni kell és én értek ezekhez a dolgokhoz az azt jelenti! Mondtam, hogy nincs olyan, az én családomban nincs olyan férfias elnyomó hatalom tekintélyelvű családfő. Erre akkor még kinyilatkoztatta: nem baj ha nem férfi, lehet nő is. Az anyám se olyan, de végül eszembe jutott a megfelelő személy, csak úgy viccből: az egykori gimnáziumi matektanárom biztosan megfelelne a nő igényeinek, megtestesítené a szemében azt a férfias elnyomó hatalmat.

2013. május 26.

Az elismerésreméltó ember

Sóhajtozott: neki mennyire kéne egy barátnő is! Mert illene mert ennyi idős korban másoknak is van már! És ő is olyan akar lenni! (Répás Feri odalett volna tőle, neki is pontosan ilyen eszményei voltak a szexualitásról.)

V-vel "beszélgetett" a témáról, többször is talán. Én nem nagyon figyeltem oda: két ember magánbeszélgetésére egyikük magánügyeiről. Nem nagyon figyeltem rá, amíg ki nem derült, hogy valamiképp én is érintve vagyok az ügyben: énrám haragszik. Pár feltűnő, kirívó dologra emlékszem.

Sóhajtozott, panaszkodott, még színpadiasabban, mint más dolgok miatt - és sértődötten, szemrehányón nyafogósan, mint egy sértődött, duzzogó gyerek: mert neki azt mások nem adják! V. kérdezte: még soha nem volt? Fanyalogva-utálkozva mondott valamit: de, igen, még régebb egyszer, de áá fúj olyan izé volt. Ijesztő volt. Még csak nem is tárgyilagosan beszélt a másik emberről vagy a történtekről, mintha nem is egy másik emberről beszélne. Ugyanazzal az utálkozással, ahogy tárgyakat vett szemügyre - és majdnem ingerülten: mintha azért, mert egy ilyen érdektelen dologról akarnak vele beszélgetni. Nagyságrendekkel nagyobb lelkesedéssel beszélt arról: kinek mije van, ki mit csinált,amiről beszélni lehet. (Mintha azért is fanyalogna, mert annak a lánynak sem volt semmi olyan különlegessége, amit el lehetne mesélni, azért sem felelt meg az igényeinek. Ezt talán mondta is.) Ugyanezzel a fanyalgó utálkozással, lekicsinyléssel beszélt más emberekről is...

És sóhajtozott, még színpadiasabban, mint máskor, hangosan, majd szétszakadt. Epedezett és sóhajtozott: ő olyan akar lenni amilyennek kell!  És másokat akar utánozni, azt akarja, ami másoknak is van, ami már megtörtént, meg van írva. És olyan romantikus regényeket és regényhősöket emlegetett nagy együttérzéssel és átéléssel, akik ugyanolyan rettenetesen szenvednek, mint ő, ők sem kapják meg, ami nekik kell! Példálózott még a barátjával is: ő is milyen romantikus szerelmet szerzett be! egy olyan is jó lenne neki is! Azt is hangsúlyozta: ő olyat akar magának, ami másoknak is van - és ami olyan látványos, különleges: amiről regényeket is írnak. Mintha az is külön imponálna neki ezekben a sztorikban: ezek olyan különleges sztorik, amikről írtak is - mintha egy bulvárlap tudósításai lennének.

Már jól beleélte magát a romantikus regényhős szerepébe, aki szenved, mert nem adják meg, ami neki kell. Ezek után utazott el valahova és visszatérve még jobban meg volt sértődve, mert találkozott egy lánnyal, akinek ő annyira megtetszett, hogy egyből meg is hívta volna őt egy külföldi utazásra! És meg van sértve, mert ő ott tőlünk nem kapja meg ugyanazt! És rám haragudott valamiért. Már akkor, amikor előadta, mi történt. Azután Goethe Wertherével példálózott: a férfiak öngyilkosok lesznek, ha nem adják meg, ami nekik kell. Gusztustalan volt. A szobatársa vigasztalta - arra megdühödött, kirúgta maga alól a széket, majdnem ránk borította az asztalat és dühösen elcsörtetett, még az ajtót is bevágta maga után. Azután feltűnően fenyegetően viselkedett velem.

Folyamatosan az igényeit nyilatkoztatta ki, kezdettől: neki mi minden kéne - és ő meg van sértődve és haragszik azokra, akik azt nem adják! Elég fenyegető lett volna önmagában ez is. Mégsem az anyagias igényei és az erőszakos követelőzése volt a legfenyegetőbb - hanem az a követelés: mindig az legyen, ami már megtörtént, az ő életében vagy regényekben, filmekben, amit ő már tud, kigondolt. És az indulatai, a düh mindig, ha nem az van... ha csak a hétköznapi fizikai környezetéről kellett is tudomást vennie.