2022. február 12.

(ki kicsoda)

Most láttam, másik oldalon van  párkapcsolati erőszak címke is - le is akartam szedni a bejegyzésről (2013.10.15. - sokra kitehetném). Nem tudtam egyébként, mi lehet az. Megnéztem, és hagyom mégis.

Elég sokat írtam oda is (meg ide is) arról a "kapcsolatról". A többi ilyen bejegyzésben is arról: ez a "kapcsolat" és annak a "csodás" férfiúnak (J.J.) a jellegzetes viselkedése, például a permanens követelőzései (és sértődőttségei, haragja és megtorlások, mert én nem adtam és nem tudtam adni, ami neki kell!) párkapcsolati erőszak volt. (Az a neve - tényleges párkapcsolat nélkül is. Bár ő egy idő után igyekezett azt a benyomást kelteni). És "természetesen" ő erőszakoskodott velem: mégha egyfolytában és egyre agresszívebben panaszolta is: ő a "szenvedő" férfi! - meg hogy mi mindentől "szenved"... 

Pláne: a szenvedő magasztosan "romantikus hős" meg rettenetesen szenvedő "szerelmes férfi", akit a gonosz (és undorító testű!) nők bántanak - és maga a női test is, mint olyan: mert ő attól (heteró és cisznemű férfiként, mintahímkét) undorodott-utálkozott nagyon: állandóan ezt hallgathattuk már ott az albérletben, ezt részletezte nekünk, nap mint nap. (Hogy 1. milyen undorító a nők teste és miért! 2. ő hogy utálja és undorodik tőle - és mennyire fel van háborodva a létezésén is! 3. neki ez mekkora nagy szenvedéseket okoz! - az "undorító", sőt: GYŰLÖLETESEN "udorító" NŐI TESTEK puszta FIZIKAI LÉTEZÉSE is: NEKI, J.Janinak, a kifogástalanul ciszheteró eszményi mintahímnek, nem nekem, a csúf és rusnya testű "deviánsnak".) És hogy én bántom, mert nem adom neki aztat mind, ami neki kell: anyagi javak főleg, meg "anyai gondoskodás"...

Miután évet halasztott (még annak a félévnek a végén, amikor közös albérletben laktunk) - méghozzá amiatt, mert ott Sopronban ő nem talált magának olyan lányt, amilyet akart (akinek például konkrétan lett volna olyan lakása, ami alkalmas lett volna azoknak a magasztosan eszményi szerelmi érzületeknek és annak az eszményi szerelmi kapcsolatnak a megvalósítására, amire a "csodás" férfiú saját elmondása szerint áhítozott) -, de aztán amikor mégis inkább visszajött Sopronba (megígérte pedig: ha máshol "megtalálja a számítását": így mondta, talál magának olyan ideált, aki neki kell, akkor nem jön vissza), és akkor már évfolyamtársak lettünk, és egy idő múlva aztán ott is, az egész évfolyam előtt is, bent az egyetemen és közös programokon elkezdte egyre látványosabban és harsányabban mutogatni a szinte állandó sértettségét és "megbántottságát", sőt haragját irántam: nyilvánvalóan azért, mert 1. én nem feleltem meg az ő magas férfiúi igényeinek (ezt is tudhatta mindenki) 2. nem tanúsítottam iránta az általa elvárt imádást és hódolatot se 3. mindezzel újra és újra súlyos sérelmet okoztam neki!

Láthatta is mindenki és tudhatta mindenki: ő hogy meg van sértve és mennyire "szenved" - és főleg: mennyire haragszik rám és hogy utál engem.

Amit persze nemcsak seggfej irodalmáraink szerint kellett volna úgy értelmezni (pláne a "csodálatos emberhez" hasonló rettenetesen szenvedő férfiakkal végtelenül empatikus és megértő nőírók szerint), hogy ő volt a "bántalmazott férfi" - és persze én voltam a gonosz "bántalmazó nő", mert én nem voltam vele empatikus és megértő. És mert nem voltam képes se külföldi utazásokra meghívogatni, se pénzt szerezni és pénzt adni neki (sokat!) az utazási céljaira például - mert épp az USA-ba akart pl. utazni: kárpótlásként is az után, hogy egy másik lány bezzeg meghívta egy prágai utazásra, de neki azt muszáj volt elutasítani, és emiatt is rám haragudott. Sőt arra is célozgatott, már akkor, hogy ő tőlem akar olyan meghívásokat kapni. Vagy inkább csak pénzt az utazási céljaira? És nagyon megharagudott már akkor, mert én azt sem adtam és nem voltam képes adni. És aztán a lakást se intéztem el, amit akart, pedig megmondta, hogy neki az is kell! Hogy meg tudja spórolni a lakbért, és a megspórolt lakbéréből tudjon utazni. (Ki is számolta, hogy az épp elég lenne az utazási céljaira, és még más szempontból is jól jönne: az önmegvalósítása szempontjából is. Mert a másik fő életcélja az volt, hogy olyan "karakán önellátó" ember legyen, aki "nem szorul rá a szülei támogatására", és neki az albérletét pl. a szülei fizették - én Sopronban még ki tudtam fizetni az albérletem az ösztöndíjamból, később nekem is segítettek a szüleim. A valóságos szüleim. Miután az elől a "csodálatos ember" elől elmenekültem.)

Az irodalmári fogalmak miatt hagyom azt a címkét: mert irodalmárainknak is vannak hagyományosan valamiféle fogalmaik - saját belterjes fogalmaik -: a párkapcsolati erőszak az micsoda és "jellemzően" kik követik el és hogyan. Abban a bejegyzésben ezekről az irodalmi fantáziákról írtam.

2022. február 7.

(idill)

avagy a r e p a r a t í v   t e r a p e u t a Honti M. fantasztikus "hősiessége"

Eleinte főként vmi "udvarlói" szerepre akart kinevezni. (Mint pszichológus a kliensét - mint hangsúlyozottan kifogástalan szexualitású és kifogástalanul-eszményien nőies pszichológusNŐ a hangsúlyozottan "deviáns", nem megfelelő nemiségű női kliensét.)

És eleinte még csak nem is evilági férfiakkal, hanem természetfölötti, nőrabló bestiákkal azonosított, ilyen "férfi princípiumot" vélt meglátni bennem. Pl. a nőrabló griffmadarat, aztán a bikát - és micsoda kirobbanó örömmel! -: többé-kevésbé az ő ízlésének megfelelően mitikus hímként azt is. Azzal az indokkal (úgy is, mint jó-ó "jobb agyféltekés szimbólumos" indokkal), hogy a nemi önkifejezésem egyes elemei - pl. a hajam színe, ruházatom színe - ezeket "szimbolizálják. (És direkt alaposan kihangsúlyozta ennek a természetfölötti férfi princípiumnak a szexuális funkcióját is, sőt magát a szexuális aktust, nászt is az ilyen magasztosan "eszményi" férfi princípiummal - mintha ez a tökéletes és eszményi férfiasság megtestesülése lett volna, akivel-amivel a nőknek a szexuális kapcsolatra is áhítozni KELL! Konkrétan így is került szóba. Fura volt a modora is: kifejezetten örülni látszott, hogy ilyen "eszményi" férfiasságról-szexről ábrándozhat - úgy is, mint pszichológus, az én jelenlétemben, a kliense jelenlétében. Utána már visszafogottabban lelkesedett, és végül beérte volna antropomorf istenségekkel is. Pl. az antik görög-római mitológia szépfiúival - nekem tehát ez által ezt a hitvilágot és antik kultúrát is képviselnem kellett: ez NEM pozitívum volt.) 

A másik mitikus-sztereotip "férfi princípium", aminek kinevezett, és a bűneit (harsányan hangoztatva) rám vetítette, a "gonosz, elnyomó férfias hatalom" azaz "atyai princípium" volt. Rendszeresen kb. bűnbaknak nevezett ki, és engem hibáztatott valami titokzatos- mitikus "gonosz és elnyomó hatalom" ill. férfi princípium bűneiért (amiatt is, mert a műszaki felsőoktatásban tanultam - pláne lány létemre: biológiai nőként). Amitől "az egész világ" szenved, ill. neki személy szerint is szenvedést okozott. (Én egyértelműen annak a "gonosznak" voltam kinevezve ilyenkor - egy nem konkretizált, mitikus-titokzatos "gonosz, elnyomó hatalom" képviselőjének. Fölbukkantak összeesküvés-elméletes részletek is: már a kapcsolatunk kezdetén is.) 

A végén kiderült: neki volt egy bántalmazó "atyai tekintély" családtagja - valszeg az apja, de a tényleges családi kapcsolat el volt homályosítva. Nem az volt a lényeg és nem az volt tematizálva. Hanem annnak a szereplőnek a mitizált és univerzalizált szerepe: ő volt az "elnyomó, gonosz férfias hatalom". Az egyik olyan ezoterikus szeánszon lett ez egyértelmű, ott lett kinyilatkoztatva. 

Mert a kapcsolatunk végén azokra a bizarr ezotérikus szeánszokra is el lettem ráncigálva - muszáj volt. (De számomra pl. ott derült ki pl., hogy a hölgy - H.M. - a Silva-féle agykontroll lelkes híve: ott ő maga hangoztatta.) A szeánszok tematikája a Tarot "nagy arkánumai" lettek volna... Nekem egyébként csak akkor szólt, akkor jutott eszébe, kellek én oda, amikor a "gimel", azaz "császárnő" került műsorra - ami valami eszményi "anyai princípium" volt, ill. az az eszményi anyai princípium (hangsúlyosan) MINT az eszményi "női princípium".

Következő alkalommal (a "daleth" azaz "uralkodó" ürügyén) mesélt arról a "gonosz, elnyomó hatalom" férfirokonáról: tulajdonképp ő lett volna a "műsor", és mindenkinek egy pont olyan férfi princípiumra kellett volna gondolni, olyat elképzelni: ezt (is) nagyon erőszakosan követelte. Nekem persze úgy sem sikerült: nem voltak ilyen rossz (családi) élményeim. Személyes élmények híján ő persze azzal is beérte volna - követelte és forszírozta azt is -, ha műalkotások, pl. regények vagy filmek alapján képzel el valaki olyat. Sokan ezt is tették. Velem akkor már régóta erőszakoskodott ilyen stílusban, elegem volt belőle. 

Ott beszélt részletesen arról a gyerekkori élményéről, amivel tematizálni is akarta azt az alkalmat: őt gyerekkorában "az a gonosz férfi princípium" (apja?) egyszer nagyon meg is verte. Azt ott nem mondta, miért. Négyszemközt ("terápiában") még előkerültek párszor az ő (a terapeuta) gyerekkori élményei, és pl. az is, hogy ő gyerekkorában "nagyon dacos és engedetlen volt", és "mindig azt csinálta, amit nem szabad", és olyasmi is, hogy "egyszer nagyon meg is büntették"...

Ezek a dolgok mindig akkor jutottak eszébe, amikor nekem (mint kliensnek) az volt a "bűnöm", hogy nem engedelmeskedtem (neki, csak neki!). És egyrészt hibáztatott, másrészt (néha) "nosztalgikusan" felidézte a gyerekkori emlékeit. A végkimenetel persze mindig az volt, hogy engem is nagyon meg kellene büntetni az engedetlenségem miatt.

Azon a szeánszon ill. közvetlen utána már egy az egyben annak a "gonosz elnyomó férfias hatalomnak", a gonosz-rossz (és "atyai" és hatalmaskodó) ffi princípiumnak a szerepét és BŰNEIT adta rám, nyíltan vádolt azzal, hogy én vagyok gonosz és erőszakos stb. 

Az ürügy már kezdetektől kb. az volt ehhez: hogy engem (végül is) a "gonosz atyai princípiummal" azonosítson (mint biológiai nőt!), annak a bűneit adja rám, hogy kezdetektől az volt a mániája: az én "abnormális" nemiségemnek is (nemi önkifejezésnek főleg, a "nem elég nőies" öltözködés, életmód) az kell legyen az oka, hogy engem 1. rosszul neveltek (nem elég nőiesnek, nem úgy, ahogy a lányokat kell, nem arra az eszményi-idilli nőiességre), és 2. biztos egy ilyen gonosz és elnyomó férfi princípium tehet arról! És pl. arról, hogy fölvettek a műegyetem építészkarára. Mert hogy a "normális női agynak" és a "természetes agynak" csak úgy magától nem lehetnek olyan képességei, ha vkinek olyan van, az csak valamilyen erőszakos és elnyomó nevelés-tanítás által kerülhet oda bele! Ahogy azt rögtön az első találkozásunkkor magyarázta. (Nagyon zavarosan, de nagyon drámai modorban.) Amit én abszolút nem értettem - biztosan "bűn" lett volna ez is. Én pl. szerettem a matekot, és nem erőszakként éltem meg, hanem úgy, hogy nekem MEGENGEDTÉK, hogy ilyen "fiús" dolgokkal foglalkozzam. (Már, aki - pl. a gimis osztályfőnöknőnk nem nézte jó szemmel.)

És az egész "folyamat" nyert egy olyan értelmet, hogy az ő részéről vmi nagyszerű és "hősies" dolog (ő pedig valami "hős") épp amiatt, mert engem arra használt, hogy a legyőzendő gonosz szerepét adja rám, és énbennem mintegy azt a "gonoszt" büntesse - ill. azt akarja "kiűzni" belőlem. 

Bőven volt az egészben nemcsak önkényes "szereposztás" (identifikáció), hanem pl. "mágikus szerepcsere" is, ezért jutott most eszembe. És mert számomra abban a helyzetben nem tűnt igazán "jó" és etikus "megoldásnak" az ilyenféle "mágia".