A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történet. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 14.

(a gépek zaja)

Jól el tudom képzelni azt is, ahogy az a barom másoknak nyafoghatott: én nem adtam meg, ami neki kell! És mi mindent! És ő attól hogy szenved! - és neki az kell és én tartozom azzal és neki az kell! Ahogy nekünk nyafogott. Ugyanígy el tudom képzelni azt is, ahogy azt lereagálhatta volna, ha másoknak megesik rajta a szívük és megadják neki azt a sokmindent mind, amivel én tartoztam neki! de én azt mind nem adtam meg és ő attól szenvedett! Hogy én nem adtam neki lakást és olyan ellátást, amire neki igénye volt és én nem adtam meg neki azt az életmódot és meghívásokat se olyan helyekre, ahova ő menni akart, se külföldi utazásokra se menő bulikba, menő társaságba - és ő miattam nem lehetett az aki lenni akart! És nem vagyok olyan menő királylány se, ami neki kellett!

... és el lehet képzelni azt is, ahogy ehhez a panaszkodáshoz is kihasznált volna irodalmi kliséket - mert vannak olyan sztorik, amikben a regényhős így panaszkodik a nőre, aki miatt neki szenvednie kell! Feleségekre panaszkodnak így regényhősök. Jól el lehet képzelni ahogy ilyen sztorikat is megpróbálhatott volna kiaknázni és ilyen regényhősöket leutánozni - ahogy előttünk, lakótársai előtt még a "romantikusan epedő panaszos hősszerelmes" fázisban volt a dolgok állása.

Ehhez persze úgy kellett volna beállítani a "kapcsolatot", mintha a nő, akire panaszkodik, a felesége lenne vagy lett volna - mert csak akkor "jogosak" a panaszai és a követelései, de meg mert regényekbe is az van megírva, ahhoz van klisé is: a panaszkodó férfiak a regényekben a feleségükre panaszkodnak.

(Attól nyilván nem zavartatta volna magát, hogy nekem közöm nem volt hozzá - korábban is sikerült elhitetnie mindenkivel, hogy van hozzám köze, sőt: együtt élünk. És a haverjai magától értetődőn velem akartak neki üzengetni. Miközben köszönő viszonyban se volt velem.)  

2014. június 17.

(a tér képe)

h. is ajándékokat követelt. Nagy és drága ajándékokat - mert neki az jár! Én otthagytam, mielőtt éntőlem nyíltan követelte volna a nagy és drága ajándékot - de már bejelentette, hogy ő olyat szokott kapni és ő az akinek az jár! És ha nem adják meg, ami neki kell, akkor kihisztériázza.

Tőlem nem követelte nyíltan (vagy csak nem vettem észre: szokása volt sérelmezni) a nagy drága ajándékot, odáig nem jutottunk - arra nem gondoltam hát, hogy ha valóban megtörtént, ami így nemrég "szóba került" (hogy valakik azt adták!) annak ő is haszonélvezője lehetett. De ha megtörtént és tudomást szerzett róla, biztosan részesedést kért belőle - nem lehet elképzelni róla, hogy nem. És neki mindig több kellett, mint másoknak: ez volt a követelései egyik motivációja.

2014. június 1.

(a tér képe)

Jellemző az is: azt senkinek nem jutott eszébe firtatni bunkó irodalomemberék közül, hogy ha egy férfi undorodik a nőktől, a nők testétől, a heteroszexuális kapcsolattól és bántalmazni akarja a nőket, annak a férfinak vajon mi baja - csak azt firtatta mindenki: az a nő akitől undorodik az ilyen barom és bántalmazni akarja miért undorító és miért kell tőle undorodni és miért kell gyűlölni és bántalmazni.

Egyáltalán, azt nem firtatta senki: ha valami vadbarom gyűlölködik, bántalmazni akar másokat és harsányan hangoztatja, hogy azokkal azt kell csinálni, annak a baromnak mi baja van.

Ezt én firtattam.

2013. november 15.

(motiváció és artikuláció)

Mindig azonnal mást vádolt meg azzal, amit csinált - pontosan: a követeléseivel. Így akarta állandóan meghívatni is magát (de csak olyan különleges helyekre, ahova mi nem tudtuk meghívni - és ezen így akkor helyből meg is volt sértődve, eleve a követelőzésekkel egy időben: meg van sértve, mert mi azt nem adjuk és nem tudjuk adni!) Helyből föl volt mindig háborodva amiatt, mert nem kapja meg, ami neki kell, a gonosz nők nem adják! mi, a lakótársai nem adjuk és én nem adom! - és ráadásul még azon is, hogy biztosan nekünk vannak olyan "bűnös vágyaink", mint neki! biztosan a lányoknak vannak olyanok! és nekünk, lakótársainak és nekem! Hogy biztosan mi akarjuk kapni és mi várjuk el tőle azokat a dolgokat, amiket ő követelt tőlünk...

A fölháborodása mindig helyből még emiatt a feltételezés (vádaskodás) miatt is - hogy mert biztosan a lányoknak vannak olyan "bűnös vágyai"! (Biztosan nekik kell mindenféle - ami neki kellett -, biztosan ők akarnak kapni valamit tőle meg egyáltalán.) Volt, hogy már a követelőzésekkel egyszerre ki is mondta ezt a "sérelmet" is, volt, hogy utólag. (Külön műsorszámként.) És az az elképesztően bizarr, irracionális "helyzet" (artikuláció), ahogy ez pont az ellenkezője volt a követelőzésének. Hogy ténylegesen mindig az történt, hogy ő követelőzött (általában még fenyegetőzött is) - és ezt a helyzetet és ezt a viszonyulását a környezetéhez úgy interpretálta, mintha tőle követelnénk mi ezeket a dolgokat. (Konkrétan azokat vagy hasonlóakat vagy akármit - mert a lányok biztosan mindenfélét akarnak!) Mert ezt "feltételezte" és ezzel vádolt minket.

Ugyanilyen bizarr volt az is, hogy magát a "sérelmet" úgy artikulálta, mintha ez valami "jogos sérelem" lenne (a lányok "bűnös vágyai" miatt, amiket ő feltételezett) - mert biztosan a lányoknak vannak olyan "bűnös vágyai", mint amilyen "jogos igényei" neki (evidens volt: ha ő akar dolgokat, azok jogos igények, ha lányok szeretnének biztosan kapni valamit az bűnös vágy!) - de valójában ennek a felháborodásnak az igazi motivációja a saját zsigeri késztetése volt, az, hogy neki állandóan kellett mindenféle. Amit azonnal, automatikusan és fölháborodva (teátrálisan fölháborodva) másra kent. Ahogy eszébe jutott, hogy neki valami kellene, egyből másra kente - ha nem konkrétan úgy, hogy a másik embernek kell AZ a dolog, akkor legalább úgy, hogy biztosan valami hasonló! (És efféle dolgokra vágyni "bűnös vágy" - ha a másik ember vágyik rá, az "bűnös vágy".)

Elképesztő volt a gépiessége is. És hogy kb. úgy működött, mint egy állat: abban a pillanatban, ahogy észrevett valami olyat, ami neki kellett volna, a látóterébe került és szemet vetett rá, észrevette, hogy van az a Kívánatos Jó (számára), azonnal az jutott róla eszébe: akkor az biztosan másoknak is kell! És erre fel a zsigeri reakciója mindig a fölháborodás volt azonnal: de másoknak az ne kelljen! Ha másnak is kell, az azért "bűnös vágy", mert akkor őt akarják azzal megrövidíteni...

Valószínűleg fölhergelte az is, hogy amikor neki barátnő kéne és nőideálokról áradozik, akkor azt nem kenheti ránk ilyen automatikusan, hogy azokat is biztosan el akarjuk happolni előle - mert a lányoknak biztosan olyan bűnös vágyaik is vannak, hogy azokat a nőideálokat is le akarják csapni a kezéről, amik neki kellenének!

r. aztán tökéletesítette ezt a módszert, ő megoldotta: hogyan lehet a nőket még azzal a bűnnel (és olyan bűnös vágyakkal!) is megvádolni, hogy azok a nők akarják az ő kezéről lecsapni azt a nőideált is, ami neki kellene, akik nem olyan nőideálok... Még jó, hogy azzal nem vádolt, hogy én a feleségét akarom elcsábítani. (Helyette!)