2013. november 15.

(motiváció és artikuláció)

Mindig azonnal mást vádolt meg azzal, amit csinált - pontosan: a követeléseivel. Így akarta állandóan meghívatni is magát (de csak olyan különleges helyekre, ahova mi nem tudtuk meghívni - és ezen így akkor helyből meg is volt sértődve, eleve a követelőzésekkel egy időben: meg van sértve, mert mi azt nem adjuk és nem tudjuk adni!) Helyből föl volt mindig háborodva amiatt, mert nem kapja meg, ami neki kell, a gonosz nők nem adják! mi, a lakótársai nem adjuk és én nem adom! - és ráadásul még azon is, hogy biztosan nekünk vannak olyan "bűnös vágyaink", mint neki! biztosan a lányoknak vannak olyanok! és nekünk, lakótársainak és nekem! Hogy biztosan mi akarjuk kapni és mi várjuk el tőle azokat a dolgokat, amiket ő követelt tőlünk...

A fölháborodása mindig helyből még emiatt a feltételezés (vádaskodás) miatt is - hogy mert biztosan a lányoknak vannak olyan "bűnös vágyai"! (Biztosan nekik kell mindenféle - ami neki kellett -, biztosan ők akarnak kapni valamit tőle meg egyáltalán.) Volt, hogy már a követelőzésekkel egyszerre ki is mondta ezt a "sérelmet" is, volt, hogy utólag. (Külön műsorszámként.) És az az elképesztően bizarr, irracionális "helyzet" (artikuláció), ahogy ez pont az ellenkezője volt a követelőzésének. Hogy ténylegesen mindig az történt, hogy ő követelőzött (általában még fenyegetőzött is) - és ezt a helyzetet és ezt a viszonyulását a környezetéhez úgy interpretálta, mintha tőle követelnénk mi ezeket a dolgokat. (Konkrétan azokat vagy hasonlóakat vagy akármit - mert a lányok biztosan mindenfélét akarnak!) Mert ezt "feltételezte" és ezzel vádolt minket.

Ugyanilyen bizarr volt az is, hogy magát a "sérelmet" úgy artikulálta, mintha ez valami "jogos sérelem" lenne (a lányok "bűnös vágyai" miatt, amiket ő feltételezett) - mert biztosan a lányoknak vannak olyan "bűnös vágyai", mint amilyen "jogos igényei" neki (evidens volt: ha ő akar dolgokat, azok jogos igények, ha lányok szeretnének biztosan kapni valamit az bűnös vágy!) - de valójában ennek a felháborodásnak az igazi motivációja a saját zsigeri késztetése volt, az, hogy neki állandóan kellett mindenféle. Amit azonnal, automatikusan és fölháborodva (teátrálisan fölháborodva) másra kent. Ahogy eszébe jutott, hogy neki valami kellene, egyből másra kente - ha nem konkrétan úgy, hogy a másik embernek kell AZ a dolog, akkor legalább úgy, hogy biztosan valami hasonló! (És efféle dolgokra vágyni "bűnös vágy" - ha a másik ember vágyik rá, az "bűnös vágy".)

Elképesztő volt a gépiessége is. És hogy kb. úgy működött, mint egy állat: abban a pillanatban, ahogy észrevett valami olyat, ami neki kellett volna, a látóterébe került és szemet vetett rá, észrevette, hogy van az a Kívánatos Jó (számára), azonnal az jutott róla eszébe: akkor az biztosan másoknak is kell! És erre fel a zsigeri reakciója mindig a fölháborodás volt azonnal: de másoknak az ne kelljen! Ha másnak is kell, az azért "bűnös vágy", mert akkor őt akarják azzal megrövidíteni...

Valószínűleg fölhergelte az is, hogy amikor neki barátnő kéne és nőideálokról áradozik, akkor azt nem kenheti ránk ilyen automatikusan, hogy azokat is biztosan el akarjuk happolni előle - mert a lányoknak biztosan olyan bűnös vágyaik is vannak, hogy azokat a nőideálokat is le akarják csapni a kezéről, amik neki kellenének!

r. aztán tökéletesítette ezt a módszert, ő megoldotta: hogyan lehet a nőket még azzal a bűnnel (és olyan bűnös vágyakkal!) is megvádolni, hogy azok a nők akarják az ő kezéről lecsapni azt a nőideált is, ami neki kellene, akik nem olyan nőideálok... Még jó, hogy azzal nem vádolt, hogy én a feleségét akarom elcsábítani. (Helyette!)