A következő címkéjű bejegyzések mutatása: helyek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: helyek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 15.

1/2 + 1/2

Térey János és Láng Zsolt szövegei ölelték magukhoz értelmükként - de nekem egyikükben sem volt okom bíznom. Ismerem mindkettőjük munkáit a pályafutásuk kezdetéig visszamenően, ismerem az ő írói énjüket, őket mint szerzőt - és a viszonyukat a női testhez. Térey Jánosban mint szerzőben és az ő írói munkásságában a zaklatóm kapzsisága és irigysége testesül meg, Láng Zsolt írásaiban a női testtel szembeni undor és fizikai agresszió, antiszociális agresszió. Ha jól emlékszem, állatkínzással kezdte a '90-es években, azután gyerekek bántalmazásával folytatta. Utána tért rá a nőkre.

Ez az elmúlt években is jellemezte az írásaikat. Láng Zsolt nem szenvedheti a nők testét, a nők akik szexuális életet élnek és élvezik a szexet és gyereket szülnek mind rosszak, erkölcstelenek és undorítóak. Azok a nők is rosszak és undorító a testük, akik ételt fogyasztanak, olyan fizikai szükségleteik vannak, ami miatt tudomást kell venni a testükről. Az ilyen nőket meg kell ölni, az undorító testüket el kell pusztítani, kibelezni, földarabolni - de legalább másokat uszítani ellenük, hangoztatni, hogy a női test undorító, a nők akik szexuális életet élnek és azt élvezik és olyan szexet akarnak és a nők akik ételt fogyasztanak, fizikai szükségleteik vannak rosszak erkölcstelenek undorítóak.

Térey János azt nem szenvedheti ha a nők is kapnak vagy kapni akarnak, fogyasztanak bármit, ami nekik jó - és nem mindent a férfinak adnak oda. A nők nem kaphatnak és ne akarjanak kapni semmit! egy nőnek ne legyenek saját céljai, igényei, szükségletei sem és érzelmei sem! A nő lélektelen test legyen és csak adjon, a férfit szolgálja ki! A nők akik vaginálisan közösülnek és orgazmusuk van mind erkölcstelenek, abnormálisak, hülyék, minden nő rossz, nőietlen, abnormális erkölcstelen és hülye bunkó aki nem a férfit szolgálja ki, vannak érzelmei, vannak saját igényei és céljai.  A jó és erkölcsös és normális nő az aki nem akar kapni semmit, nincsenek igényei, nem fogyaszt ételt sem és nincsenek érzelmei - a férfikat pedig orálisan elégíti ki, hogy neki még véletlenül se legyen orgazmusa.

Az orális irigység, az étel irigylése nőktől és az orális szexre kényszerítés logikusan is összefügg a bántalmazók szerint: amelyik nő sokat zabál azt azzal kell büntetni, hogy orális traumát okoznak neki, undorító étel elfogyasztására vagy orális szexre kényszerítik.

egy tökéletes kör

Láng Zsolt  és Térey János szövegei. Utóbbi 2012-ben már olyan magasságokba szárnyalt, hogy minden nő abnormális és rossz aki ételt fogyaszt és nem a férfinak ad oda mindent, ha a nő ételt fogyaszt a férfi pénzét zabálja meg és az olyan nőnek össze kell törni a csontjait! Büszke lehetett magára, amiért így megoldotta a két téma öszekapcsolását - az ellenszenvet a nőkkel szemben akiknek saját igényeik és szükségleteik vannak és nem a férfinak adnak oda mindent és a női testtel szembeni fizikai agressziót.

A nők testét és a női nemi szervet mindketten egyformán utálják, megvetik, a női test és a női szexualitás iránti "érdeklődésük" motivációja az elutasítás, megvetés, undor, bosszúvágy. Alkalmasabb embert nem is lehetne találni a feladatra.


2012. május 9.

(objektív nők)

A narratív identitástól a hierofániáig.

A döbbenet tavaly augusztusban. A nő kezdettől tudhatta, mi kell neki, mit fog velem csinálni. Tudta, hogy ő bántalmazni akar és fog engem - öncélúan, szadizmusból, azért, mert neki az kell. Meg is mondta - csak én nem értettem. Tudta azt is, hogy ő mint "rossz" embert fog bántalmazni engem -  építészhallgatóként és általában: ha és mert nem olyan vagyok, amilyen ő és nem akarok olyan lenni. Mert igenis ő a jó és az amit ő csinál és ahogyan ő viselkedik - és aki nem olyan az rossz, és ő az olyan bünteti: ez a "terápia". És tudhatta már kezdettől, tudnia kellett: ő akkor énvelem szemben valami felsőbbrendűsködő, parancsoló "hatalom" szerepében akar és fog fellépni.

És a döbbenet utána még: ő akarhatta ezt úgy, hogy tudta de mégsem tudta; letagadhatta a saját igazi személyes indíttatásait - és bemagyarázta saját magának is, hogy neki azt kell csinálni! Abban a gyerekes modorban, ahogy mindig játszotta a szerepeit. És ez volt az ő személyének és a kettőnk kapcsolatának a narrációja - avagy az ő tevékenysége maga mint narráció.

Azután a második rész. És az ő első látványos átváltozása: aminek én tanúja lehettem és tudhattam is, hogy az. Kb. szányolcvan fokos fordulattal ő már nem az, aki korábban, ő nem rajong az ezotériáért és az egzotikus vallásokért, nem ám ő az akit az érdekel - hanem én legyek az és valljam be. Ő meg korábban akkor logikusan csak az én kedvemért és miattam direkt!

És a képtelensége, ahogy előadta. Az elutasíthatatlansága - nemcsak az erőszakossága miatt. Piszlicsáré dolognak tűnt, ami miatt nem áll le az ember veszekedni, ha a másik ember erőlteti, egye fene, ráhagyja végül és nem kel ki magából, hogy ő kikéri azt magának! Ráadásul jelentéktelen, tét nélküli dolognak volt föltüntetve. (Csak aztán ő tagadta ám hevesen: ő olyat soha!) Meg még az átváltozásokról példálózott és arról: az embernek négy-öt évenként át kell változni - ahogy ő is! És nem akárhogy - hanem visszamenőleg is letagadni mindent. És én legyek az akinek az kell: én vegyem magamra azt, amit ő le akar tenni!

... azután rendszeresen fölemlegette: amikor ő pszichoanalízisbe járt! csak a témát emlegette föl általánosságban - annak volt csak jelentősége, hogy ő azt az eseményt (és az analitikusát) ott fölemlegette, megidézte. Azután ő beszél-beszél az ő gyerekkoráról vagy fiatalkoráról - beleélősen, szinte elrévülten. Mintha most azt játszanánk: pszichoanalitikusosat játszunk és én vagyok az ő analitikusa, aki hallgatja őt. Mintha az én díványomon feküdne - fölidézte azt is: ahogyan ő ott feküdt. Precízen a részleteket. Ugyanúgy, ahogyan a rajzterem állítólagos berendezését: nem észleletek emlékét, hanem ideális tárgyakat, amiknek lenni kell! Kirakosgatta ezeket oda, mint valami szertartás kellékeit - megteremteni az ideális Helyet. És akkor ő ott abban a "térben" megidézte még azokat a beszélgetéseket kb., amik közte és az analitikusa közt játszódtak le és úgy abban a modorban fölidézte-odaidézte a saját személyes emlékeit a gyerekkorából és fiatalkorából -  ködösen, csak valami tárgyias részletekről beszélt, tárgyakról, amik akkor ott valami eseményekben szerepeltel. És a nagy átélés, jelentőségteljesség.

Az volt az az időszak is, amikor engem "megjutalmazott", ha én olyan objektíveket mondtam, amik neki tetszettek és neki voltak hasznosak. Én meg észrevételeztem, hogy ez így nem lesz jó. És a saját életemről akartam beszélni. Olyankor erőszakosan letorkollt, elhallgattatott és büntetett. És az semmi! neki micsoda élménye volt egyszer! és én ne akarjak a saját élményeimről beszélni mert ha igen akkor jaa persze biztosan! bezzeg neki! És mondta. Nekem semmi személyeset nem volt szabad mondanom - semmi konkrétumot a saját életemről Az tilos!

2010. június 8.

v8

r ijesztő megnyilvánulásai is csak a látható felszín voltak valamin. Kezdetben. Jelenség, amit láthatok - de nem tudhatom, mi van mögötte. És amíg nem közli az ellenkezőjét, nem is tartozik rám.

Csak azt láttam belőle, ami szemmel látható volt: amit mások is láttak, meg is botránkoztak rajta. A támadásain, az irracionális agresszióján. Én meg is ijedtem és kellemetlen és kényelmetlen volt ez is - mert én tapasztaltam már hasonló agressziót. De annak tudtam, mi volt a hátterében, pl. kinyilvánított nőgyűlölet. Hogy r támadásainak mi az oka, azt nem tudhattam. Elég gusztustalan és fenyegető volt önmagában is, de hogy miért csinálja, mit akar, és mit fog csinálni még, azt nem lehetett tudni - ahogy korábban ezt tudhattam, mert az a barom elég egyértelműen kinyilvánította (mindig) hogy ő (mint "romantikus szerelmes") hogy meg van sértődve, mert én nem adom, ami neki kell (és mert ő egyébként is hogy utálja a lányokat) és állandóan bosszút akart állni ezért: tudhattam, hogy van okom félni tőle. (És el is menekültem előle.) De r esetében ilyen dolgokról nem volt, nem lehetett tudomásom - a tanárom volt, aki rögtön az első rajzórán, ahogy meglátott, elég alpárian agresszív modorban nekem esett: csak, mert nem tetszett neki a képem. Aztán még jópárszor...

Azután bj. Az értetlenkedése és méltatlankodása és a felháborodása - még direkt ezen. (Nem ezen, az már más volt: akkor már a tanár úr kinyilatkoztatta a "fóbiáját" és azzal magyarázta visszamenőleg is az agressziórohamait: erről akartam vele beszélni. De bj ezt összemosta azokkal a korábbi támadásokkal, amik még nem voltak megindokolva.) Hogy ha én egyszer látok valamit, amit ijesztőnek látok, hogy valaki ilyet csinál, alkalomszerűen, akkor miért megyek oda hozzá megbeszélni, hogy gondolta ezt (hogy a homofóbiájával indokolja az agressziórohamait és azt, hogy ő "nem tud elviselni" engem és takarodjam az egyetemről) - ahelyett, hogy jó messzire elkerülném az idők végezetéig, miután megijedtem tőle. Pláne. Ha egyszer nem vagyok külső okok által kényszerítve, nem kötelező odamenni hozzá: érthetetlen. És még ez is felháborító!

És ő nem érti, hogy lehet, ő még soha nem hallott ilyenről! Hogy egy hallgató csak úgy fogja magát, és odamegy egy oktatóhoz, hogy kérdezzen tőle valamit!

Az meg végül is nem számít, hogy r esett nekem: mit csináljak mert egy nőnek mi a dolga. És kussoljak! és ne legyek építész, és ne járjak oda az egyetemre, mert ő nem akarja! de meg egyébként is. Ne legyek konkrét személy se, akit nem ő talált ki, mert ő az ilyet nem szereti! Ő azt szereti, ha az van a valóságban, ami az ő fejében! És ő, mint az egyetem oktatója, igenis azt csinál velem, amit akar. Meg mert ő férfi! Ettől: hogy őneki "joga van" azt csinálni velem, amit akar - erőszakoskodni velem, követelőzni, olyan magánéletre kényszeríteni akarni, ami neki tetszik és kiélni rajtam a "fóbiás" indulatait. És végül még a sértődött nyivákolása, hogy én bántom őt (az általa vélelmezett szexuális orientációval) és az milyen "felháborító", hogy én miket csinálok vele - korlátozni akartam őt a homofób "véleménynyilvánításban".

És még azzal is hogy bántottam őt (én őt!), hogy nem azt gondolom róla és az erőszakoskodásáról (arról, hogy engem "nőies" életmódra akart kényszeríteni és szexre férfiakkal akkor is, ha én azt nem akarom), amit erről gondolni kell, és rossz embernek gondolom őt azért, mert homofób...

2.
És az sem számított, hogy az, hogy én odamentem hozzá, beszélni akartam vele (mint építésszel és rajztanárral, ilyen dolgokról - és NEM a magánéletemről) ez eleve önmagában arról szólt, hogy én nem tartottam és nem akartam őt rossz embernek tartani. Hogy bíztam, bízni akartam benne. Azt akkor még nem tudtam, milyen "fóbiái" vannak és énvelem miért volt mindig is taplón agresszív - ezt akkor mondta meg, amikor odamentem hozzá konzultálni. (Megígérte azt a konzultációt.)

Az ellentmondás meg pláne nem számít.

Ahogy egyszerre voltak képesek kifogásolni és büntetni azért, hogy miért bíztam benne, miért nem tartottam rossz embernek, ha egyszer olyanokat csinál néha (taplón agresszív volt, nem tudtam, miért) - és hogy miért nem tartom jó embernek, amikor kiderült, hogy mi volt az agressziója oka: megmondta, hogy ő homofób és engem azért utál, mert én "biztosan leszbikus" vagyok. (És még ehhez ráadásul az is meg lett mondva, hogy ez csupa jóságosság, mert ő egy jó ember és kizárólag és direkt "jóemberség" a homofóbiája is.)

És ez volt a legiszonyúbb. Ez az ellentmondás. Az ellentmondásaik.

Ráadásul az egész tanszék is lelkesen asszisztált a jóemberkedéséhez. Miután szörnyen felháborodott, hogy én ezt nem értékelem, mehetett volna még egy kört nyivákolni, bj-hez is. bj meg örülhetett volna neki: na ugye! Örülhettek volna egymásnak.