r ijesztő megnyilvánulásai is csak a látható felszín voltak valamin. Kezdetben. Jelenség, amit láthatok - de nem tudhatom, mi van mögötte. És amíg nem közli az ellenkezőjét, nem is tartozik rám.
Csak azt láttam belőle, ami szemmel látható volt: amit mások is láttak, meg is botránkoztak rajta. A támadásain, az irracionális agresszióján. Én meg is ijedtem és kellemetlen és kényelmetlen volt ez is - mert én tapasztaltam már hasonló agressziót. De annak tudtam, mi volt a hátterében, pl. kinyilvánított nőgyűlölet. Hogy r támadásainak mi az oka, azt nem tudhattam. Elég gusztustalan és fenyegető volt önmagában is, de hogy miért csinálja, mit akar, és mit fog csinálni még, azt nem lehetett tudni - ahogy korábban ezt tudhattam, mert az a barom elég egyértelműen kinyilvánította (mindig) hogy ő (mint "romantikus szerelmes") hogy meg van sértődve, mert én nem adom, ami neki kell (és mert ő egyébként is hogy utálja a lányokat) és állandóan bosszút akart állni ezért: tudhattam, hogy van okom félni tőle. (És el is menekültem előle.) De r esetében ilyen dolgokról nem volt, nem lehetett tudomásom - a tanárom volt, aki rögtön az első rajzórán, ahogy meglátott, elég alpárian agresszív modorban nekem esett: csak, mert nem tetszett neki a képem. Aztán még jópárszor...
Azután bj. Az értetlenkedése és méltatlankodása és a felháborodása - még direkt ezen. (Nem ezen, az már más volt: akkor már a tanár úr kinyilatkoztatta a "fóbiáját" és azzal magyarázta visszamenőleg is az agressziórohamait: erről akartam vele beszélni. De bj ezt összemosta azokkal a korábbi támadásokkal, amik még nem voltak megindokolva.) Hogy ha én egyszer látok valamit, amit ijesztőnek látok, hogy valaki ilyet csinál, alkalomszerűen, akkor miért megyek oda hozzá megbeszélni, hogy gondolta ezt (hogy a homofóbiájával indokolja az agressziórohamait és azt, hogy ő "nem tud elviselni" engem és takarodjam az egyetemről) - ahelyett, hogy jó messzire elkerülném az idők végezetéig, miután megijedtem tőle. Pláne. Ha egyszer nem vagyok külső okok által kényszerítve, nem kötelező odamenni hozzá: érthetetlen. És még ez is felháborító!
És ő nem érti, hogy lehet, ő még soha nem hallott ilyenről! Hogy egy hallgató csak úgy fogja magát, és odamegy egy oktatóhoz, hogy kérdezzen tőle valamit!
Az meg végül is nem számít, hogy r esett nekem: mit csináljak mert egy nőnek mi a dolga. És kussoljak! és ne legyek építész, és ne járjak oda az egyetemre, mert ő nem akarja! de meg egyébként is. Ne legyek konkrét személy se, akit nem ő talált ki, mert ő az ilyet nem szereti! Ő azt szereti, ha az van a valóságban, ami az ő fejében! És ő, mint az egyetem oktatója, igenis azt csinál velem, amit akar. Meg mert ő férfi! Ettől: hogy őneki "joga van" azt csinálni velem, amit akar - erőszakoskodni velem, követelőzni, olyan magánéletre kényszeríteni akarni, ami neki tetszik és kiélni rajtam a "fóbiás" indulatait. És végül még a sértődött nyivákolása, hogy én bántom őt (az általa vélelmezett szexuális orientációval) és az milyen "felháborító", hogy én miket csinálok vele - korlátozni akartam őt a homofób "véleménynyilvánításban".
És még azzal is hogy bántottam őt (én őt!), hogy nem azt gondolom róla és az erőszakoskodásáról (arról, hogy engem "nőies" életmódra akart kényszeríteni és szexre férfiakkal akkor is, ha én azt nem akarom), amit erről gondolni kell, és rossz embernek gondolom őt azért, mert homofób...
2.
És az sem számított, hogy az, hogy én odamentem hozzá, beszélni akartam vele (mint építésszel és rajztanárral, ilyen dolgokról - és NEM a magánéletemről) ez eleve önmagában arról szólt, hogy én nem tartottam és nem akartam őt rossz embernek tartani. Hogy bíztam, bízni akartam benne. Azt akkor még nem tudtam, milyen "fóbiái" vannak és énvelem miért volt mindig is taplón agresszív - ezt akkor mondta meg, amikor odamentem hozzá konzultálni. (Megígérte azt a konzultációt.)
Az ellentmondás meg pláne nem számít.
Ahogy egyszerre voltak képesek kifogásolni és büntetni azért, hogy miért bíztam benne, miért nem tartottam rossz embernek, ha egyszer olyanokat csinál néha (taplón agresszív volt, nem tudtam, miért) - és hogy miért nem tartom jó embernek, amikor kiderült, hogy mi volt az agressziója oka: megmondta, hogy ő homofób és engem azért utál, mert én "biztosan leszbikus" vagyok. (És még ehhez ráadásul az is meg lett mondva, hogy ez csupa jóságosság, mert ő egy jó ember és kizárólag és direkt "jóemberség" a homofóbiája is.)
És ez volt a legiszonyúbb. Ez az ellentmondás. Az ellentmondásaik.
Ráadásul az egész tanszék is lelkesen asszisztált a jóemberkedéséhez. Miután szörnyen felháborodott, hogy én ezt nem értékelem, mehetett volna még egy kört nyivákolni, bj-hez is. bj meg örülhetett volna neki: na ugye! Örülhettek volna egymásnak.
Csak azt láttam belőle, ami szemmel látható volt: amit mások is láttak, meg is botránkoztak rajta. A támadásain, az irracionális agresszióján. Én meg is ijedtem és kellemetlen és kényelmetlen volt ez is - mert én tapasztaltam már hasonló agressziót. De annak tudtam, mi volt a hátterében, pl. kinyilvánított nőgyűlölet. Hogy r támadásainak mi az oka, azt nem tudhattam. Elég gusztustalan és fenyegető volt önmagában is, de hogy miért csinálja, mit akar, és mit fog csinálni még, azt nem lehetett tudni - ahogy korábban ezt tudhattam, mert az a barom elég egyértelműen kinyilvánította (mindig) hogy ő (mint "romantikus szerelmes") hogy meg van sértődve, mert én nem adom, ami neki kell (és mert ő egyébként is hogy utálja a lányokat) és állandóan bosszút akart állni ezért: tudhattam, hogy van okom félni tőle. (És el is menekültem előle.) De r esetében ilyen dolgokról nem volt, nem lehetett tudomásom - a tanárom volt, aki rögtön az első rajzórán, ahogy meglátott, elég alpárian agresszív modorban nekem esett: csak, mert nem tetszett neki a képem. Aztán még jópárszor...
Azután bj. Az értetlenkedése és méltatlankodása és a felháborodása - még direkt ezen. (Nem ezen, az már más volt: akkor már a tanár úr kinyilatkoztatta a "fóbiáját" és azzal magyarázta visszamenőleg is az agressziórohamait: erről akartam vele beszélni. De bj ezt összemosta azokkal a korábbi támadásokkal, amik még nem voltak megindokolva.) Hogy ha én egyszer látok valamit, amit ijesztőnek látok, hogy valaki ilyet csinál, alkalomszerűen, akkor miért megyek oda hozzá megbeszélni, hogy gondolta ezt (hogy a homofóbiájával indokolja az agressziórohamait és azt, hogy ő "nem tud elviselni" engem és takarodjam az egyetemről) - ahelyett, hogy jó messzire elkerülném az idők végezetéig, miután megijedtem tőle. Pláne. Ha egyszer nem vagyok külső okok által kényszerítve, nem kötelező odamenni hozzá: érthetetlen. És még ez is felháborító!
És ő nem érti, hogy lehet, ő még soha nem hallott ilyenről! Hogy egy hallgató csak úgy fogja magát, és odamegy egy oktatóhoz, hogy kérdezzen tőle valamit!
Az meg végül is nem számít, hogy r esett nekem: mit csináljak mert egy nőnek mi a dolga. És kussoljak! és ne legyek építész, és ne járjak oda az egyetemre, mert ő nem akarja! de meg egyébként is. Ne legyek konkrét személy se, akit nem ő talált ki, mert ő az ilyet nem szereti! Ő azt szereti, ha az van a valóságban, ami az ő fejében! És ő, mint az egyetem oktatója, igenis azt csinál velem, amit akar. Meg mert ő férfi! Ettől: hogy őneki "joga van" azt csinálni velem, amit akar - erőszakoskodni velem, követelőzni, olyan magánéletre kényszeríteni akarni, ami neki tetszik és kiélni rajtam a "fóbiás" indulatait. És végül még a sértődött nyivákolása, hogy én bántom őt (az általa vélelmezett szexuális orientációval) és az milyen "felháborító", hogy én miket csinálok vele - korlátozni akartam őt a homofób "véleménynyilvánításban".
És még azzal is hogy bántottam őt (én őt!), hogy nem azt gondolom róla és az erőszakoskodásáról (arról, hogy engem "nőies" életmódra akart kényszeríteni és szexre férfiakkal akkor is, ha én azt nem akarom), amit erről gondolni kell, és rossz embernek gondolom őt azért, mert homofób...
2.
És az sem számított, hogy az, hogy én odamentem hozzá, beszélni akartam vele (mint építésszel és rajztanárral, ilyen dolgokról - és NEM a magánéletemről) ez eleve önmagában arról szólt, hogy én nem tartottam és nem akartam őt rossz embernek tartani. Hogy bíztam, bízni akartam benne. Azt akkor még nem tudtam, milyen "fóbiái" vannak és énvelem miért volt mindig is taplón agresszív - ezt akkor mondta meg, amikor odamentem hozzá konzultálni. (Megígérte azt a konzultációt.)
Az ellentmondás meg pláne nem számít.
Ahogy egyszerre voltak képesek kifogásolni és büntetni azért, hogy miért bíztam benne, miért nem tartottam rossz embernek, ha egyszer olyanokat csinál néha (taplón agresszív volt, nem tudtam, miért) - és hogy miért nem tartom jó embernek, amikor kiderült, hogy mi volt az agressziója oka: megmondta, hogy ő homofób és engem azért utál, mert én "biztosan leszbikus" vagyok. (És még ehhez ráadásul az is meg lett mondva, hogy ez csupa jóságosság, mert ő egy jó ember és kizárólag és direkt "jóemberség" a homofóbiája is.)
És ez volt a legiszonyúbb. Ez az ellentmondás. Az ellentmondásaik.
Ráadásul az egész tanszék is lelkesen asszisztált a jóemberkedéséhez. Miután szörnyen felháborodott, hogy én ezt nem értékelem, mehetett volna még egy kört nyivákolni, bj-hez is. bj meg örülhetett volna neki: na ugye! Örülhettek volna egymásnak.