A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hm. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. február 7.

(idill)

avagy a r e p a r a t í v   t e r a p e u t a Honti M. fantasztikus "hősiessége"

Eleinte főként vmi "udvarlói" szerepre akart kinevezni. (Mint pszichológus a kliensét - mint hangsúlyozottan kifogástalan szexualitású és kifogástalanul-eszményien nőies pszichológusNŐ a hangsúlyozottan "deviáns", nem megfelelő nemiségű női kliensét.)

És eleinte még csak nem is evilági férfiakkal, hanem természetfölötti, nőrabló bestiákkal azonosított, ilyen "férfi princípiumot" vélt meglátni bennem. Pl. a nőrabló griffmadarat, aztán a bikát - és micsoda kirobbanó örömmel! -: többé-kevésbé az ő ízlésének megfelelően mitikus hímként azt is. Azzal az indokkal (úgy is, mint jó-ó "jobb agyféltekés szimbólumos" indokkal), hogy a nemi önkifejezésem egyes elemei - pl. a hajam színe, ruházatom színe - ezeket "szimbolizálják. (És direkt alaposan kihangsúlyozta ennek a természetfölötti férfi princípiumnak a szexuális funkcióját is, sőt magát a szexuális aktust, nászt is az ilyen magasztosan "eszményi" férfi princípiummal - mintha ez a tökéletes és eszményi férfiasság megtestesülése lett volna, akivel-amivel a nőknek a szexuális kapcsolatra is áhítozni KELL! Konkrétan így is került szóba. Fura volt a modora is: kifejezetten örülni látszott, hogy ilyen "eszményi" férfiasságról-szexről ábrándozhat - úgy is, mint pszichológus, az én jelenlétemben, a kliense jelenlétében. Utána már visszafogottabban lelkesedett, és végül beérte volna antropomorf istenségekkel is. Pl. az antik görög-római mitológia szépfiúival - nekem tehát ez által ezt a hitvilágot és antik kultúrát is képviselnem kellett: ez NEM pozitívum volt.) 

A másik mitikus-sztereotip "férfi princípium", aminek kinevezett, és a bűneit (harsányan hangoztatva) rám vetítette, a "gonosz, elnyomó férfias hatalom" azaz "atyai princípium" volt. Rendszeresen kb. bűnbaknak nevezett ki, és engem hibáztatott valami titokzatos- mitikus "gonosz és elnyomó hatalom" ill. férfi princípium bűneiért (amiatt is, mert a műszaki felsőoktatásban tanultam - pláne lány létemre: biológiai nőként). Amitől "az egész világ" szenved, ill. neki személy szerint is szenvedést okozott. (Én egyértelműen annak a "gonosznak" voltam kinevezve ilyenkor - egy nem konkretizált, mitikus-titokzatos "gonosz, elnyomó hatalom" képviselőjének. Fölbukkantak összeesküvés-elméletes részletek is: már a kapcsolatunk kezdetén is.) 

A végén kiderült: neki volt egy bántalmazó "atyai tekintély" családtagja - valszeg az apja, de a tényleges családi kapcsolat el volt homályosítva. Nem az volt a lényeg és nem az volt tematizálva. Hanem annnak a szereplőnek a mitizált és univerzalizált szerepe: ő volt az "elnyomó, gonosz férfias hatalom". Az egyik olyan ezoterikus szeánszon lett ez egyértelmű, ott lett kinyilatkoztatva. 

Mert a kapcsolatunk végén azokra a bizarr ezotérikus szeánszokra is el lettem ráncigálva - muszáj volt. (De számomra pl. ott derült ki pl., hogy a hölgy - H.M. - a Silva-féle agykontroll lelkes híve: ott ő maga hangoztatta.) A szeánszok tematikája a Tarot "nagy arkánumai" lettek volna... Nekem egyébként csak akkor szólt, akkor jutott eszébe, kellek én oda, amikor a "gimel", azaz "császárnő" került műsorra - ami valami eszményi "anyai princípium" volt, ill. az az eszményi anyai princípium (hangsúlyosan) MINT az eszményi "női princípium".

Következő alkalommal (a "daleth" azaz "uralkodó" ürügyén) mesélt arról a "gonosz, elnyomó hatalom" férfirokonáról: tulajdonképp ő lett volna a "műsor", és mindenkinek egy pont olyan férfi princípiumra kellett volna gondolni, olyat elképzelni: ezt (is) nagyon erőszakosan követelte. Nekem persze úgy sem sikerült: nem voltak ilyen rossz (családi) élményeim. Személyes élmények híján ő persze azzal is beérte volna - követelte és forszírozta azt is -, ha műalkotások, pl. regények vagy filmek alapján képzel el valaki olyat. Sokan ezt is tették. Velem akkor már régóta erőszakoskodott ilyen stílusban, elegem volt belőle. 

Ott beszélt részletesen arról a gyerekkori élményéről, amivel tematizálni is akarta azt az alkalmat: őt gyerekkorában "az a gonosz férfi princípium" (apja?) egyszer nagyon meg is verte. Azt ott nem mondta, miért. Négyszemközt ("terápiában") még előkerültek párszor az ő (a terapeuta) gyerekkori élményei, és pl. az is, hogy ő gyerekkorában "nagyon dacos és engedetlen volt", és "mindig azt csinálta, amit nem szabad", és olyasmi is, hogy "egyszer nagyon meg is büntették"...

Ezek a dolgok mindig akkor jutottak eszébe, amikor nekem (mint kliensnek) az volt a "bűnöm", hogy nem engedelmeskedtem (neki, csak neki!). És egyrészt hibáztatott, másrészt (néha) "nosztalgikusan" felidézte a gyerekkori emlékeit. A végkimenetel persze mindig az volt, hogy engem is nagyon meg kellene büntetni az engedetlenségem miatt.

Azon a szeánszon ill. közvetlen utána már egy az egyben annak a "gonosz elnyomó férfias hatalomnak", a gonosz-rossz (és "atyai" és hatalmaskodó) ffi princípiumnak a szerepét és BŰNEIT adta rám, nyíltan vádolt azzal, hogy én vagyok gonosz és erőszakos stb. 

Az ürügy már kezdetektől kb. az volt ehhez: hogy engem (végül is) a "gonosz atyai princípiummal" azonosítson (mint biológiai nőt!), annak a bűneit adja rám, hogy kezdetektől az volt a mániája: az én "abnormális" nemiségemnek is (nemi önkifejezésnek főleg, a "nem elég nőies" öltözködés, életmód) az kell legyen az oka, hogy engem 1. rosszul neveltek (nem elég nőiesnek, nem úgy, ahogy a lányokat kell, nem arra az eszményi-idilli nőiességre), és 2. biztos egy ilyen gonosz és elnyomó férfi princípium tehet arról! És pl. arról, hogy fölvettek a műegyetem építészkarára. Mert hogy a "normális női agynak" és a "természetes agynak" csak úgy magától nem lehetnek olyan képességei, ha vkinek olyan van, az csak valamilyen erőszakos és elnyomó nevelés-tanítás által kerülhet oda bele! Ahogy azt rögtön az első találkozásunkkor magyarázta. (Nagyon zavarosan, de nagyon drámai modorban.) Amit én abszolút nem értettem - biztosan "bűn" lett volna ez is. Én pl. szerettem a matekot, és nem erőszakként éltem meg, hanem úgy, hogy nekem MEGENGEDTÉK, hogy ilyen "fiús" dolgokkal foglalkozzam. (Már, aki - pl. a gimis osztályfőnöknőnk nem nézte jó szemmel.)

És az egész "folyamat" nyert egy olyan értelmet, hogy az ő részéről vmi nagyszerű és "hősies" dolog (ő pedig valami "hős") épp amiatt, mert engem arra használt, hogy a legyőzendő gonosz szerepét adja rám, és énbennem mintegy azt a "gonoszt" büntesse - ill. azt akarja "kiűzni" belőlem. 

Bőven volt az egészben nemcsak önkényes "szereposztás" (identifikáció), hanem pl. "mágikus szerepcsere" is, ezért jutott most eszembe. És mert számomra abban a helyzetben nem tűnt igazán "jó" és etikus "megoldásnak" az ilyenféle "mágia".