2013. november 10.

(magyarok cselekedetei)

A követelései aljassága. Mindig zsarolt másokat, mindig úgy adta elő a követeléseit: ha a másik ember nem adja meg azt, ami neki kell, az a másik azért a rossz! (A lányok/nők, akik nem adják, ami neki kell, a mitikus Gonosz Nő, aki nem adja!) Először egyszerűen csak így ezt. Aztán még kompromittálni is igyekezett az embert.

Erről szólt az is, hogy állandóan úgy akarta kizsarolni-kihisztizni, ami neki kellett (főleg a meghívásokat - de csak olyan különleges helyekre, ahova mi nem tudjuk meghívni őt: ettől is hogy szenved!), hogy ezeknek az igényeinek a kinyilatkoztatása közben fennen és nyafogva-hisztisen hangoztatta, hogy ő azt azért akarja másoktól kapni, mert ő olyan "szegény", hogy nem engedheti azt meg magának, nem tudja önerőből megvenni-kifizetni azokat a szórakozásokat (és azt az életmódot!), ami neki nagyon kell (hal bele, ha nem kapja meg!) - és ha a másik ember nem adja meg neki ezeket, akkor "nem szereti" és biztosan azért!

Biztosan azért, mert ő többet, sokkal többet szeretne költeni mindenre, ami nem hétköznapi szükséglet, mint amennyit megengedhet magának, és ezért másoktól próbálja kizsarolni, hogy finanszírozzák azt, amire épp "vágyik" - azt is megmondta, miért: mert mások bezzeg megengedhetik maguknak! és ő azt nem tudja elviselni, ha másnak van valamije, ami neki nincs! És amikor a követelőzés túljutott azon, hogy ő a legszemélyesebb "vágyait" is igényeit kinyilatkoztatja (kérkedve, hogy neki ezek vannak! és neki mindenből csak az kell, ami különleges és drága és leg!) amikor már a dologias követelőzésre (és fenyegetőzésre) került sor, akkor már nem is önmagát mint személyt állította a középpontba, hanem emberek olyan csoportját, amit ő képviselt: a Szegény Romantikus Férfiak Akik Nem Kapják A Gonosz Nőktől Ami Kell!... pl. meg a Szegény Anyuci Mucikái Akiknek Anyukájuk Sem Adta A Gondoskodást Ami Kell!

Ő is így utasított el embereket: kollektíve. És rögtön akkor, amikor eufórikusan rajongott, hogy ő hogy örül, hogy "megismerkedhetett" velem (lakótársak lettünk) - mert beszélt rólam másokkal és neki azt mondták (szerinte...) hogy én megfelelek az ő igényeinek: nekem olyan körülményeim, felmenőim vannak és olyan nagyszabású életvitelem, amit ő másokban szeret! Már ekkor kinyilatkoztatta nemcsak azt, hogy miket "szeret" ő más emberben, mire van neki igénye - hanem azt is, hogy és akik nem birtokolják ezeket a javakat, azokat ő hogy utálja!

(Aztán volt még az is, hogy és ő még így kollektíve utálja a zsidókat is, meg mindent, ami "zsidós" - a Dávid-csillag alakú mézeskalácsig. És mindent és mindenkit, aki, ami nem fajtiszta magyar. Sejteni lehetett ezekből is: neki milyen borzasztóan fontosak a "kollektív identitások" - főleg a másik embert amiatt utálni: az "olyanokat" mind! És ezt milyen menőnek képzelte!)

És neki mint individuumnak csak sikerei lehettek, őt mint személyt csak elismerni lehetett - és ajándékokat fölajánlani neki: mert ő az akart lenni, az a szerep, aki azt kapja. Az megengedhetetlen volt, hogy ő mint egyén ne legyen szimpatikus valakinek.

Az aljassága annak is, ahogy gátlástalanul vissza akart élni mások bármilyen normális emberi viselkedésével, érzésével - rendszeresen azzal, hogy épeszű épérzésű ember valamilyen mértékben szolidáris másokkal, képes részvétet érezni: általában olyan emberekkel akik valóban nélkülöznek, szükségük van valamire. Nemcsak úgy élt ezzel vissza, hogy állandóan azt hangoztatta, iszonyú harsányan, hogy ő hogy szűkölködik mindenben, ami neki kéne, ő hogy szenved ezektől a "nélkülözésektől" (konkrétan pl. attól, hogy neki nélkülöznie kell az olyan drága és különleges külföldi utazásokat, ahova menni akart). Ráadásul teátrálisan mutogatta az önmaga iránti részvétét. Ezeknek a nélkülözéseknek a teátrális előadásakor is úgy lépett föl, mint aki általában az ilyen nélkülözőket képviseli: ő a "nem szeretett" és kielégítetlen férfiak képviselője, és főleg a másoknál kevesebbet birtokló "szegény" férfiak képviselője, akik attól szenvednek, hogy nekik kevesebb van valamiből, mint másoknak.

A nélkülözés mellett persze rendkívül fontos volt még másféle közösségi "identitás" is: főleg a férfiúi. (De azért a "nélkülözésektől" lett neki kollektív identitása. Aztán ugyanezek a borzalmak H-tól... Hogy ezt így kell! És az ilyen férfiakkal együtt kell érezni stb.)

... és akkor a másik embernek (főleg nőknek, pl. nekem de általában is mindenkinek) úgy általában azok iránt a "szegény nélkülöző" férfiak iránt kellett volna részvétet érezni (pl. olyan regényhősök iránt), akik úgy szenvednek attól, hogy nem kapják meg, ami nekik kell, ahogy ő is szenved - és neki, kizárólag neki megadni azt a konkrét dolgot, ami neki kell. Ettől a kollektív részvéttől indítva, amit a szegény nélkülöző, kielégítetlen férfiak, meg nem értett romantikus szerelmesek iránt kellett volna érezni. Meg főleg az olyan szegény mucikák iránt, akikről nem gondoskodik az anyukájuk, a férfi mint "elhagyott gyermek" iránt...

Mindig minden emberi érzelemmel vissza akart élni. Azzal is, hogy épeszű emberek mit gondolnak arról ha valaki állítólagos érzelmeket mutogat, hangoztat. Pl. az állítólagos "szerelmét".