Soha nem tetszettem senkinek. Nem vagyok szép és vonzó és soha nem is voltam. Soha nem tetszettem senkinek, azt se mondta soha senki, hogy szép vagyok - csak az anyám, de hát egy anyának állítólag az ocsmány nyomorék torzszülött gyereke is szép. Soha nem talált vonzónak egyetlen férfi sem. Nők pedig mindig azt hangoztatták: csúf vagyok és nőietlen. Én vagyok a csúnya nő. És nincsenek olyan anyagi javaim sem, amik a férfiak szemében vonzóak.
Férfiak csak azért gyűlöltek és hibáztattak, mert anyagi javakat nem tudtam adni nekik. Nők a testemet gyűlölték, mert állítólag annyira csúf vagyok. Nők mindig elsősorban ezt hangoztatták és ezért bántalmaztak. Középiskolás koromtól kezdve. A gimnáziumban én voltam a legcsúnyább lány az osztályban. A barátnőm szerint. Szerette hangoztatni, nem így, hanem mindig másoknak tulajdonította, amit ő gondolt rólam és tudni vélte: mások biztosan azt gondolják rólam. Azok a tanárnők, akiknek a véleménye neki ilyen vagy olyan okból fontos volt és fiúk is - nem annyira az iskolában, ők nem is számítottak, őket megvetette, már akiből kinézett valami férfiasság, szóba jöhetett volna mint nemének a képviselője, hanem idegenek.
Neki nagyon fontos volt megfelelni a mindenkori felsőbbség elvárásainak. Azt csinálni, amit a szülei és a tanáraink megmondtak, olyannak lenni, amilyennek kell, meg van mondva. Nem mások kedvéért, hanem azért, mert nagyon szerette azt az elismerést, jutalmat, ami azért jár. Ezért előfordult az is, hogy szemtől szemben alázatosan engedelmesnek mutatkozott a "hatalommal", egyáltalán, soha nem ellenkezett, nem mondott ellent - de a háta mögött gyűlölte. És büszke volt erre a viselkedésére is, meggyőződése volt, hogy ezt így kell. Beszélt is róla. Mondta, hogy a szülei mondták, ezt így kell csinálni. Szemtől szemben és névleg mindig engedelmeskedni kell, mert azért jár a jutalom. És ha ő nem ért egyet a felsőbbség értékrendjével, akkor azt a háta mögött kell gyűlölni. Ilyen felsőbbség volt neki az egyik tanárnőnk. A háta mögött hisztérikusan gyűlölte az erkölcsei miatt, mert néha szexualitásról beszélt és még elvált nő is volt és az apukája megmondta, hogy az erkölcstelenség és ő is megvetette. De azért igyekezett nagyon megfelelni neki, olyan nőies nő lenni, amilyennek lenni kell. És én voltam az, aki nem.
Egyáltalán, neki nagyon fontos volt a nőiességet is úgy csinálni, ahogy meg van mondva. Olyan nőiesen öltözni és viselkedni, ahogy kell, ahogy az anyukája és mások megmondják. Állandóan diétázott és fogyókúrázott is, mert nem volt tökéletes az alakja, ez néha nagyon bosszantotta is, de büszke volt rá, hogy ő mindent megtesz - és nagyon megvetette azokat a lányokat, akiknek szintén nem tökéletes az alakjuk, de őket az nem zavarja. Velem nem olyan baj volt, ami ellen tehettem volna, nekem görbe a lábam, ezért engem mindig sajnált - de azért élvezte, hogy az ő lába sokkal szebb, nagyon büszke is volt rá. Gyerekesen szerette bizonyos testrészeit, amik szerinte jól néztek ki, nőiesek voltak. Például a kezét. Nekem a kezem is csúf - mint a Madonnának a sixtusi Piétán. Élvezte, hogy ő sokkal szebb, nőiesebb, mint én vagyok. És nőiesebben is viselkedik. És nőiesen is öltözködik. Meggyőződése volt, hogy amikor a gyűlöletesen erkölcstelen tanárnőnk nőies viselkedésről vagy öltözködésről beszél úgy általánosságban, mert szerinte vannak, akikre ráférnek a jótanácsai, akkor az mindig én vagyok, a tanárnő mindig rólam beszél. Akkor is, ha olyan viselkedésről beszélt, ami nem rám volt jellemző. És ezzel úgy elvolt. Egy darabig.
Azután a transzperszonális nő: vegyem tudomásul hogy hihetetlenül csúf arcom van és én csak ne gondoljam azt hogy én tetszhetem valakinek! És dicsekedett: ő bezzeg egy jótestű nő és ő meg van magával elégedve és büszke magára és arra is, hogy az ő különleges szépségét mások is észreveszik és megcsodálják! És dicsekedett: neki mások is hogy elismerték testi adottságait! És ő azzal hogy hódított!
Férfiak csak azért gyűlöltek és hibáztattak, mert anyagi javakat nem tudtam adni nekik. Nők a testemet gyűlölték, mert állítólag annyira csúf vagyok. Nők mindig elsősorban ezt hangoztatták és ezért bántalmaztak. Középiskolás koromtól kezdve. A gimnáziumban én voltam a legcsúnyább lány az osztályban. A barátnőm szerint. Szerette hangoztatni, nem így, hanem mindig másoknak tulajdonította, amit ő gondolt rólam és tudni vélte: mások biztosan azt gondolják rólam. Azok a tanárnők, akiknek a véleménye neki ilyen vagy olyan okból fontos volt és fiúk is - nem annyira az iskolában, ők nem is számítottak, őket megvetette, már akiből kinézett valami férfiasság, szóba jöhetett volna mint nemének a képviselője, hanem idegenek.
Neki nagyon fontos volt megfelelni a mindenkori felsőbbség elvárásainak. Azt csinálni, amit a szülei és a tanáraink megmondtak, olyannak lenni, amilyennek kell, meg van mondva. Nem mások kedvéért, hanem azért, mert nagyon szerette azt az elismerést, jutalmat, ami azért jár. Ezért előfordult az is, hogy szemtől szemben alázatosan engedelmesnek mutatkozott a "hatalommal", egyáltalán, soha nem ellenkezett, nem mondott ellent - de a háta mögött gyűlölte. És büszke volt erre a viselkedésére is, meggyőződése volt, hogy ezt így kell. Beszélt is róla. Mondta, hogy a szülei mondták, ezt így kell csinálni. Szemtől szemben és névleg mindig engedelmeskedni kell, mert azért jár a jutalom. És ha ő nem ért egyet a felsőbbség értékrendjével, akkor azt a háta mögött kell gyűlölni. Ilyen felsőbbség volt neki az egyik tanárnőnk. A háta mögött hisztérikusan gyűlölte az erkölcsei miatt, mert néha szexualitásról beszélt és még elvált nő is volt és az apukája megmondta, hogy az erkölcstelenség és ő is megvetette. De azért igyekezett nagyon megfelelni neki, olyan nőies nő lenni, amilyennek lenni kell. És én voltam az, aki nem.
Egyáltalán, neki nagyon fontos volt a nőiességet is úgy csinálni, ahogy meg van mondva. Olyan nőiesen öltözni és viselkedni, ahogy kell, ahogy az anyukája és mások megmondják. Állandóan diétázott és fogyókúrázott is, mert nem volt tökéletes az alakja, ez néha nagyon bosszantotta is, de büszke volt rá, hogy ő mindent megtesz - és nagyon megvetette azokat a lányokat, akiknek szintén nem tökéletes az alakjuk, de őket az nem zavarja. Velem nem olyan baj volt, ami ellen tehettem volna, nekem görbe a lábam, ezért engem mindig sajnált - de azért élvezte, hogy az ő lába sokkal szebb, nagyon büszke is volt rá. Gyerekesen szerette bizonyos testrészeit, amik szerinte jól néztek ki, nőiesek voltak. Például a kezét. Nekem a kezem is csúf - mint a Madonnának a sixtusi Piétán. Élvezte, hogy ő sokkal szebb, nőiesebb, mint én vagyok. És nőiesebben is viselkedik. És nőiesen is öltözködik. Meggyőződése volt, hogy amikor a gyűlöletesen erkölcstelen tanárnőnk nőies viselkedésről vagy öltözködésről beszél úgy általánosságban, mert szerinte vannak, akikre ráférnek a jótanácsai, akkor az mindig én vagyok, a tanárnő mindig rólam beszél. Akkor is, ha olyan viselkedésről beszélt, ami nem rám volt jellemző. És ezzel úgy elvolt. Egy darabig.
Azután a transzperszonális nő: vegyem tudomásul hogy hihetetlenül csúf arcom van és én csak ne gondoljam azt hogy én tetszhetem valakinek! És dicsekedett: ő bezzeg egy jótestű nő és ő meg van magával elégedve és büszke magára és arra is, hogy az ő különleges szépségét mások is észreveszik és megcsodálják! És dicsekedett: neki mások is hogy elismerték testi adottságait! És ő azzal hogy hódított!