Kérkedett vele a nő: ő az, akinek több jár, mint másoknak. És neki jár az ami kell! A klienseitől pedig extra jutalom, hálaajándék - nem jelképes, hanem értékes és különleges dolgok, amiknek az értéke is összemérhető a munkabérével vagy inkább meghaladja azt. És földühödött, amikor arról beszéltem: én egy másik ember iránt érzek olyan hálát, amire ő tartott igényt. És arról beszélt: ha nem adják, ami kell, ő akkor is követeli és hisztériázik és kierőszakolja - de neki azt igenis meg kell adni!
Ha valaki annyira tud örülni bizonyos javaknak, hát fogadja el, ha adják és örüljön - magánemberként. De más dolog örülni neki és megint más másoknak: ügyfeleinek, klienseinek dicsekedni azzal, hogy neki az jár - és azt ő igenis kihisztizi kierőszakolja! Azután tettleg is kierőszakolni az "ajándékozást", elvenni, ha a másik önszántából nem adja: mert neki az jár és az ő megajándékozása az az esemény, aminek meg kell történni! Ezt csinálta végül. Én nem akartam odaadni neki ajándékba azt, amit elvett tőlem. De ő úgy értelmezte, neki az volt a természetes: annak kell lenni! Nekem megajándékozni őt! És utána demonstratívan és teátrálisan nyájasan, jóanyukásan megdicsért engem azért, mert azt csináltam, amit kell. Azzal a dicsérettel is kifejezte: ez az a viselkedés, amiért a dicséret jár. Kinyilatkoztatta, ő mit tart kívánatosnak és dicséretre méltónak.
Utána beszélgettünk M. nénivel. Neki természetes volt mindenféle lelki emberekkel érintkezni, igénye is volt rá és még válogatós sem volt - és naiv volt és sok mindent elhitt, de abban nem hitt, hogy mindenki szent, aki valamiféle lelki embernek adja ki magát.
(Ő képes volt különbséget tenni a bármely és a van olyan között - és nem gondolkodott extrém, mitikus szélsőségekben. Pedig talán senki nem tartotta nagyon okosnak, eszesnek, talán ő sem magát. Én sem tartom magam annak, de én is különbséget teszek.)
Ha valaki annyira tud örülni bizonyos javaknak, hát fogadja el, ha adják és örüljön - magánemberként. De más dolog örülni neki és megint más másoknak: ügyfeleinek, klienseinek dicsekedni azzal, hogy neki az jár - és azt ő igenis kihisztizi kierőszakolja! Azután tettleg is kierőszakolni az "ajándékozást", elvenni, ha a másik önszántából nem adja: mert neki az jár és az ő megajándékozása az az esemény, aminek meg kell történni! Ezt csinálta végül. Én nem akartam odaadni neki ajándékba azt, amit elvett tőlem. De ő úgy értelmezte, neki az volt a természetes: annak kell lenni! Nekem megajándékozni őt! És utána demonstratívan és teátrálisan nyájasan, jóanyukásan megdicsért engem azért, mert azt csináltam, amit kell. Azzal a dicsérettel is kifejezte: ez az a viselkedés, amiért a dicséret jár. Kinyilatkoztatta, ő mit tart kívánatosnak és dicséretre méltónak.
Utána beszélgettünk M. nénivel. Neki természetes volt mindenféle lelki emberekkel érintkezni, igénye is volt rá és még válogatós sem volt - és naiv volt és sok mindent elhitt, de abban nem hitt, hogy mindenki szent, aki valamiféle lelki embernek adja ki magát.
(Ő képes volt különbséget tenni a bármely és a van olyan között - és nem gondolkodott extrém, mitikus szélsőségekben. Pedig talán senki nem tartotta nagyon okosnak, eszesnek, talán ő sem magát. Én sem tartom magam annak, de én is különbséget teszek.)