2013. február 17.

(magyar irodalom)

Amit műveltek, olyasmi volt, mintha fölismerhetetlenül torz képeket rajzolnának. Nagyon sematikus, primitív és semmilyen pálcikaemberkéket - amin még a testrészek sincsenek a helyükön. Vagy valami egészen mást: saját fantáziálásaikat a fizikailag létező helyett, direkt minél mesésebb, fantasztikusabb fantáziát. És rajtam akkor számon lehet kérni agresszíven és dühösen: mér nem olyan vagyok mér nem azt csinálom?! Mert nem az a rossz, aki kitalálja a fantasztikus valóságot, hanem az, aki nem csinálja, hogy az legyen! Humánus rögeszme.

És ha egy nőről megmondta egy perverz szarjankó, hogy ő az az undorító szerethetetlen undorító kövér zabáló nő aki igenis olyan! és igenis elkövette azt mind, amit ő megmond! (minimum, hogy a kövér nő, aki sokat zabál és arra költi a pénzét, tartozik azzal!) akkor annak a nőnek kötelessége alkalmazkodni ahhoz a fantáziához - és kötelessége tudomásul venni hogy ő akkor az! Mert csak az számít ami megmondva van hogy ki kicsoda és mi az ami van és mindenkiről megmondva kell legyen és akkor az van! - csak az ami megmondva van! És az építészek akik nem makoveczek és nem díszleteket mesélnek azok azért is hülyék bunkók és azért is kell agyonverni őket mert amit csinálnak az nem az.

II.
Tudom, hogyan működtek a hazugságaik, milyen "logika" szerint és milyen témákat preferáltak. És azt tudom, milyen modorban voltak képesek előadni a hazugságaikat, bármilyen fantáziálást.

Jól el tudom képzelni, hogy a zaklatóm azt hazudozta rólam bárkinek: én az ő pénzét zabáltam meg, neki kellett ennivalót vennie helyettem és nekem. (Már az egyetemen is próbálkozott ezzel.) El tudom képzelni azt is, hogy (olykor talán) nem állította konkrétan kimondva azt, ami nem történt meg: ő fizetett olyan élelmiszerért, amit én zabáltam meg, csak sugallotta: neki kellett helyettem megvenni az ennivalót! Vagy ugyanolyan sértetten és fölháborodva panaszolta: ez fagylaltot akart enni! amikor ő csak mutogatta azt a fagyizót! és direkt azért is mutogatta, mert ennek az a bűne van hogy máskor, máshol is evett már fagylaltot - ez olyat szokott! És drága cukorkát és csokoládét is! És vajat kent a kenyerére és drága teára pazarolta a pénzét!

El tudom képzelni, ahogy méltatlankodva beszámolt róla: ő a saját szemével látta azt is, hogy én ettem vagy akartam enni abból az ételből is, amit tanulmányúton szolgáltak fel az évfolyamnak! És ha ő nem akadályoz meg benne, még többet ettem volna! El tudom képzelni, ahogy sértetten és felháborodva vagy megvetőn, utálkozva beárulta azt a bűnömet is, hogy nem akartam vegánul se táplálkozni. De el tudom képzelni azt is, hogy teljesen nyíltan hazudozott, egyértelműen állított meg nem történt fizikai eseményeket. Azt meg abszolút el tudom képzelni, hogy arra hivatkozott: ő azt tudja, hallotta, mások mondták. Ez volt a kedvenc módszere: másoktól hallani.

Jellemző volt az is, hogy mások háta mögött szerette keverni a szart. És ahogy nagyra volt vele, ő is, a transzperszonális nő is: milyen exkluzív tudásuk van mások életének részleteiről - a tipikus érdeklődésük: 1. "híres emberek" és rokonságuk 2. ki kivel hova megy szórakozni, nyaralni, biztosan ki kivel barátkozik (ha két ember kb. három méternél közelebb kerül egymáshoz és nem verik agyon egymást, az biztosan egy nagy barátság), ki hol mikor hogyan volt öltözve ("társasági rovat"). Meg a másik fő téma: a másik biztosan mit gondol, mit akar, mit hisz, mit érez és mit nem.

De a nő még azt is állandóan "tudta": nekem biztosan milyen fizikai környezetem van. Hogyan kell berendezve lenni az egyetemi tantermeknek is! (r. tanár úr meg biztosan öreg és szakállas, és a képzelt szakállával papol a képzelt katedráról.) És mindenki hülye, aki nem azt tudja!