A teátrális mutogatásaik. És az én döbbenetem amiatt is, hogy lehet az, hogy amikor már valaki hónapok óta közös lakásban lakik a lakótársaival, akkor is minden nap és egyfolytában "bemutatkozik" ezzel a teátrális viselkedéssel: minden megnyilvánulása mindig olyan volt (és tényleg arról szólt), hogy rettenetesen teátrálisan előadta (előttünk, lakótársai előtt pláne!) hogy ő kicsoda... És nem vette tudomásul, ha szóltunk, hogy nem tetszik a produkciója. (A férfisztriptíz bemutatói.) Akkor is úgy viselkedett, mintha megdicsérték volna.
És amikor a félév végén lelépett, ahogy...
Az önhitt szerepesember - aki nem képes tudomásul venni, hogy őt valaki ne annak tartsa, aki ő lenni akar: ha ő azt találta ki magáról, hogy ő az "ellenállhatatlanul vonzó férfi", őt szeretni kell, akkor annak kell lenni! És ennek a másik fele: amit (ezek után) harmadik fél szokott "tudni", összeokoskodni és megmondani - az eseményekről: biztosan mi hogyan volt (biztosan mennyire ellenállhatatlanul és miért és hogyan ellenállhatatlanul pózolt a tökéletes bájgúnár) és a gonosz nőkről, akik nem úgy reagálnak az ellenállhatatlan bájgúnár ellenállhatatlan férfisztriptíz előadására, ahogy kell! és nem imádják azt, akiről meg van mondva.
És azok az önelégült és önhitt pozőrök, akikről meg van mondva: ők megmondják saját magukról, hogy ők kicsoda, azok akkor igenis az: amit ők megmondanak (nemcsak verbálisan) - és bármit csinálnak, bárhogy viselkednek másokkal, az is mind elismerésreméltó. És ha egy nő azt mondja, hogy neki nem tetszik az olyan, nem szereti, nem érzi jól magát a társaságában vagy épp fizikailag menekül előle - nem a csodálatos bájgúnár által elvárt viselkedést tanúsítja (de egyébként mindegy) -, akkor azzal a nővel van valami baj! Hát még ha a "vonzó férfi" nemcsak a saját érdemeit domborítja - de a nővel szembeni haragját, megvetését, lenézését és elégedetlenségét is. Meg van mondva és a vak is láthatja, el is van mutogatva: ki kicsoda! És akkor az a sztori arról szól! És akkor az van!
Irodalmárok beszopják. (Nekik egy a lényeg: a megmondások. Hogy mindenkiről legyen megmondva: kicsoda. Literán még valami nagyon hülye el is magyarázta, hogy ezek a birtokolható megmondások miért kötelezőek. És aki nem ad elő magáról ilyen megmondásokat és prezentációkat, hogy pl. ő a Vonzó Nő, Nagyon Vonzó Ellenállhatatlan Férfi vagy Tökéletes Anya, amikkel nemcsak az van megmondva, kiről mit kell gondolni, hanem az is: hogyan kell iránta érezni, az miért rossz ember, sőt "erkölcstelen". És a nagyon hülye - irodalomtudós? - valami rettentő zavarosan azt is megmagyarázta: miért morális kötelesség, hogy az emberekről lehessen tudni ilyen megmondásokat, ők azt mondják meg. És ezzel elégítsék ki mások ilyen igényeit. Meg úgy egyáltalán: az efféle bizarr igények mindig jogos igények és az a jó ember, az erényes ember, aki másoknak az ilyen bizarr igényeit kielégíti, aki meg nem, az a rossz.)
És ha van az ilyen megmondott "tökéletes férfi", akibe a "gonosz nő" nem akar beleszeretni (és a nőt ezért még verni is kellene), akkor az a nagy probléma, szerintük, amit meg kell oldani: ki kell találni, hogy mi a baja (vagy inkább: bűne!) lehet az olyan (gonosz! csúnya!) nőnek, aki nem akarja az elvárásos érzelmeket produkálni - és az miért rettenetes bűn! A szokásos agyas elméletek: a) az van, hogy a nő tényleg nem szereti azt a "nagyszerű embert" akiről pedig meg is van mondva, hogy őt kell! - ezt azzal kell magyarázni: a nőnek nem olyan érzelmei vannak, amiknek lenni kell és ez valami abnormális, és azért nem olyan érzelmei vannak a nőnek, mert ez a nő szexuálisan és érzelmileg abnormális! b) verzió: a nő biztosan igenis szereti azt a tökéletes ideálisembert - akiről meg is van mondva, hogy őt kell, mert ő az: ő maga is mondja, sőt még el is játssza, elmutogatja mások közreműködése nélkül is még azt is: őt mások mennyire imádják. És az ilyen magamutogató ideálisemberrel minden rendben van, az ő viselkedése teljesen normális - és a "gondolkodása" is. Pláne a világképe, az elképzelései a világ berendezkedéséről.
Miféle emberek, akik ilyenkor elhiszik, ami el lett mutogatva...
És amikor a félév végén lelépett, ahogy...
Az önhitt szerepesember - aki nem képes tudomásul venni, hogy őt valaki ne annak tartsa, aki ő lenni akar: ha ő azt találta ki magáról, hogy ő az "ellenállhatatlanul vonzó férfi", őt szeretni kell, akkor annak kell lenni! És ennek a másik fele: amit (ezek után) harmadik fél szokott "tudni", összeokoskodni és megmondani - az eseményekről: biztosan mi hogyan volt (biztosan mennyire ellenállhatatlanul és miért és hogyan ellenállhatatlanul pózolt a tökéletes bájgúnár) és a gonosz nőkről, akik nem úgy reagálnak az ellenállhatatlan bájgúnár ellenállhatatlan férfisztriptíz előadására, ahogy kell! és nem imádják azt, akiről meg van mondva.
És azok az önelégült és önhitt pozőrök, akikről meg van mondva: ők megmondják saját magukról, hogy ők kicsoda, azok akkor igenis az: amit ők megmondanak (nemcsak verbálisan) - és bármit csinálnak, bárhogy viselkednek másokkal, az is mind elismerésreméltó. És ha egy nő azt mondja, hogy neki nem tetszik az olyan, nem szereti, nem érzi jól magát a társaságában vagy épp fizikailag menekül előle - nem a csodálatos bájgúnár által elvárt viselkedést tanúsítja (de egyébként mindegy) -, akkor azzal a nővel van valami baj! Hát még ha a "vonzó férfi" nemcsak a saját érdemeit domborítja - de a nővel szembeni haragját, megvetését, lenézését és elégedetlenségét is. Meg van mondva és a vak is láthatja, el is van mutogatva: ki kicsoda! És akkor az a sztori arról szól! És akkor az van!
Irodalmárok beszopják. (Nekik egy a lényeg: a megmondások. Hogy mindenkiről legyen megmondva: kicsoda. Literán még valami nagyon hülye el is magyarázta, hogy ezek a birtokolható megmondások miért kötelezőek. És aki nem ad elő magáról ilyen megmondásokat és prezentációkat, hogy pl. ő a Vonzó Nő, Nagyon Vonzó Ellenállhatatlan Férfi vagy Tökéletes Anya, amikkel nemcsak az van megmondva, kiről mit kell gondolni, hanem az is: hogyan kell iránta érezni, az miért rossz ember, sőt "erkölcstelen". És a nagyon hülye - irodalomtudós? - valami rettentő zavarosan azt is megmagyarázta: miért morális kötelesség, hogy az emberekről lehessen tudni ilyen megmondásokat, ők azt mondják meg. És ezzel elégítsék ki mások ilyen igényeit. Meg úgy egyáltalán: az efféle bizarr igények mindig jogos igények és az a jó ember, az erényes ember, aki másoknak az ilyen bizarr igényeit kielégíti, aki meg nem, az a rossz.)
És ha van az ilyen megmondott "tökéletes férfi", akibe a "gonosz nő" nem akar beleszeretni (és a nőt ezért még verni is kellene), akkor az a nagy probléma, szerintük, amit meg kell oldani: ki kell találni, hogy mi a baja (vagy inkább: bűne!) lehet az olyan (gonosz! csúnya!) nőnek, aki nem akarja az elvárásos érzelmeket produkálni - és az miért rettenetes bűn! A szokásos agyas elméletek: a) az van, hogy a nő tényleg nem szereti azt a "nagyszerű embert" akiről pedig meg is van mondva, hogy őt kell! - ezt azzal kell magyarázni: a nőnek nem olyan érzelmei vannak, amiknek lenni kell és ez valami abnormális, és azért nem olyan érzelmei vannak a nőnek, mert ez a nő szexuálisan és érzelmileg abnormális! b) verzió: a nő biztosan igenis szereti azt a tökéletes ideálisembert - akiről meg is van mondva, hogy őt kell, mert ő az: ő maga is mondja, sőt még el is játssza, elmutogatja mások közreműködése nélkül is még azt is: őt mások mennyire imádják. És az ilyen magamutogató ideálisemberrel minden rendben van, az ő viselkedése teljesen normális - és a "gondolkodása" is. Pláne a világképe, az elképzelései a világ berendezkedéséről.
Miféle emberek, akik ilyenkor elhiszik, ami el lett mutogatva...