2012. április 25.

(nem magánügy)

Gyűlölködő volt vagy megvető: attól függően, hogy a puszta létezésük okán nézte le az alantas embereket, úgy általában, elvontan valóságos létezőként, vagy valamilyen személyes sérelmet is felrótt. És ha gyűlölt, bántalmazni is akart. Az ellenséges indulatai mindig agresszív indulatok is voltak. Ilyen indulatokkal beszélt mindenkiről, akiről a szülei állítólag rossz véleménnyel voltak. Később másokról is. Párhuzamosan azzal, hogy ő tudatosan igyekezett magáévá tenni, könyvekből elsajátítani és gyakorolni a keresztényi szeretetet.

II.
A mutogatós ember meg hiába mutogat: ez nem az én magánügyem volt. Ez egy másik embernek a magánügye volt - akinek én gyakorlatilag mindenben az ellentéte voltam. Külsőségekben is. Úgy lett magánügyem az ő viselkedése, hogy egy ponton elkezdett engem vádolni a rosszaságokkal, amiket ő követett el. Először konkrét fizikai csekedettel - gyűlölte t-t, az osztályfőnökünket, több okból is, ártani is akart neki és amikor alkalma volt rá, megtette - ellenemben is: nem tudtam benne megakadályozni. Kötelességemnek éreztem de nem tudtam. Ahogy kinézett, fizikai agresszióval fenyegetőzött - és mindenki tudhatta: mindig el volt szánva rá, hogy eléri amit akar, mások testén keresztül is, szó szerint fizikailag keresztülgázolva másokon. (Nem gondoltam rá, de akkor úgy érezhette: "legyőzött" engem, úgy is mint valami etikai akadályt, nem állok már az útjában - azután már bármit megtehet, én nem akadályozom meg benne.) A végén már élvezkedve vádolt engem bármilyen kifogásolható viselkedéssel, ami rá volt jellemző, amit ő gyakorolt.

Más dolgoknak tudtunk örülni is. Ő annak örült, amit másoktól kapott és birtokolt, és a birtoklásnak. Ahogy kinézett: ő úgy volt büszke arra, amit kap, mintha az ő erénye, érdeme lenne az a dolog maga vagy a birtoklásának a ténye. És szélsőségesen tekintélyelvű és tekintélykövető volt - nem mások kedvéért, hanem az elismerésért, ami azért jár. És a szemében ez volt az erény, ez a megfelelés az elvárásoknak-előírásoknak - és az ilyesfajta "siker". Mindig is szeretett másokat hibáztatni a rosszaságokért, amiről anyukája, apukája megmondott, hogy az rossz, szerette azt vélelmezni is másokról. Ez volt az egyik ok, amiért t-t gyűlölte: mert erkölcstelen nőszemély - elvált nő! És még nem is titkolta, hangoztatta, hogy érdekli a szexualitás! És az apukája is mondta róla, hogy erkölcstelen és ő is utálta. Én is rossz voltam - mert én nem voltam olyan szófogadó és nem akartam úgy megfelelni az elvárásoknak ahogy kell. "Nőies nőként" sem. És néha ellentmondtam tanárainknak is - akiket az ilyesmi többnyire nem túlzottan izgatott föl.

Szeretett sokat beszélni mások előtt, másoknak, én nem. Ő beszélt és én hallgathattam: ez volt a szereposztás. Azután kiderült: szereti úgy megélni magát, hogy ő értékes és fontos tudás információk birtokosa és másokat érdekel amit mond, akkor is ha nem - és ezt az bizonyítja, ha sokat beszél mások jelenlététében, lehetőleg csak ő beszél és azt gondolja, hogy másokat az érdekel.

III.
Én is a rossz voltam - mert nem voltam szófogadó és nem akartam megfelelni az Előírásoknak. Nőies nőként sem. Ezért tudni vélte: engem biztosan mindenki elutasít amiatt, biztosan én vagyok mindenkinek a szemében a nőietlen nő akit azért hibáztatni kell - vagy még büntetni is, bántalmazni, rólam biztosan azt gondolják mások, velem biztosan azt akarják tenni,

t szeretett osztályfőnöki minőségében "nőies" dolgokról is beszélni, kb. olyan stílusban, mint a női magazinok jótanácsai. Nem hiszem, hogy túlzásba vitte, nem volt túl általános se vagy túl személyeskedő és nem erőszakosan vagy rosszinulatúan csinálta. Ő ezek miatt a dolgok miatt úgy gondolta: biztosan t-nek is az a baja velem, hogy én nem vagyok olyan mintaszerűen nőies amilyennek lenni kell - vele ellentétben.