Egyetlen, a felhasználónevemhez tartozó blogoldal sem Murinai A. tulajdona, se nem Bajuszé és kedves kollégáié (még ha volt is olyan gimnáziumi osztálytársam, aki talán szociológusnak készült), és transznőknek sem adtam oda (sem el!), ahogy "híres íróknak" és "irodalmi tehetségeknek" se.
2021. szeptember 3.
(ők és ők)
2021. január 13.
(fogalmaik)
(egy) Épp tegnap került elém (kivételesen elmentettem), ahogy a környezetében rám támadtak, amikor kifogásolni mertem, hogy egy interjúban azt mondta, hogy "szerinte" (még ez se volt benne, univerzális igazságként akarta kinyilatkoztatni) a "halálvágy" a transzneműség ill. "diszfória" "tipikus tünete". És én emiatt mertem szólni, hogy 1. tudtommal nem 2. bántalmazottakat (bántalmazott nőket is) szoktak azzal vádolni: ha rosszul érzik magukat a bántalmazástól (ne adj' isten az öngyilkossági "gondolatokig" és késztetésig - én ennyire rosszul éreztem magam, amikor H-tól segítséget próbáltam kérni), az valami tűrhetetlen abnormitás, "szexuális deviancia", és minden, ami ténylegesen a bántalmazás következménye (extrém stressz, depresszió stb.) ennek a "devianciának" a következménye... Mert "normális egészséges" nőnek direkt szeretni kéne a bántalmazó faszikat.
Azt inkább már nem mondtam (nem akartam azzal hergelni a díszes társaságot), hogy esetemben micsoda "szakember": H.M. próbálkozott efféle magyarázattal - arra, hogy én láthatóan rosszul éreztem magam az ő agressziója miatt is (rögtön első találkozásunk alkalmával), meg eleve azért akartam segítséget kérni is, mert a "csodás udvarló" (J.J.) csodás udvarlása miatt is. Hogy nekem pl. ez volt a személyes tapasztalatom azzal a Vay által elővezetett elmélettel. (Bezzeg egy kifogástalanul nőies nő!)
És amikor szólni mertem, rám támadtak azzal, hogy 1. én vagyok a gonosz agresszor, aki megtámadta Vayt (mint gyönge virágszálat) 2. én követtem el őellene azt a bűnt, hogy elvitattam tőle az érzéseit! - és még véletlenül sem ő próbálta elvitatni pl. bántalmazott nők érzéseit. Sem azok, akik azzal vádolják kb. az átlagnőt, ha az rosszul meri érezni magát a bántalmazó kapcsolatban: "tűrhetetlen deviancia"...
(kettő) Meg még Ginelli felháborodása Krausz Tamás cikke miatt is...
2020. december 22.
Te Deum
"Szocdemek” szerint (főleg a svédországi életszínvonalért lelkesedő fajta szerint?) az volt „jogos követelés”, hogy adjam a pénzt és ingatlanokat. Nőkkel – női testekkel! - szemben az mindig: jogos követelés!
Kiváltképp a falusi csóró senkikkel szemben –
nőkkel szemben feltétlenül! a "művelt értelmiségnek" már 2009-10 körül meggyőződése volt: aki falun lakik, annak KELL LEGYEN annyi pénze, vagyona, hogy abból tudjon
vásárolni egy budapesti lakást...
És legfőképpen „jogos követelés” azokkal az undorító testű nőkkel szemben, akiknek a teste is azért undorító (azért! a „híres író” mutogatós emberemnek is mániája volt - és szerintem már kb. az egész „antikapitalista baloldalnak” is), mert nem birtokolnak olyan ingatlant, ami egy Igényes Férfinak kell! és nem adják azt a lakást és „anyai gondoskodást”, amire az igényes férfinak igénye van – és az mindig: jogos igény! (mert bezzeg Svédországban stb.)
Ahogy ebben kb. az összes „híres író” urak és hölgyek is már réges-rég szépen megegyeztek. (És én pl. erről is írogattam.) És az olyan csodálatosan eszményi férfiúnak, mint a kifogástalanul tökéletes, a nemcsak Mérő Vera és Betlen Anna, hanem „híres írók” által is szinte istenített, eszményített és rajongásig imádott kifogástalan és tökéletes, sőt! hibátlan! ideálhím, nemcsak hogy jogos igénye az az ingatlan, amire neki már ott az egyetemen igénye lett volna ("jogos igénye") - hanem azt igenis a nők dolga adni!
És az én kötelességem lett volna azt ADNI! ADNI! (Annyira, hogy csak azért lett volna szabad az építészkaron tanulnom is.)
II.
Mérő Vera és (az ő nyomán?) a „nőjogi” szcéna is kifejezetten
szükségét érezte, hogy a Csodálatos Eszményi Férfiú tökéletességét és hibátlanságát
bizonygassa – mert irodalmilag nem volt elég. És azzal szemben például az én testem fizikailag undorító
mivoltát (undorító! büdös! – mániája volt a mutogatós embernek is). Hogy azzal
jól meg lehessen indokolni azt is: egy olyan hibátlan eszményi férfiúnak miért
volt „jogos” az agresszív undorodása is az én „undorító” testemtől, mint egy
igenis fizikailag biztosan „undorító” női testtől. Sőt miért volt az agressziója is „jogos” kifejezetten csak amiatt is, mert az én testem olyan
felháborítóan „undorító”, hogy (mint fizikai „objektumnak”) ez az undorító volta indokolja/indokolta egy olyan tökéletes ideálhímnek az agresszióját is.
Már M. Veráék első, feltűnést keltő produkciója erről szólt: bántalmazó faszik mentegetéséről. Az a felháborodást kiváltó videó, amivel kb. azt „bizonygatták”: az a faszi, aki esténként a sötét utcán kísérgeti a kiszemelt nőt, nem lehet rossz ember, csakis egy lovagias úriember, aki biztosan csakis lovagiasságból kísérgeti a „nőjét”! Sőt: annak is biztosan a nő kicsapongó életmódja az oka…
Az a csodálatos ember is kísérgetett engem - és nekem, mint bántalmazott nőnek (egy Mérő Vera szerint persze tűrhetetlen és elfogadhatatlan, létjogosultsággal sem rendelkező - mert pl. "undorító testű? - utolsó senkinek) csak ez jutott eszembe a balfasz produkciójukról. Meglehet, ezért sincs létjogosultságom. (De Mérőék szerint annak a megtagadásához az is elég, ha egy női test „undorító”, mert nem olyan ideálnő, amilyennek lenni kell! - és ezért NEM MÉLTÓ rá, hogy emberszámba vegyék, tehát nem lehetnek emberi jogai sem! etc.)
Az utolsó hónapokban, mielőtt elmenekültem előle, már szokása volt az is. Amikor esténként, tanítás után néha könyvtárba, moziba mentem, vagyis: szórakozni, „kicsapongani”. Tutira biztosan nagyon kihívóan öltözve is: ahogy pl. Mérő Vera elképzeli az ilyen szituációkat. Mert ha a nők elleni erőszakról és a bántalmazott nőkről szívesen fantáziáló egyének „jól elképzelik”, hogy azok a nők, akiket nemcsak verni akar, hanem pl. kényszeresen ellenőriz és kísérget is a „pasijuk”, biztosan hogy néznek ki, és milyen életvitelük van, azt akkor úgy kell elképzelni! (A mérnökhallgató lányokat is: ezt irodalmárék nyilatkoztatták ki, még jóval Mérő Veráék produkciója előtt – azon az alapon, hogy mérnökhallgató lányok = zsidó nők = dorbézoló, kicsapongó életvitel: meg lett mondva, hogy ezt így kell elképzelni. Sőt nőírók azt is bizonygatták, mint pl. Bán Zsófia és Karafiáth Orsolya, hogy annak a nőnek, akinek undorító a teste és nem lehet szeretni és utálni kell (kell!), pláne: azért, mert nem adja az anyagi javakat annak, akinek kell! biztosan drága ruhakölteményei vannak, akkor is, ha nem – és ha aktuálisan nincsenek, akkor a múltban igenis biztosan volt!
Mert ha egy nőnek undorító a teste, és nem lehet szeretni, pláne: azért undorító és azért nem lehet szeretni és azért kell utálni, mert nem adta és nem adja az anyagi javakat annak, akinek kell! – és követelni kell tőle és elvenni erőszakkal is! –, annak a nőnek KELL LEGYENEK drága ruhái is! Mert ha egy nőtől pénzt, anyagi javakat kell követelni, akkor biztosan igenis van/volt neki! És ha nem adja és nem tudja adni, akkor biztosan eldorbézolta, és drága ruhákra és drága ételre-italra költötte! Tehát nekem is arra kellett volna költeni azt a sok pénzt, amiről egyesek fantáziáltak – mert tőlem nem akárki akart anyagi javakat kapni, hanem a tökéletes és HIBÁTLAN eszményi férfiú! (Aki direkt azért engem szemelt ki, hogy én adjam, ami neki kell, mert neki a haverjai azt mondták, hogy én meg tudom és meg fogom adni, ami neki kell - illetve az én családom, a szüleim meg tudják adni neki: ő azt hitte.)
És erről is részletesen írtam (talán erre az oldalra is): hogy az a „csodálatos ember” gyakorlatilag a tulajdonának tekintett, és abban az utolsó félévben, amit én ott töltöttem, ez már nemcsak nyilvánvaló, hanem kifejezetten feltűnő volt. Mérő Veráék szerint ebben nem lehetett semmi rossz, egyáltalán: ha egy faszi a tulajdonának tekinti a kiszemelt nőt és betegesen „féltékeny” rá, (többek közt), azt úgy kell értelmezni, hogy lovagiasan „megvédeni” akarja. (És nem az ilyen „hibátlan” faszikkal van baj, hanem azzal, ha „félreértik” őket stb.)
És ha az a „csodálatos ember” egy eszményien tökéletes, hibátlan lovag volt (és hogy gyakorlatilag a tulajdonának tekintett, az a legkifogástalanabb „romantikus szerelem”), akkor meg kell magyarázni, hogy az is minimum „érthető” és indokolt volt, hogy ez a csodálatosan eszményi férfiú az ő nagy romantikus szerelmével agresszíven undorodott az én „undorító” testemtől…
Azok a csodálatos és hibátlan eszményi férfiak, akik agresszíven undorodnak a kiszemelt nő testétől és „undorító” testrészeitől, és bántalmazni akarják az általuk agresszíven utált „undorító” női testeket, nem rossz emberek, hanem kifogástalan és hibátlan „lovagias” eszményi férfiak – főleg ha fennen hangoztatják is: ők milyen eszményi tökéletes hímek AKARNAK lenni. És ahogy a női testekhez viszonyulnak, az legalábbis az eszményi romantikus szerelem.
III.
„Híres író” urak (és hölgyek) irodalmi vagy nem annyira irodalmi világképében is valahogyan mindig összefüggött, legalábbis együtt járt a női testek szerethetetlen és undorító mivolta azzal, ha 1. a nő nem adja, nem tudja adni az anyagi javakat és drága ajándékokat 2. nincs olyan lakása (lehetőleg budapesti!) ahova be tudna költözni és szívesen beköltözne a Férfi (az eszményi!), ami megfelelne az elvárásainak. Vagy esetleg (Térey Jánosnál pl.) van, de a nő nem akarja megengedni, hogy a „pasija” beköltözzön oda – ilyen esetben a híres író urak szerint például meg kell verni a nőt, lehetőleg maradandó sérülést okozni neki: azért is, hogy attól visszataszító, „undorító” legyen a teste…
Szemben az olyan csodálatosan eszményi ideálhímekkel, akiknek az ő eszményi, tökéletes és hibátlan ideálhímségük miatt és végett kell és jár az eszményi/kiszemelt kéró is a kiszemelt nőtől. (Elvégre egy férfinak az "jár" - és a nők kötelessége adni! És ha nem adja, az „híres írók” szerint is megfelelő ok arra is, hogy bántalmazzák azt a nőt. És minimum nyomorékra kellene verni – és elvenni tőle erőszakkal azt a lakást és annak az árát, amit önként „nem akar” adni.)
És erre csodásan rácsatlakozhatott az „antikapitalista baloldal” is...
Jámbor Andrástól Pogátsa Zoltánig. (Tudom, hogy ők nem antikapitalisták, hanem szocdemek, de azért szeretnek bele-belerúgni az olyan „kapitalista szimbólumokba”, mint az olyan, szocdemek szemében elfogadhatatlan "undorító" testű "deviáns" nők, akik nem felelnek meg a férfiúi elvárásoknak - mert például nincs olyan ingatlanuk, és "nem akarnak" ingatlant vásárolni -, és bárkibe is, aki a szerintük kapitalista "meleglobbit" képviseli és szimbólumozza. És egyébként is, jó kis szocdem brahi az általuk vagy mások által kapitalista/zsidó szimbólumnak kinevezett nők elleni erőszakra uszítani – mert az mindig jóféle „antikapitalizmus”: nőket bántalmazni, kifosztani.
Ahogy tőlem is az "antikapitalizmus" jegyében követelték gyilkossággal fenyegetőzve azt a pénzt és lakást, ami hímneműeknek kell - és a bezzeg kifogástalanul eszményi nőideál és "sztárpszichológus" H-nak. És már ő is megmondta, hogy engem azért kellene megtámadni és legyilkolni akarni, mert a Műegyetemen „zsidó építészetet” tanítanak - és a zsidók a gonoszok és rosszak és a gonosz kapitalisták! És én is azt a sok gonoszságot és rosszaságot szimbólumozom! és aki a Műegyetem építészkarán tanul: kapitalista zsidó szimbólum! Ráadásul nekem a testem is UNDORÍTÓ! – sőt: büdös! és mindenki, aki "büdös", szocdemek szemében is nagy ellensége az ő jószagú szociáldemokráciájuknak. És Krausz Tamásnak csak részben volt igaza, amikor azt állította, hogy Pogátsa a neohorthysta szellemiséggel kacérkodik. Azzal is, de azon kívül az „újnyilas” szélsőjobbal is szívesen bratyizik/bratyizna. És ennek már nem a „szovjet múlttól elhatárolódás” a célja - önmagában az is elég borzalmas lenne.)
A „csodálatosan eszményi és hibátlan” ideálhím összes anyagi követelése is maximálisan kompatibilis volt gyakorlatilag a teljes magyar „antikapitalista” baloldallal. Is.
Hogy mennyire „antikapitalista” volt a jóember, az már ott, az egyetemen kiderült.
Már ott ő maga azzal is indokolta az anyagi követeléseit:
neki minden azért kellene, mert utálja a „fogyasztói társadalmat”, amiben az
általa vágyott javakhoz általában pénzért lehet hozzájutni, és ő nem pénzért,
nem piaci áron akart pl. lakáshoz jutni. Meg lehetőleg minden egyébhez is, ami
kellett neki: pl. a meghívások „menő” utazásokra és bulikba. Ez volt az egyik
indoklás, miért úgy kellene neki minden, hogy neki csak kitalálni kelljen: mi kell neki, és így-úgy
kinyilatkoztatni az igényeit, és aztán mások adják! Magyarázta máshogyan
is - mindig elég furcsa magyarázatok voltak. Pl. akkor is, amikor (még annak a
félévnek a végén, amikor lakótársak voltunk) bejelentette, hogy neki
karácsonyra egy olyan ideál kellene, aki mindenben megfelelne az igényeinek és
van olyan lakása is. Félév végén, már
decemberben, jó nagy hóban együtt mentünk be az egyetemre, és neki a télről és
a karácsonyról az jutott eszébe: ő a karácsonyban az ajándékokat szereti! - és bejelenteni: mit akar ajándékba. Például egy olyan lányt, aki mindenben
pont megfelelne az igényeinek, van olyan lakása is. Komolyan azt hittem: azért
mondja ezt ott nekem, mert tőlem pl. azt szeretné, ha én be tudnám mutatni egy
olyan ideálnak, lenne olyan ismerősöm, ha nincs, fölhajtanék egyet. Két évvel később
derült ki, hogy nem egészen azt szerette volna. (Mellesleg azt is.)
IV.
Ráadás: aktuális „politikai” agyrém, hogy a „nemzetnek” a rendszerváltáskor meg lett ígérve a jólét - tehát meg kell neki adni! És azok mind a gonoszok és rosszak, akik a MEGÍGÉRT jólétet nem adják..
Az eszményi férfiú pedig azért is a kifogástalanul tökéletes volt, és a nagy sérelme azért is volt „jogos”, mert ő is azt sérelmezte: én azokat az anyagi javakat és azt a jólétet nem adtam, amit neki MEGÍGÉRTEK! És neki azt megígérték, én fogom azt megadni neki, tőlem és általam fog hozzájutni a neki beígért, MEGÍGÉRT életmódhoz - és olyan konkrét anyagi javakhoz, mint pl. az a lakás, ami kellett volna neki. És ha én olyan ideál lettem volna, ami őneki kellett volna, akkor bezzeg mindazt tudtam volna adni és adtam volna! (Ezt H-ék is valahogy így gondolták.) És nem benne volt a hiba, hogy neki olyan ideál kellett volna, és olyan igényei voltak...
Természetesen elsősorban férfiaknak van
megígérve a beígért jólét; ők azok, akiknek ilyen ígéretekre van szükségük (nőknek ezt úgy és azzal a feltétellel szokás "megígérni", ha megfelelnek a szexuális elvárásoknak) - és
„férfias” dolog anyagi javakat olyan indoklással követelni
(nőktől pl.).
Ahogy tőlem a tökéletes és hibátlan.
A nagyon menő J. család sarja, mint kiderült - legalábbis ez lett volna az egyik „jó magyarázat”: én miért „tartozom” neki minimum annak az ingatlannak az árával, ahol albérletben laktunk. (Mert az biztosan az ő háza volt! és miattam veszítette el stb.) Sőt nemrég az is kiderült: hálából is tartoztam volna mindazzal, de a lakással minimum, amit ő kapni akart tőlem - és „meg lett ígérve” neki!
Mert állítólag az ő apukája, de legalábbis az ő felmenői intézték azt el, hogy a „reálszocializmusban” a falusi büdös parasztok és büdös prolik gyerekei is tanulhattak és továbbtanulhattak, és mivel én még ennek a rendszernek a maradványaként kerülhettem egyetemre. És egyesek szerint ezért baromi hálásnak kellene lenni - és ezt nekem speciel az eszményi J.J. iránt kellett volna kimutatni: azzal például, hogy meghívom és befizetem őt olyan bulikba és külföldi utazásokra, ahova menni akart, és adom a lakást és az anyai gondoskodást, ami neki kell...
Ő tehát úgyszólván erre a hálára tartott igényt. Mint apuci kicsi fia.
Avagy a csodás férfiú anyagi követelései „jogosságának” a full „baloldali” megindoklása: az ígérettől (neki azt megígérték!) a háláig. Amivel én állítólag tartoztam volna neki - neki!
Nem nagyon vannak/voltak kétségeim, hogy a „csodás férfiú” maga is megpróbálhatta azzal indokolni az elvárásait, hogy hálásnak is kellett volna lennem neki - valamiért. (Az ő „felsőbbrendű” és fajtiszta magyar származásával összefüggésben lehetőleg - az alantas származásom miatt is.) Hogy miért, azt persze nem lehetett könnyű megmagyarázni. Például azért, mert ő ott az albérletben méltóztatott nap mint nap hiányos öltözékben riszálni előttünk a valagát? - mert ő ilyen jó ember, hogy ő még az általa lenézett „közönséges senki” (és „nem fajtiszta magyar”) lányok előtt is letolta a gatyáját és szívesen mutogatta magát! De azért hálásnak kellett volna lenni neki!
Full „baloldali” elvárás volt itt minden. A „szexet! pornót! nőt!” követelőzéstől addig, hogy dögöljek meg, mert egy szerethetetlen és undorító testű (és büdös!) utolsó senki vagyok, és nem felelek meg a férfiúi és „baloldali” igényeknek, és a férfiaknak/ ”baloldalnak” nincs belőlem semmi haszna - és női testeknek csak akkor lehet létjogosultságuk!
Hála! hála! Mert egyesek szerint az is JOGOS IGÉNY!
(magyarország)
Andor. És az ő igényei és elvárásai.
Betlen Anna észjárása szerint pedig azért volt jogos követelés a "szexet! pornót! nőt!" és hogy mutogassam magam, hogy ellenőrizni lehessen: "igazi" nő vagyok-e, "igazi" női testem van-e...
(2015.12.13.)
2020. november 28.
(ők és ők)
Betlen Anna - miután beszámoltam neki a konverziós terápiáról (és a fantasztikus és felülmúlhatatlan "terapeutáról" - akit az online zaklatóm mint feminista hőst imádott és ajnározott, annyira, hogy tőlem gyilkossággal fenyegetőzve követelte azt a szép nagy és drága ajándékot is, ami H. őguruságának a "hálás kliensektől" jár!) valamint nagy vonalakban az online fenyegetésről és a zaklatóm követeléseiről - különös tekintettel az anyagi követeléseir és azok indoklására: hogy az "exnek" - és H-nak - "tartozom" azzal!
ezek után a tudós közgazdász és szociológus nemcsak megpróbált azzal vádaskodni, hogy igenis az olyan "deviánsok", akiket egyrészt bántalmazni kell azért, büntetésből, mert nem felelnek meg a férfiúi elvárásoknak és ANYAGI ELVÁRÁSOKNAK! másrészről konverziós terápiának is alávetni emiatt! mert az igenis tűrhetetlen deviancia, ha egy nőnek nincs olyan ingatlantulajdona, ami a "pasijának" kell! (és ebben ő maximálisan egyetért a magyar irodalom összes nagyjaival!) az ilyen "deviáns" (és az "exük" anyagi elvárásainak meg nem felelő!) nők igenis tartoznak az anyagi javakkal is, amit követelni kell tőlük!
Hanem kifejezetten valami beteges élvezkedéssel állt bele ennek a bizonygatásába... B. A., mint irodalomrajongó?
Miközben hasonlóan tudós kolleginái (TNT-ben pl.) azt bizonygatták pl.: a műszaki értelmiség az a "technokrata értelmiség", akiket mindenért is hibáztatni kell! (És ezen kívül a mérnöknőket és a műszaki felsőoktatásban tanuló lányokat amiatt is, mert az a régimódi szocializmusra jellemző kommunista dolog volt, hogy nők ilyen férfias tudományokat tanultak - tehát a mérnöknők és a műszaki felsőoktatásban tanuló nők azt a történelmi korszakot és ideológiát is szimbolizálják! Betlen Anna szerint ellenkezőleg: a "kapitalizmust"!)
2020. november 17.
(örökkévaló)
Komolyan, én is képes vagyok elképzelni egyet s mást. Példáu, hogy Betlen Anna már a közgázon azzal töltötte az idejét, hogy gukkerral leste: mit csinálnak és hogy erkölcstelenkednek! (biztos!) a mérnökhallgató lányok átellenben! sőt, hogy erről a mai napig se bírt leszokni.
Ezért aztán egyrészt idegesíti, ha nem lát semmi izgalmasat, másrészt meg is kell indokolni: miért van ő ráizgulva (sok más nagyon erényes nőhöz hasonlóan) a "hagyományos nemi szerepeknek" nem eléggé megfelelő, nem elég kifogástalanul nőies nők (vélt) magánéletére, intim kapcsolataira, öltözködésére stb. (De ő nem is homofób! és ő nem azért!)
2020. november 7.
(minden nap)
2012. 09.20. - J.J. Egyébként egy egész tál halászlevet zabált meg, azután végigokádta a buszt. Ez egy másik tanulmányút volt, még harmadév végén.
Ez a 2012. szeptember 20-i bejegyzés a legelső rögzítése volt (nagy vonalakban) azoknak a _rossz emlékeimnek_, hogy például azon a tanulmányúton is (harmadév végén) hogy viselkedett, ill. konkrétan az étkezéssel, élelmiszer fogyasztással kapcsolatos - rendszeresen ahhoz kapcsolódó - agressziójának. Folyamatosan borzalmas volt az egész. (És még "jól" meg is volt és lett indokolva! - odáig, hogy én undorítóan kövér vagyok.)
***
2012 "érdekes" év volt az irodalomban is, számomra: amiatt, ahogy a nők elleni erőszak téma szóba került. (Szisztéma volt pl., hogy azokat a nőket, akik nem felelnek meg a férfiúi elvárásoknak - és nem adják, ami a fasziknak kell! - gonosz agresszornak igyekeztek beállítani. Nőírók is - mint pl. Karafiáth művésznő az ÉS tárcatárában. Állítólag a szépírók társasága újonnan alakult női érdekvédelmi szekciója oszlopos tagja.) Csak azt akartam megnézni: nem írtam-e akkoriban valami ritka csúnyát erre az oldalra, irodalmárainkról (mert máshova néha igen). De úgy látom, inkább csak az "eszményi" férfiúról. És persze az jutott eszembe: ha tényleg mások kezébe került (ahogy a zaklatóm mániája volt) erről is biztos mit gondoltak "volna" - "feministák" is. Gondolom, pl. azt - csakis! - hogy nekem kéne annak a "főhősnek" lennem, akiről ez a szeptember 20-i szöveg is szól, nekem kellett volna még utálkozva is mohón és sokat zabálni! - elvégre rólam volt megmondva, hogy az a bűnöm, hogy túl sok (és drága!) élelmiszert fogyasztok (és vásárolok!) és rólam volt megmondva, hogy undorítóan kövér is vagyok (online zaklatónak is rögeszméje volt), és én fogyasztottam több (és drágább!) élelmiszert, mint amennyit az eszményi hímnemű (J.J.) megengedett volna...
És hogy az volt a legnagyobb bűnöm, hogy arra költöm a pénzt! és pénzt adok ki ételre.
És arra költöttem állítólag a csodálatosan eszményi férfiú J. Jani pénzét is...
Annak a csodálatosan kifogástalan eszményi hímneműnek a pénzét, aki ott Sopronban, az egyetemen ezért akart például verni, mert én élelmiszerre (és egyéb szükségleteimre: pl. lakbérre) költöttem azt a pénzt, amit ő másra akart költeni. (Az egyetemről kapott tanulmányi ösztöndíjam.)
Elvégre magának az eszményi férfiúnak is (az egyetem "legvonzóbb pasijának" stb.) ez volt a rögeszméje és mániája, és ez volt az egyik nagy "bűn", amiért annyira haragudott, hogy verni is akart. (És az online zaklatóm mindenkori mániája szerint annak a csodás eszményi férfiúnak a mai napig rögeszméje igenis! Sopronban pedig az egyetemen állítólag - egyéb állítólagos bűneimmel együtt - a mai napig szóbeszéd tárgya, hogy nekem igenis az volt az egyik legnagyobb bűnöm - amiért az a csodálatos ember ott az egyetemen konkrétan verni is akart -, hogy túl sokat ettem, és élelmiszerre költöttem a pénzt! és az ő pénzét is megzabáltam! És azért kell tőlem követelni azt a pénzt.)
És tutira én akartam folyton legalábbis fogyókúrára kényszeríteni a hapsikat - pláne azt a csodálatosan tökéleteset is biztosan: az egyetem csodálatos testű gyönyörű szőke hercegét! Én lennék elvégre állítólag az a (tipikus) gonosz bántalmazó nő, aki elnyomja és bántja a férfiakat...
Hát nem, az írás főhőse a csodálatosan eszményi férfiú J. J. róla írtam - én: a "csúf kövér nő", akit ő úgy utált, hogy verni is akart, és nem másvalaki ("híres írók").
Miközben irodalmárok is azt nyomták: az a nők tipikus bűne, hogy túl sok és túl drága ételt fogyasztanak (zabálnak!) - és arra költik a pénzt: a férfiak pénzét! Ha pedig még gyerek is van a kapcsolatban (házasság, papa, mama gyerekek), akkor a nő még a gyerekeknek is vásárol ételt - az is micsoda bűn! És miért: hogy a nők ilyesmire "pazarolják" a pénzt! Ne adj isten még "szellemi táplálékra", kultúrára is! És a nők (akiket "muszáj" verni) nemcsak sok drága ételt zabálnak - és élelmiszert, szükségleti cikkeket vásárolnak a gyerekeiknek is! Hanem még színházba, moziba is járnak - és a gyerekeket is gyerekmatinékra viszik! Mert ilyenek a nők: ha pénzt kapnak, ilyesmire pazarolják - és azért kell őket verni: még nőírók is írtak ilyeneket. (Akkoriban is, meg egyáltalán.)
Ahogy az az "eszményinek" is rögeszméje volt.
2020. november 3.
(örökkévaló)
És gondolom, sikerült akkor ezzel is jól az úgynevezett rendszerkritikus értelmiség kibontakozását akadályoznom - mert ezek mind egyformák. Ez egy ilyen nap. (Más se hiányzott nekik tényleg, csakis H. őgurusága - már inkább őszentsége! - és az ő full ezotérikus világnézete.)
(minden nap)
Hát csak ez van - és az olyan "feminista" naccságák, mint Betlen Anna vagy az a gumiszobás nő is (neve is van, mint kiderült, de nem számít - típusnő: a kisvárosi erénybajnok, aki mindig azt csinálja, amit kell és meg van mondva: férjhez megy, szül, aztán az erkölcsi magaslatairól ekézi az összestöbbinőt, aki nem képes divatosan feminista "karriert" csinálni: a többi nőből lehetőleg! merazafeminista! és nem is úgy öltözik, ahogy ő!): ezek a dicső sztárjai a mi feminista köz- és tudományos életünknek sajnos nemigen tudhatnak (ép ésszel) innen se kinyerni olyan fantasztikus bűnöket, amiket nekem pl. elvárásaik szerint igenis produkálni kellett volna...
A középosztály diszkrét bája... [hogy nálunk "feministák" ilyen tipikus középosztálybeli ideálnők]
Majd faggathatják az összes egykori évfolyamtársam: milyen rettenetes bűnöket követtem el, miközben ők, feminista nagyságosasszonyok bezzeg erényeskedtek és férjhez mentek: ahhoz, akihez kell! és demográfiai tényezők lettek (mert "azé a világ, aki teleszüli") - és azt nem érdemli meg akárki!
Nem nekik, nem is közönségnek szántam ezeket a feljegyzéseket. Az a csodás "eszményi férfiú" (aki nekik épp az ínyükre való) például egyáltalán tudomást vett-e róla, végül, vagy mégse, hogy én nem is tudom adni, ami kell neki? (képes volt-e tudomást venni róla?) Például akkor (is, meg folyton és újra és újra), amikor végül ott az autóbuszon az egész évfolyam előtt támadt rám és kérte számon rajtam: nem voltam képes még a lakást "elintézni" se! (És a jellegzetes indulatai.) Nem úgy nézett ki, hogy egyáltalán tudomásul lehetne azt venni, mint tényt, hogy nem tudok pl. ingatlanokat osztogatni (illetve ha mégis tudomásul lehet venni, akkor pl. gyilkossággal kell fenyegetni). "Objektíve" nem úgy nézett ki, hogy lehet az ilyet tudomásul venni - és nekem "szubjektív" kétségeim is voltak...
Ilyen dolgok miatt pakoltam át csak ide, és nem dobtam ki ezeket a vacak megfogalmazási kísérleteket ("a kifejezés tapasztalata"). De arra az idegentapasztalatra, hogy mások elvárásai szerint - és irodalmi konvenciók szerint - mit és hogyan kellene mondanom, nem tartottam igényt.
2020. október 29.
(örökkévaló)
(három évvel ezelőtt - vázlatok valahonnan 2017-ből)
- a mi mélymagyar (MINDAZONÁLTAL FEHÉR FELSŐBBRENDŰ!) feminizmusunk, vagy valami olyasmi - a "keresztény középosztály" legnemesebb hagyományait ápoló [...] amerikai feleségfeminista B.K. "fehér felsőbbrendű" követelőzéseivel és gyűlölködéseivel mindenesetre kompatibilis és nagyon divatos magyar feminizmus
[aminek] kb. az a lényege, hogy csak egy szűk társadalmi réteghez tartozó, privilegizált nőknek van és lehet joguk a nők elleni erőszak különféle formái ellen tiltakozni, azt meg nem engedni akarni - de még csak beszélni is róla. Ez a kifogástalan nemiségű (és ezt tárgyi bizonyítékokkal - pl. házassági anyakönyvi kivonattal és gyerekkel, vagy legalább erotikus fotókkal!) is alátámasztani tudó heteroszexuális középosztálybeli nők privilégiuma! De még lehetőleg annak a kritériumnak is meg kell felelni, hogy aki női testbe születik, annak tipikusan nőies szakmája, karrierje legyen - és mindezek tetejébe még beszélni is, akár személyes tapasztalatokat, akár társadalmi problémákat artikulálni is csak annak van joga, akinek hivatása ez, sőt lehetőleg a nyilvánosság előtti szereplés is...
Pl ezért kellene a nőknek a sikert és a NŐIES karriert akarni! pl. színésznői karriert - és bármit megadni azért: ha szexuális "követelményeknek" kell megfelelni, azt is. (Ezt AR kifejezetten a "metoo" kapcsán fejtette ki: hogy tudniillik szerinte a karrier és a siker fontosabb.) Mert az ilyen módon elérhető nőies karrier és sikerek és társadalmi elismertség a "feltétele" annak, hogy valaki feminista lehessen - aztán, mint feministának már esetleg joga lehessen nemet mondani egy zaklatónak, vagy beszélni az őt ért atrocitásokról: ehhez előbb kötelező megszerezni a társadalmi elismertséget!
(És az agresszoroknak is, feministáknak is, akiknek rögeszméjük, hogy aki női testbe születik annak igenis kötelessége a nőiesség és a gender-konformitás, az is rögeszméjük szokott lenni, hogy pl. a hozzám hasonló "nőietlen nőket" büntetni kell a konform nőiességtől való eltérésekért - és erőszakkal is csakazértis az elvárt női szerepekre kellene kényszeríteni. A magyarországi maintstream feminizmus a közhiedelemmel ellentétben nem is a férfiakat tekinti az ellenségnek.)
(2017.) [...] Ez így kompatibilis a feminizmus magyarországi leágazásával. És Mo-n most, 2017-ben nincs olyan diszkurzív keret, amiben a felvetett dolgokról beszélni lehetne. [mi volt három éve az aktuális éppen?] A nők elleni erőszak tematizálása így, ahogy föl lett vetve, igazából a leszbikus feminizmushoz köthető. És nálunk őket is illik utálni. Konkrétan azért, mert leszbikusok - és pl. azért, mert a kurucinfón is utálják őket. És nélkülük és az ő munkájuk eredményének elismerése nélkül nehéz a nők elleni erőszakról beszélni, úgy, hogy az a nők emberi méltóságát ne sértse. (Persze van egy hagyományos-konzervatív diskurzus a nők elleni erőszakról, amiben a nőkkel azt azért kell, mert azt érdemlik: a nőket mindig büntetni kell valamiért, maga az erőszak és bántalmazás is, annak megtörténése is a nő bűne, felelőssége, amiért őt kellene felelősségre vonni, büntetni - az elkövetőket meg direkt csodálni kellene ezekért a férfias cselekményekért.)
Az alt-right elvárásaihoz meg igazodni kell! mert meg is lett mondva: magyar feminista csak az lehet, aki konform nőies nő és megfelel az elvárásoknak és azt akarja, amit feministául akarni kell!
És még ez is:
Vannak bőven sarlatánok és szélhámosok, akik megpróbálnak rátelepedni a traumatizált emberekre - gyászolóktól a bántalmazott nőkig. Utóbbiak aztán ahhoz is jó "alapanyag", hogy terápia címén azt próbálják elfogadtatni velük: a bántalmazásnak "mindig a nő az oka" és az az oka, hogy ő nem felel meg az elvárásoknak - és vegye tudomásul: ővele az a baj van, hogy nem felel meg, és őt azért ezért igenis büntetni kell. És ezt a problémát/helyzetet úgy kell orvosolni, hogy a férfiúi elvárásoknak megfelelő nőideálnak kell lenni, és akkor majd nem erőszakoskodnak vele, nem bántalmazzák. És persze a bántalmazók elvárásaival azonosulni kell, és a bántalmazókkal empatikusnak és megértőnek kell lenni, mert "az ilyen ember nagyon szenved, ha nem kapja meg, ami kell neki"...
Jó lenne fölhívni a figyelmet rá, hogy ha bántalmazott/bántalmazó kapcsolatból kilépő nők terápiás segítséget keresnek, az ne ilyen "segítség" legyen. Ha meg a terapeuta és az ő ízlése vészesen hasonlít a bántalmazó ízlésére, akkor őt is ott kell hagyni.
ezt is jó lett volna közölhetni pl. nőjogi szervezetekkel - valószínűleg azt is szerettem volna, csak kb. minek is...
h-nak célközönsége voltak a gyászolók is alighanem (több ilyen eset is "kiderült", volt, amivel ő dicsekedett) - és kifejezetten egyik speciális célközönsége volt a traumatizált nők: tulajdonképp az mindegy is volt, mitől és miért. És aztán úgy erőszakoskodott ezzel a spéci célközönséggel, mint például velem is - engem legalábbis azzal "tisztelt meg". És nehéz azt hinni, hogy csak engem.
2020. január 3.
(egy narratív identitás)
De lehetett volna akármekkora hetedhét országra szóló képesítése, az sem változtatott volna sem az ízlésén, sem a kifejezetten erőszakos (és kártékony) hajlamain, az egzotikus és ezotérikus hajlamain sem, és a még a személyesebb hajlamain és indulatain: a rosszindulatán, bosszúvágyán (mitikus "tudjukkik" iránt) - és hogy énrajtam pl. ezt akarta kiélni...
Az kb. mindennek a teteje volt, amikor már átrágtam magam nagyjából az egészen, hogy milyen ízlése volt valóban (és nem "csak az én kedvemért": próbálta sokszor úgy előadni: csak azért, mert az nekem kell! - neki ez meggyőződése), miféle indulatai, és tényleg minősíthetetlenül erőszakoskodott velem, hogy még ráadásul ezek után megtudtam, hogy kb. nulla képesítéssel. TEHÁT amikor nagyon "gyanús" dolgai voltak: pl. durván fenyegetőzött, rám akarta erőszakolni (mint pszichológus a kliensére!) a saját ízlését, hitvilágát stb., akkor az tényleg totál "szakmaiatlan" is volt.
2019. december 28.
(időtlen)
És aztán nem egy alkalommal, szinte élvezkedve emlegette, és mindig muszáj volt nagyon kihangsúlyoznia: mert én vagyok az, akinek az a szokása! Így emlegette (nagy élvezettel!) akkor is, amikor "meginvitált" azokra a hülye szeánszokra (erőszakosan elráncigált inkább), és akkor is nagyon kihangsúlyozta és nagyon a lelkemre kötötte: onnan aztán nem szabad elkésni! Természetesen nemcsak időben érkeztem, hanem én voltam az első, és baromi sokat kellett várni, mire összeverődött a társaság - pedig nem mentem oda "túl korán": kb. percre pontosan. Szinte mindenki késett, elég sokat. Ennyire fontos volt tehát az, amit nekem a lelkemre kötött: hogy pontosan kezdünk és nem szabad késni! Persze, mert csak én vagyok olyan hülye, akinek ez jelent valamit és komolyan veszi, gondolhattam. Sőt akkor már voltam annyira bizalmatlan, hogy kb. azt is gondoltam: biztosan jó tréfa volt engem fölültetni ezzel - tudhatta, hogy nem szokásom, amit ő olyan élvezkedve hangoztatott. Függetlenül attól, hogy ő miféle "bűnök" miatt hibáztat - és azt is sejthette, hogy nem fogom félvállról venni, ha nagy komolyan előadja, hogy ez valami rettenetesen fontos!
És én aztán (pár éve, másik oldalra) "csak" erről akartam írni, csak ezt akartam leírni, megfogalmazni: nem valami extra ijesztő, csak nagyon bosszantó dolgot. (És amikor írtam róla, akkor már kicsit fel is voltam háborodva az ilyen pofátlanságain.) De már miközben írtam róla, ijesztő is volt és döbbenetes az, amit le kellett írnom...
Amikor mondta, kb. nem érdekelt, "csak" valami hülyeség volt a számomra. Nem is kerestem benne értelmet. Amikor próbáltam leírni, hogy kb. miket mondott, akkor viszont nagyjából legalább értelmes szavak és mondatok formájában kellett leírnom (mert én azzal nem lettem és nem is lehettem volna elégedett, hogy "mondott valami hülyeséget") - és az már döbbenetes és ijesztő volt.
És akkor még ezek után találtam azt a gyerekbántalmazós cikket. Abban egyértelműen úgy írtak arról a "bűnről", amit ő nagyon hangsúlyozott: hogy az az "odamenni nem akarás" aktuálisan folyamatban lévő bántalmazás jele lehet. (A bántalmazás helyére: ahogy ezt H. is alaposan kihangsúlyozta - a holokauszttal példálózva.) És nyilván nem is csak gyerekek esetében, gondoltam... Tehát ha valóban jellemző lett volna rám, hogy elkésem, látszik, hogy nem szívesen megyek oda, abból talán neki is arra illett volna következtetni: valami rosszat tesz velem - nem a holokauszttúlélőkre és az ő "bűneikre" asszociálni. És először szinte élvezkedve, aztán dühösen hibáztatni 1. engem, amiért én is "ugyanazt" követem el - és az nagy bűn! 2. azokat is, akikhez hasonlít...
2019. április 29.
(a nem létezhető/minden nap - 49538. rész)
2019. április 27.
(divat)
Mert ha egy nő "gyereket akar" úgy kell öltözni!
Évekkel korábban, még az első rajzórákon mondott olyat is, hogy aki divatosan öltözik és miniszoknyában jár rajzórára, az csak arra megkapja rajzból az ötöst. Azt hittük, viccelődik, de nem, tényleg elvárta. És amikor engem letámadott, mert nem úgy öltöztem, ahogy ő elvárta, azt is kifejtette, miért van ilyen elvárása: mert azok a lányok, akik csinosan divatosan öltöznek (és miniszoknyában járnak órára), biztosa gyereket akarnak - mert az azt jelenti! És aki nem öltözik elég divatosan, az biztosan nem akar gyereket. És ő ezért utálja azokat a lányokat, akik nem öltöznek olyan csinosan és divatosan, ahogy ő elvárja, és nem miniszoknyában járnak rajzórákra.
És én még cipőt sem olyan nőieset hordtam, ami neki tetszett: ha egy nő gyereket akar, nem hordhat lapos sarkú lábbelit! Például. Meg kellene talán kérdezni egy nőgyógyászt: a cipősarok magasságának mi köze van ahhoz, kinek lehet gyereke... Hogy a szexi miniszoknyának van köze hozzá, azt tudom: a tanár úrnak januárban, mínusz tíz fokban nem tetszett, hogy én "férfias" gyapjúnadrágba, magas nyakú pulóverbe és télikabátba vagyok öltözve, tél közepén jutott eszébe az az elvárás, hogy "nőiesen" legyek öltözve és ne olyan meleg ruhákba - és ha például nők nem öltöznek melegen, attól össze lehet szedni olyan megfázásokat, hogy az embernek talán nem lehet gyereke sem.
De lehet persze, hogy ún. feministák jobban tudják, akárcsak irodalmáraink pl: aki nem úgy öltözik, ahogy kell! és nem öltözik elég divatosan (és szexin!) annak biztosan nem megfelelő a származása - és azért "nem lehet" gyereke: nem lenne szabad megengedni se! A kifogástalanul nőies öltözködés pedig a társadalmilag, sőt "genetikailag" is felsőbbrendű származás bizonyítéka: ezt már h. őgurusága is így gondolta. Az ilyen nőies nők - akik büszkék rá, hogy ők olyan kifogástalanul nőiesek, amilyennek lenni kell! - mindig így szokták ezt gondolni: hogy az ő kifogástalan nemiségük és kifogástalanul divatos, elegáns öltözködésük (a nőagyúságuk pláne!) a megfelelő (pláne: "társadalmilag" vagy akár "fajilag" is "felsőbbrendű") származás bizonyítéka! Amiért ők megérdemlik és csakis ők! ők! hogy nekik lehessen gyerekük - és az olyan "alsóbbrendű" nők, akik nem úgy öltöznek, ahogy kell, nem érdemlik azt meg! És ezért kell divatosan és kifogástalanul öltözni: mert abból látszik, ki érdemli azt meg.