2013. december 14.

(kultúra)

Néhány évvel ezelőtt mindent elborított a nők teste elleni gyűlölködés és erőszak. Anyagi követelésekkel kezdték: a nő kötelessége sok drága és divatos ruhát vásárolni, mert az a jó női szexualitás - és a nő kötelessége anyagi javakat adni, lakást adni a férfinak és mind odaadni az anyagi javait, mert az a jó szeretet! Azok a nők, akik basznak és azt élvezik és olyan szexet akarnak, ami nekik jó és azért akarják és csak azzal, akivel nekik jó, szexuálisan abnormálisak és undorító mocskos és büdös a picsájuk!

Szépíróék az ÉS-ben és saját köteteikben is jól megmagyarázták: csak azok a nők érzelmileg és szexuálisan normálisak akik azonnal szétteszik a lábukat válogatás nélkül mindenkinek! És a nőnek azért kell anyagi javakat örökölni és birtokolni hogy azt odaadhassa a férfinak - mert csak az a jó szeretet, a nő kötelessége anyagi javakat, drága ajándékokat adni a férfinak mert az a jó szeretet és csak azok a nők szexuálisan és érzelmileg normálisak akiknek van elég pénzük drága ajándékokat adni a férfinak és mindent megadni ami a férfinak kell és mindent odaadnak a férfinak. És azért kell a nőnek sok drága ruhát vásárolni és drága ruhába öltözni - hogy a férfi mutogathassa és dicsekedhessen vele, hogy neki olyan menő nője van.

Folyamatosan téma volt az is: a nőnek a szüleitől kell kapni vagy örökölni az anyagi javakat, a lakást és a vagyont, csak azok a nők érzelmileg és szexuálisan normálisak akik anyagi javakat és lakást kapnak vagy örökölnek a szüleiktől - és a szüleik megtanítják rá őket, hogy a jó szeretet a pénz és az anyagi javak adása. És ők is megajándékozzák a férfit és anyagi javakat adnak a férfinak "szeretetből" és mind odaadják az anyagi javaikat - minden olyan vagyontárgyat, amiből a férfinak anyagi haszna lehet. A zaklatóm is arról ábrándozott: seftelni akar, eladni cuccokat, amihez ingyen vagy olcsón jutna hozzá. És az a nő, aki nem örökli és nem birtokolja az anyagi javakat amiket kell és nem ad a férfinak anyagi javakat ajándékba és nem adja oda az anyagi javait mind, megtart abból magának valamit vagy ő fogyaszt valamit abnormális és rossz és a nőt azért büntetni kell, verni kell és erőszakkal elvenni amit nem ad oda.

Nyíltan hirdették: az a nő aki nem örököl és nem birtokol értékes anyagi javakat és nem ad a férfinak értékes anyagi javakat ajándékba és nem adja oda az anyagi javait mind, abnormális, nőietlen és undorító a teste - és a nőt aki nem adja meg amit követelnek tőle verni kell, erőszakkal elvenni, amit nem ad, a nőt aki nem engedelmeskedik és nem adja, ami kell, nem annak adja akinek kell fizikai és szexuális bántalmazással kell büntetni. Ennél is beszédesebb volt, hogy nőírók mind hevesen bizonygatták: ők olyan, amilyennek lenni kell - mert ők örököltek, kaptak lakást, ők sok drága és divatos ruhát vásárolnak és úgy viselkednek ahogy kell. Volt, aki azt bizonygatta: ő úgy öltözik ahogy kell és neki az mindig fontos volt és ő már iskoláskorában kurválkodott - és a lányait is arra tanítja, hogy a lányoknak királylánynak kell lenni mert csak a királylányokat dugják és csinálják föl és azok a lányok akik nem királylányok azok a rosszak és az olyat verni kell! Volt, aki pornográf produkciókkal bizonygatta a nőiességét. Mások hevesen nekiestek a férfiak és az ő értékrendjük nevében azoknak a nőknek, akik nem olyanok amilyennek lenni kell: nem birtokolják az anyagi javakat, amiket birtokolni kell.

Ugyanilyen beszédes tény volt írásművek tematikája - csupa gusztustalan mocsok, perverz fantáziálások nők bántalmazásáról. Szépírók ezt nem kriminális tényként tálalták, mint a ponyvairodalom vagy a bulvársajtó, hanem azt bizonygatták, magyarázták, hogy a nőket verni kell, bántalmazni kell, meg kell erőszakolni - mert a nő különben nem adja meg a férfinak ami annak kell. Ha a nő nem adja ami a férfinak kell, a nőt verni kell, bántalmazni kell és erőszakkal elvenni tőle, amit nem akar adni. Itt tartott 2012-ben a magyar kultúra.

Minden egyes szövegből a zaklatóm és a transzperszonális nő "értékrendje" üvöltött. A nő olyan csiricsáré királylány legyen, akit mutogatni lehet és dicsekedni vele - és adjon anyagi javakat és adjon oda mindent ő ne is fogyasszon semmit!

És persze azzal kezdték, azzal is fejezték be: a nőnek nincs joga dönteni és választani, nincs joga eldönteni azt sem, kit szeret, kivel és milyen kapcsolatot akar - és mit nem akar és kit nem akar.

2013. december 13.

Értelmetlen dolgok

A "nőies öltözködés" - ami mindig az, ami mások elvárásainak megfelel. Azért sincs értelme a számonkérésüknek, mert a kritériumok mások és mások - a személytől függ, hogy neki mi a fontos.

Akinek az a borzasztó fontos, hogy ő milyen csoporthoz tartozik, milyen társadalmi réteghez vagy szubkultúrához és ő attól a menő, az azt nézi, azt kéri számon másokon: úgy öltözzenek és általában az életük minden külsősége olyan legyen. Van akinek az kell, hogy "lehessen róla beszélni". És van, akinek az, hogy lehessen a nőt mutogatni és dicsekedni vele - hogy neki olyan van. Akkor is ha nem. Magyarázták azt is: a férfi nem a nő érzelmeivel akar dicsekedni és nem is egy tényleges kapcsolattal, hanem a nővel mint státuszszimbólummal. Akkor is ha semmi köze hozzá.

Tárgyak

Nemcsak az agresszió az amitől elmegy a kedvem minden mástól. Az az állatias, primitív anyagiasság és önzés is ugyanilyen. Gyakorlatilag ugyanaz a kettő, ugyanaz a viselkedés és követelőzés. Eredendően nem vágytam és nem vágyom semmiféle különleges ajándékra vagy különleges helyekre - elképzelni sem tudom, hogy képes lennék örülni bármi ilyennek. A rossz emlékek miatt, annak az erőszakoskodásnak az emléke miatt. Ezek voltak azok a dolgok, amiket az a barom igazán irigyelt másoktól - nem magát az élményt, hanem a tárgyias külsőségeket, azt, amiről "beszélni lehet".

A szavak, amiket bemocskolnak - és a szavak, amikkel bemocskolnak dolgokat. Az alpárisága annak, ahogy effélék ilyenekről beszélnek, szóvá teszik. Becsültem azt, ha hivatásos szépírók képesek úgy beszélni érzéki élményekről, ételekről akár, hogy az nem közönséges - a tárgyiasság obszcenitása nélkül.

2013. december 10.

Fogalmaink

A szavak és ami megmondva van - ezzel éltek vissza rendszeresen. Azzal is, hogy a saját igényeikről és viselkedésükről azt állították, az a jó - mert ugyanaz, mint épeszű, épérzésű emberek igényei, viselkedése, mert valamilyen részletében egyezik azzal. Ezért is kényelmetlen beszélni róla. Azt hihetik más emberek, hogy rájuk is vonatkozik, ha én elutasítom azt az aljasságot - azért, mert azt állították, hogy az ugyanaz, mint épeszű, épérzésű emberek viselkedése, céljai, igényei.

2013. december 8.

(ki kicsoda)

Érthetetlen volt: mihez mi közöm kellene legyen? Hogy gondolná azt bárki. Én mindig az voltam, az a szerep, akit hibáztattak - mert mindig én okoztam "csalódás", mert én nem az vagyok soha, akinek lennem kellene! (fizikai valóságként konkrétan) és én nem csináltam azt soha és én nem adtam - sőt! nem is tudtam adni! (mert biztosan nem akartam!) - soha azt, ami másoknak mindig kellett volna. És amit ők mindig jól elképzeltek és kigondolva tudtak: minek kellene lenni, mi az az Ideális - és ők akarták, hogy az legyen! és mások csinálják azt és én csináljam azt meg és adjam! És mindig én voltam az a rossz, aki nem olyan és nem csinálja és nem adja, ami kell! 

Érdekes volt az is, miért pont én voltam mindig az a Rossz. Például mert konkrét személyeket helyettesítettem - először is önmagukat. Látványos volt, ahogy agykontrollos nők engem hibáztatnak férfiak helyett, konkrét személyek helyett. És látványos az ő "értékrendjük": ők az a nőies nő bezzeg! akinek lenni kell és ők a jó! - és aki nem olyan az a rossz!

És mellesleg mindig a származásom miatt voltam én a rossz - vagy azért, mert nem megfelelő társadalmi réteghez tartoznak a felmenőim, vagy olyan adottságok miatt, amik genetikailag meghatározottak. De lginkább egyszerre a kettő miatt.

Az is egy jellegzetes struktúra, amikor a saját problémáikat vetítik ki, a saját problémás kapcsolatukat valami tekintélyszeméllyel (vagy a másik nemmel vagy akármivel) mások kapcsolataira - az én kapcsolatomra másokkal. Az ő mócsingjuk. Mehetne ezzel az agyamra a Skinny Puppy is meg az ő gumicsontjaik, de nekik elnézem és megbocsátom.

Hogy másoknak megbocsátom-e, azon még gondolkodom. (Ilyenkor igazából a másik emberrel szeretnék beszélni róla: mégis hogy gondolta ő azokat a dolgokat. Ki tudom azt is nézni belőle, hogy kicsit gyámoltalan, ha mások viselkedésének és érzelmeinek és problémáinak a megítéléséről van szó - és képes elhinni, amit arról mások mondanak. A kis butus. Mint egy gyerek a mamájának.)

2013. december 1.

Ok és okozat

 Azt is kiszámolta: ha valahogy ingyen meg tudná oldani a lakhatását és azt is meg tudná spórolni, akkor az a pénz "egyelőre elég is lenne a kiadásaira" és nem kellene kölcsönkéregetnie a haveroktól, mert ő arról le akart szokni - és még anyagilag független is lehetne.

Kiszámolta: mindkét dolognak az lenne a feltétele, hogy valahogy ingyen meg tudja oldani a lakhatását. Már előtte is azért nyafogott és utána is: a lányok intézzék azt el mert a lányok dolga a lakást adni.

Következésképp mindkét problémájának logikusan az az oka, ha a lányok nem intézik azt el neki. Meg minden másnak is az volt az oka.

A tér képe

A figyelem tárgya voltak - de ettől még nem figyelemreméltók. Szerettek volna az lenni, nagyon akartak hatást kelteni, feltűnősködni, a figyelem középpontjában állni ők és csak ők! Ki is erőszakolták és ez volt az egyik permanens erőszakos cselekedetük. Feltűnően, drámaian, színpadiasan viselkedtek, zajt csaptak, fizikailag kierőszakolták mások "figyelmét", nem engedték az embert mással foglalkozni - de ők nem érdemelték meg azt a figyelmet soha. Én érdekesebb és figyelemreméltóbb vagyok a történetben. Még én is. Akármilyen meghökkentő ez. 

2013. november 29.

(fogalmaink)

Nincs még december, de sikerült megidéznie másnak is annak a baromnak a követeléseit. (Karácsony előtt népszokás nőktől általában ugyanúgy követelni a karácsonyi ajándékokat - mert a férfiak azt szeretik kapni és a nő kötelessége adni!) Fordítva történt ez is, mint akkor - és jobb így. Családi szokás a kontroll hiánya is. (Nőírók szerint ez: rossz szokás! rossz nevelés!) Soha nem jártam gyanús helyekre, ha néha valahova menni akartam, engem mindig elengedtek. Pénzt se költöttem esztelenül, ha valamire kellett még a zsebpénzen felül, hétvégi kirándulásra, könyvre, adtak arra is. De aztán épp ezekben a dolgokban akart az a barom kontrollálni és korlátozni - mindenkit. (Eredendően mindenkit, de lányokat főleg. És engem főleg.) Jogosulatlanul és erőszakosan. Ki mikor hova megy és mire költi a saját pénzét. Nem is ahhoz szoktam. Fölfoghatatlan volt azért is: hogy képzeli ezt?!

2013. november 21.

A bűn

A magyar irodalomban, ha a nő eszik, az mindig: bűn! és a nő rosszaságának és abnormitásának, devianciájának a megnyilvánulása és "jele". És a nő, aki ételt fogyaszt, nemcsak bűnt követ el, hanem undorító és erkölcstelen! Minimum undorító a teste és undorító és erkölcstelen vágyai vannak! És az irodalmi Férfi az ilyen undorító nőktől mindig undorodik. (Az is mindig undorító, ahogy a nők esznek: például ahogy cukrászdában zabálják a süteményt. És ahogy megzabálják a csokoládébonbont, amit híresírók kapnak az előkelő tisztelőiktől! mert az akárkinek nem jár!)

És az is undorító, ha a nők vaginálisan közösülnek és azt élvezik! (És ugyanolyan erkölcstelen, mint édességet enni! - megmagyarázták az összefüggést is: az a nő, aki édességet fogyaszt, és nem tanítják meg rá alaposan már gyerekkorában, hogy mi a bűnös élvezet! az biztosan a szexet is képes élvezni és azért akarja!) És a nők élelmiszerfogyasztása még azért is bűn, mert az olyan női testnek, ami drága ételeket zabál, még erkölcstelen és undorító szexuális vágyai is vannak!

Az erényes irodalmi nőnek bezzeg erkölcsös élvezetei vannak: azt élvezi, hogy ő bezzeg megfelel az elvárásoknak és úgy öltözik, ahogy kell! és adja, amit a nő kötelessége adni - de legkéjesebb élvezete az, hogy erkölcsös (és az elvárásoknak bezzeg megfelelő!) nőként azoknak az "erkölcstelen gonosz nőknek" a megbüntetésére és bántalmazására uszít, akik nem olyan tökéletes nőideálok, mint ő bezzeg. És az elmúlt években nemcsak az tűnt föl, hogy nőírók milyen agresszíven vetették rá magukat azokra az "engedetlen" és "gonosz" (és nőietlen! az elvárásoknak meg nem felelő!) nőkre, akik ételt fogyasztanak és akarnak fogyasztani, élelmiszert vásárolnak a saját jövedelmükön...

És már nem érték be annak hangoztatásával: a nő aki ételt fogyaszt és akar fogyasztani: bűnös gonosz undorító erkölcstelen! Azt hangoztatták: a nőt aki ételt fogyaszt és akar fogyasztani, élelmiszert vásárol, meg kell azért büntetni - és miért és hogyan: mert az olyan gonosz bűnös nő mindig a férfi pénzét zabálja meg és mindig tartozik azzal a pénzzel, amit megzabál és nem ad oda annak, akinek kell! És büntetésből ezért ki kell fosztani, elszedni az anyagi javait (azt is, ami nincs). És lehetőleg fizikai bántalmazással büntetni és fizikai sérülést okozni neki! És az olyan bűnös és erkölcstelen nő, aki élelmiszerre költi a pénzt (és még szexet is csak olyat akar, ami neki jó - és csak olyan férfival akihez vonzódik!!! erkölcsös nőírók sikoltozása: mik vannak!) mind szexuálisan és érzelmileg is abnormálisak, nem olyanok, amilyennek lenni kell.

Íme ilyenek a romlott nők az erényes erkölcscsősz nőírók szerint: élelmiszert fogyasztanak - és drága ételeket zabálnak! - és még erkölcstelen szexuális vágyaik is vannak! (Biztosan - erről erkölcscsősz nőírók természetesen fantáziálni szoktak és "logikusan" kikövetkeztetni. Pl. abból, hogy az a másik - a bűnös és erkölcstelen! - nő nem akar férjhez menni ahhoz, akihez kell! és nem akar megfelelni az Igényes Férfi elvárásainak! Ha meg veri a "pasija" azért a "bűnért", mert a nő nem engedelmeskedik és nem adja, ami a férfinak kell, akkor az a csodálatos ember biztosan a nő férje, azért van joga verni a nőt, mint engedetlen "feleséget". Mert a házasság arra való, hogy a nőkön számon lehessen kérni az engedelmességet és a férfiak kiszolgálását, és lehessen büntetni a nőt, aki nem engedelmeskedik és nem adja, ami a férfinak kell: ezért is van szükség a házasságra, mint erkölcsös kapcsolatra! És a nőket ezért kell akár erőszakkal is kényszeríteni, hogy menjenek férjhez ahhoz, akihez kell...)

És ahogy izmoztak, ahogy akarta nagyon mindenki megmagyarázni: miért bűnös és rossz az a nő, aki ételt fogyaszt. Vagy "sokat iszik" - és biztosan milyen drága piákat! és arra költi a jövedelmét és azért nem adja oda a Férfinak! (Pedig biztosan jó fizetése van és biztosan ki tudná abból fizetni, meg tudná venni azokat a dolgokat, amik a "férjének" vagy "vőlegényének" kellenek. De ha esetleg mégsincs a nőnek annyira jó fizetése - és nőírók kelletlenül tudomást vesznek erről -, akkor az a másik nő azért a bűnös rossz engedetlen! Mert nem szerzi meg akárhonnan és nem tudja adni! És tartozik azzal!)

2.
A zaklatóm is mindig dühös volt azért is, ha ittam, vizet ittam. (Lakótársak voltunk, és a közös lakásban tanúja lehetett és kellett legyen az ilyen "bűnös" banális megnyilvánulásoknak.) Dühítette, ha fölkeltem az asztaltól és odamentem a csaphoz - az étkezőasztal és az étkezések ideje kizárólag arra való lett volna, hogy ott mindenki őt bámulja és csodálja, és az ő csodálatos előadásait az ő rendkívüli kalandjairól és magas igényeiről: mikor milyen különleges helyeken járt és ott kikkel találkozott és neki csak ilyen haverok és ilyen nőideálok kellenének! és hogy szenved attól, hogy mi nem felelünk meg az ő elvárásainak! és azonnal agresszív lett, ha valakitől (főleg tőlem) nem kapta meg azt a figyelmet, ami neki kellett -, dühítette ahogy vizet engedtem a pohárba, és dühítette, amikor ittam. Mert az azt jelentette: én nem vele foglalkozom, hanem a saját szükségleteimet elégítem ki. És azt, hogy nekem vannak elemi fizikai szükségleteim. És ez volt az a "bűn", ami őt földühítette. Nem is egyszerűen csak az, ha mások ételt-italt fogyasztanak, hanem hogy akarnak fogyasztani - és a konkrét fogyasztás is azt jelenti!

És akkor erényes nőírók (akik büszkék arra, hogy ők bezzeg hogy megfelelnek az elvárásoknak!) azzal is feszt demonstrálják az ő tökéletes nőiességüket és engedelmességüket, hogy ők is a másik nő bűnös vágyait akarják feszt leleplezni: annak a másik nőnek milyen javakra van igénye, milyen (és mennyi!) ételre-italra (és ruhaneműre!) és milyen kulturális javakra... És pláne az micsoda BŰN! ha csak feltételezni is lehet, hogy még emberi kapcsolatokra is, normális emberekkel.

2013. november 15.

(motiváció és artikuláció)

Mindig azonnal mást vádolt meg azzal, amit csinált - pontosan: a követeléseivel. Így akarta állandóan meghívatni is magát (de csak olyan különleges helyekre, ahova mi nem tudtuk meghívni - és ezen így akkor helyből meg is volt sértődve, eleve a követelőzésekkel egy időben: meg van sértve, mert mi azt nem adjuk és nem tudjuk adni!) Helyből föl volt mindig háborodva amiatt, mert nem kapja meg, ami neki kell, a gonosz nők nem adják! mi, a lakótársai nem adjuk és én nem adom! - és ráadásul még azon is, hogy biztosan nekünk vannak olyan "bűnös vágyaink", mint neki! biztosan a lányoknak vannak olyanok! és nekünk, lakótársainak és nekem! Hogy biztosan mi akarjuk kapni és mi várjuk el tőle azokat a dolgokat, amiket ő követelt tőlünk...

A fölháborodása mindig helyből még emiatt a feltételezés (vádaskodás) miatt is - hogy mert biztosan a lányoknak vannak olyan "bűnös vágyai"! (Biztosan nekik kell mindenféle - ami neki kellett -, biztosan ők akarnak kapni valamit tőle meg egyáltalán.) Volt, hogy már a követelőzésekkel egyszerre ki is mondta ezt a "sérelmet" is, volt, hogy utólag. (Külön műsorszámként.) És az az elképesztően bizarr, irracionális "helyzet" (artikuláció), ahogy ez pont az ellenkezője volt a követelőzésének. Hogy ténylegesen mindig az történt, hogy ő követelőzött (általában még fenyegetőzött is) - és ezt a helyzetet és ezt a viszonyulását a környezetéhez úgy interpretálta, mintha tőle követelnénk mi ezeket a dolgokat. (Konkrétan azokat vagy hasonlóakat vagy akármit - mert a lányok biztosan mindenfélét akarnak!) Mert ezt "feltételezte" és ezzel vádolt minket.

Ugyanilyen bizarr volt az is, hogy magát a "sérelmet" úgy artikulálta, mintha ez valami "jogos sérelem" lenne (a lányok "bűnös vágyai" miatt, amiket ő feltételezett) - mert biztosan a lányoknak vannak olyan "bűnös vágyai", mint amilyen "jogos igényei" neki (evidens volt: ha ő akar dolgokat, azok jogos igények, ha lányok szeretnének biztosan kapni valamit az bűnös vágy!) - de valójában ennek a felháborodásnak az igazi motivációja a saját zsigeri késztetése volt, az, hogy neki állandóan kellett mindenféle. Amit azonnal, automatikusan és fölháborodva (teátrálisan fölháborodva) másra kent. Ahogy eszébe jutott, hogy neki valami kellene, egyből másra kente - ha nem konkrétan úgy, hogy a másik embernek kell AZ a dolog, akkor legalább úgy, hogy biztosan valami hasonló! (És efféle dolgokra vágyni "bűnös vágy" - ha a másik ember vágyik rá, az "bűnös vágy".)

Elképesztő volt a gépiessége is. És hogy kb. úgy működött, mint egy állat: abban a pillanatban, ahogy észrevett valami olyat, ami neki kellett volna, a látóterébe került és szemet vetett rá, észrevette, hogy van az a Kívánatos Jó (számára), azonnal az jutott róla eszébe: akkor az biztosan másoknak is kell! És erre fel a zsigeri reakciója mindig a fölháborodás volt azonnal: de másoknak az ne kelljen! Ha másnak is kell, az azért "bűnös vágy", mert akkor őt akarják azzal megrövidíteni...

Valószínűleg fölhergelte az is, hogy amikor neki barátnő kéne és nőideálokról áradozik, akkor azt nem kenheti ránk ilyen automatikusan, hogy azokat is biztosan el akarjuk happolni előle - mert a lányoknak biztosan olyan bűnös vágyaik is vannak, hogy azokat a nőideálokat is le akarják csapni a kezéről, amik neki kellenének!

r. aztán tökéletesítette ezt a módszert, ő megoldotta: hogyan lehet a nőket még azzal a bűnnel (és olyan bűnös vágyakkal!) is megvádolni, hogy azok a nők akarják az ő kezéről lecsapni azt a nőideált is, ami neki kellene, akik nem olyan nőideálok... Még jó, hogy azzal nem vádolt, hogy én a feleségét akarom elcsábítani. (Helyette!)

(jelek és jelentések)

Az arcok (filozófusok arcképei) amik kellettek nekem - és amit jelentenek nekem.

Marx azokat a beszélgetéseket elsősorban: ő mennyire gyűlöli! mert apukája és anyukája is! És azt a viselkedést és "polgári értékrendet": de szemtől szemben a gyűlölt és megvetett tekintélyeknek is engedelmeskedni kell a jutalomért. Ami azoknak jár, akik engedelmeskednek! A hátuk mögött pedig ezeket a megvetett tekintélyeket utálni, ha alkalom van rá, bosszút is állni rajtuk (szemétkedni velük, elkövetni ellenük kis aljasságokat, károkozásokat - amivel a "hős bosszúálló" csakis személyes kárt, bosszúságot akar okozni az utált tekintélyszemélynek) és azt a rosszakra kenni: azokra, akik nem engedelmeskednek, és merészelnek nyíltan ellentmondani a tekintélyeknek.

Mert ők a rosszak! Mert nem azt akarják, amit akarni kell...

(a vér szava)

Németh Gábor buzgó jó keresztény, tömjéntartót lóbál és úgy hirdeti: amire az embernek szüksége van azt a jóistentől kell ajándékba kapni és a jók istentől kapják ami kell ámen. Azután inkvizíciós módszerekkel akarja megjavítani a rosszakat, akik nem a jók és nem olyan, amilyennek lenni kell! - mert a rosszakat meg kell büntetni egyrészt, másrészt átalakítani, és azt végre kell hajtani!

És azok a rosszak, akik nem olyan, amilyennek lenni kell igenis a rosszak! Például az ún. introvertált személyiség - akinek még az is a bűne, hogy ő nem mástól akarja kapni a jutalmat és főleg nem az "istentől", aki parancsol mindeneknek, és a jóknak a jutalmat osztja. És aki nem olyan, amilyennek lenni kell és nem az a jó (aki istentől akarja kapni, ami kell), az Németh Gábor szerint nemcsak a rossz és bűnös azért, hanem még abnormális is - és ezért kell büntetni és átalakítani. Fizikailag, a testét. (És ha nem akarja megengedni ezt - például a szexuális orientációja átalakítását? - akkor még hülye is!)

Vesszen a test ha a halhatatlan lélek a tét!

Mintha Alan Turing története ihlette volna meg, akit szintén át akartak alakítani. Hogy megfeleljen az elvárásoknak - és olyan legyen, amilyennek kell! De ezt az átalakítást és az ilyen átalakító tudományokat még keresztény eszményekkel is meg kellett támogatni, keresztényül magyarázni: miért kell annak a jónak lenni, aki olyan, amilyennek lenni kell, meg van mondva! és engedelmeskedik a tekintélyeknek és megfelel az elvárásoknak és meg akar felelni - és ezért istentől kapja a jutalmakat és mindent, ami kell!

A traumatizálás nem a halhatatlan lélek megmentésének, hanem a lélek és a személy megtörésének és engedelmességre kényszerítésének az eszköze.

Jónás Tamás meg azokat a nőket/lányokat (fiatal lányokat!) mocskolta, becsmérelte, akiknek nincsenek jómódú szüleik és nem kapnak és nem örökölnek lakást a szüleiktől! - és még baszni se úgy és azzal akarnak, akivel és ahogy kell: azzal, akivel kell! és azért, hogy szexuálisan kielégítsék a férfit és megfeleljenek az elvárásoknak. És ha egy nő nem ilyen jólnevelten és engedelmesen szexel (és nem azzal, akivel kell!) annak is biztosan az az oka, hogy nem nevelték megfelelően! És ha a nő azért akarja a szexet, mert ő akarja (és képes!) azt élvezni, az még undorító is - mert a női orgazmus büdös és attól büdös lesz a nők picsája! És ezért miden nő (női test!) abnormális és büdös a picsája! akinek tizenkilenc éves korában nincs saját lakása mert nem kapott vagy örökölt a szüleitől, és még a szexet is csak akkor akarja, ha neki jó és csak azzal. Mert cigányoknál úgy szokás, hogy kurvát csinálnak a saját húgukból is! Mondhatnám erre. Ennél jobban undorodom tőle.

2013. november 10.

(magyarok cselekedetei)

A követelései aljassága. Mindig zsarolt másokat, mindig úgy adta elő a követeléseit: ha a másik ember nem adja meg azt, ami neki kell, az a másik azért a rossz! (A lányok/nők, akik nem adják, ami neki kell, a mitikus Gonosz Nő, aki nem adja!) Először egyszerűen csak így ezt. Aztán még kompromittálni is igyekezett az embert.

Erről szólt az is, hogy állandóan úgy akarta kizsarolni-kihisztizni, ami neki kellett (főleg a meghívásokat - de csak olyan különleges helyekre, ahova mi nem tudjuk meghívni őt: ettől is hogy szenved!), hogy ezeknek az igényeinek a kinyilatkoztatása közben fennen és nyafogva-hisztisen hangoztatta, hogy ő azt azért akarja másoktól kapni, mert ő olyan "szegény", hogy nem engedheti azt meg magának, nem tudja önerőből megvenni-kifizetni azokat a szórakozásokat (és azt az életmódot!), ami neki nagyon kell (hal bele, ha nem kapja meg!) - és ha a másik ember nem adja meg neki ezeket, akkor "nem szereti" és biztosan azért!

Biztosan azért, mert ő többet, sokkal többet szeretne költeni mindenre, ami nem hétköznapi szükséglet, mint amennyit megengedhet magának, és ezért másoktól próbálja kizsarolni, hogy finanszírozzák azt, amire épp "vágyik" - azt is megmondta, miért: mert mások bezzeg megengedhetik maguknak! és ő azt nem tudja elviselni, ha másnak van valamije, ami neki nincs! És amikor a követelőzés túljutott azon, hogy ő a legszemélyesebb "vágyait" is igényeit kinyilatkoztatja (kérkedve, hogy neki ezek vannak! és neki mindenből csak az kell, ami különleges és drága és leg!) amikor már a dologias követelőzésre (és fenyegetőzésre) került sor, akkor már nem is önmagát mint személyt állította a középpontba, hanem emberek olyan csoportját, amit ő képviselt: a Szegény Romantikus Férfiak Akik Nem Kapják A Gonosz Nőktől Ami Kell!... pl. meg a Szegény Anyuci Mucikái Akiknek Anyukájuk Sem Adta A Gondoskodást Ami Kell!

Ő is így utasított el embereket: kollektíve. És rögtön akkor, amikor eufórikusan rajongott, hogy ő hogy örül, hogy "megismerkedhetett" velem (lakótársak lettünk) - mert beszélt rólam másokkal és neki azt mondták (szerinte...) hogy én megfelelek az ő igényeinek: nekem olyan körülményeim, felmenőim vannak és olyan nagyszabású életvitelem, amit ő másokban szeret! Már ekkor kinyilatkoztatta nemcsak azt, hogy miket "szeret" ő más emberben, mire van neki igénye - hanem azt is, hogy és akik nem birtokolják ezeket a javakat, azokat ő hogy utálja!

(Aztán volt még az is, hogy és ő még így kollektíve utálja a zsidókat is, meg mindent, ami "zsidós" - a Dávid-csillag alakú mézeskalácsig. És mindent és mindenkit, aki, ami nem fajtiszta magyar. Sejteni lehetett ezekből is: neki milyen borzasztóan fontosak a "kollektív identitások" - főleg a másik embert amiatt utálni: az "olyanokat" mind! És ezt milyen menőnek képzelte!)

És neki mint individuumnak csak sikerei lehettek, őt mint személyt csak elismerni lehetett - és ajándékokat fölajánlani neki: mert ő az akart lenni, az a szerep, aki azt kapja. Az megengedhetetlen volt, hogy ő mint egyén ne legyen szimpatikus valakinek.

Az aljassága annak is, ahogy gátlástalanul vissza akart élni mások bármilyen normális emberi viselkedésével, érzésével - rendszeresen azzal, hogy épeszű épérzésű ember valamilyen mértékben szolidáris másokkal, képes részvétet érezni: általában olyan emberekkel akik valóban nélkülöznek, szükségük van valamire. Nemcsak úgy élt ezzel vissza, hogy állandóan azt hangoztatta, iszonyú harsányan, hogy ő hogy szűkölködik mindenben, ami neki kéne, ő hogy szenved ezektől a "nélkülözésektől" (konkrétan pl. attól, hogy neki nélkülöznie kell az olyan drága és különleges külföldi utazásokat, ahova menni akart). Ráadásul teátrálisan mutogatta az önmaga iránti részvétét. Ezeknek a nélkülözéseknek a teátrális előadásakor is úgy lépett föl, mint aki általában az ilyen nélkülözőket képviseli: ő a "nem szeretett" és kielégítetlen férfiak képviselője, és főleg a másoknál kevesebbet birtokló "szegény" férfiak képviselője, akik attól szenvednek, hogy nekik kevesebb van valamiből, mint másoknak.

A nélkülözés mellett persze rendkívül fontos volt még másféle közösségi "identitás" is: főleg a férfiúi. (De azért a "nélkülözésektől" lett neki kollektív identitása. Aztán ugyanezek a borzalmak H-tól... Hogy ezt így kell! És az ilyen férfiakkal együtt kell érezni stb.)

... és akkor a másik embernek (főleg nőknek, pl. nekem de általában is mindenkinek) úgy általában azok iránt a "szegény nélkülöző" férfiak iránt kellett volna részvétet érezni (pl. olyan regényhősök iránt), akik úgy szenvednek attól, hogy nem kapják meg, ami nekik kell, ahogy ő is szenved - és neki, kizárólag neki megadni azt a konkrét dolgot, ami neki kell. Ettől a kollektív részvéttől indítva, amit a szegény nélkülöző, kielégítetlen férfiak, meg nem értett romantikus szerelmesek iránt kellett volna érezni. Meg főleg az olyan szegény mucikák iránt, akikről nem gondoskodik az anyukájuk, a férfi mint "elhagyott gyermek" iránt...

Mindig minden emberi érzelemmel vissza akart élni. Azzal is, hogy épeszű emberek mit gondolnak arról ha valaki állítólagos érzelmeket mutogat, hangoztat. Pl. az állítólagos "szerelmét".

2013. november 8.

(miféle emberek)

M. néni lakása és varrógépe. Mondta: az előző bérlője használta, amíg még élt a férje, ő segített kivenni a helyéről, és egyszer összekarcolták vele a parkettát. Én is használtam azután - már nem ott laktam, de néha meglátogattam. Segítettem új huzatot varrni a fotelekre (azazhogy én varrtam meg). Nem is emlékszem már, milyen varrógép volt - Singer vagy Minerva. Kellemes volt használni.

És ahogy irodalmárok tudnak arról fantáziálni: ki hogyan karcolja össze a parkettát. (Arról biztosan halvány fogalmuk nincs, és elképzelni se tudják, hogy fizikailag milyen élmény pl. egy régi Minervával varrni. Imádom ezeket a régi varrógépeket.)