Érthetetlen volt: mihez mi közöm kellene legyen? Hogy gondolná azt bárki. Én mindig az voltam, az a szerep, akit hibáztattak - mert mindig én okoztam "csalódás", mert én nem az vagyok soha, akinek lennem kellene! (fizikai valóságként konkrétan) és én nem csináltam azt soha és én nem adtam - sőt! nem is tudtam adni! (mert biztosan nem akartam!) - soha azt, ami másoknak mindig kellett volna. És amit ők mindig jól elképzeltek és kigondolva tudtak: minek kellene lenni, mi az az Ideális - és ők akarták, hogy az legyen! és mások csinálják azt és én csináljam azt meg és adjam! És mindig én voltam az a rossz, aki nem olyan és nem csinálja és nem adja, ami kell!
Érdekes volt az is, miért pont én voltam mindig az a Rossz. Például mert konkrét személyeket helyettesítettem - először is önmagukat. Látványos volt, ahogy agykontrollos nők engem hibáztatnak férfiak helyett, konkrét személyek helyett. És látványos az ő "értékrendjük": ők az a nőies nő bezzeg! akinek lenni kell és ők a jó! - és aki nem olyan az a rossz!
És mellesleg mindig a származásom miatt voltam én a rossz - vagy azért, mert nem megfelelő társadalmi réteghez tartoznak a felmenőim, vagy olyan adottságok miatt, amik genetikailag meghatározottak. De lginkább egyszerre a kettő miatt.
Az is egy jellegzetes struktúra, amikor a saját problémáikat vetítik ki, a saját problémás kapcsolatukat valami tekintélyszeméllyel (vagy a másik nemmel vagy akármivel) mások kapcsolataira - az én kapcsolatomra másokkal. Az ő mócsingjuk. Mehetne ezzel az agyamra a Skinny Puppy is meg az ő gumicsontjaik, de nekik elnézem és megbocsátom.
Hogy másoknak megbocsátom-e, azon még gondolkodom. (Ilyenkor igazából a másik emberrel szeretnék beszélni róla: mégis hogy gondolta ő azokat a dolgokat. Ki tudom azt is nézni belőle, hogy kicsit gyámoltalan, ha mások viselkedésének és érzelmeinek és problémáinak a megítéléséről van szó - és képes elhinni, amit arról mások mondanak. A kis butus. Mint egy gyerek a mamájának.)
És mellesleg mindig a származásom miatt voltam én a rossz - vagy azért, mert nem megfelelő társadalmi réteghez tartoznak a felmenőim, vagy olyan adottságok miatt, amik genetikailag meghatározottak. De lginkább egyszerre a kettő miatt.
Az is egy jellegzetes struktúra, amikor a saját problémáikat vetítik ki, a saját problémás kapcsolatukat valami tekintélyszeméllyel (vagy a másik nemmel vagy akármivel) mások kapcsolataira - az én kapcsolatomra másokkal. Az ő mócsingjuk. Mehetne ezzel az agyamra a Skinny Puppy is meg az ő gumicsontjaik, de nekik elnézem és megbocsátom.
Hogy másoknak megbocsátom-e, azon még gondolkodom. (Ilyenkor igazából a másik emberrel szeretnék beszélni róla: mégis hogy gondolta ő azokat a dolgokat. Ki tudom azt is nézni belőle, hogy kicsit gyámoltalan, ha mások viselkedésének és érzelmeinek és problémáinak a megítéléséről van szó - és képes elhinni, amit arról mások mondanak. A kis butus. Mint egy gyerek a mamájának.)