2013. augusztus 31.

Idill

Ideális lakótárs volt... Nem tűrhette, ha mások nem vele foglalkoznak, nem őt bámulják, hallgatják, nem őt szolgálják ki. Legelsősorban azt nem tűrhette, ha én valami mással foglalkozom. Elvárta: ha ő a lakásban tartózkodik, mindenki őt ugrálja körül, őt szolgálja ki, vele foglalkozzon, neki adja, ami neki kell - és az ő előadásait hallgassa:

- neki milyen igényei vannak, neki mi minden kellene (főleg milyen kiszolgálás tőlünk, lakótársaitól és általában is a lányoktól - mert a lányoknak az a dolga!) és hogy szenved attól, hogy ő ott az egyetemen nem kapja azt meg, és tőlünk, lakótársaitól nem kapja! (és hogy utálja a közönséges senkiket - minket például -, akik nem tudják neki adni, ami neki kell, és mindenki milyen hülye, aki az ő igényeinek nem felel meg és ettől hogy meg is van sértődve)
 - és ő mennyivel különbnek tarja magát mert neki ilyen magas igényei vannak (de ugyanakkor hogy szenved attól, hogy ő nem elég különleges! nem olyan, amilyen akar lenni! mert mi azt neki nem adjuk, mert közönséges senkik vagyunk és utál minket ezért, főleg engem) és hogy neki barátnő is különleges kellene, és még attól is, hogy ő milyen "különleges" dolgokat tud, miket látott a tévébe a népi fafaragásról például, és főleg attól, hogy őt az érdekli a legjobban: ki kinek a kije, és kinek mije van és kinek vannak befolyásos rokonai és kinek van híresember rokona és a híresembereknek kik a rokonai és melyik híres színésznek ki a gyereke és xy kinek az unokaöccse és még miket olvasott, hallott: milyen rendkívül érdekes-fontos információkat, hogy mik vannak! milyen tudományos és technikai újdonságok, amikről ő még gyerekkorába olvasott az úttörő magazinban is
- és ő a hétvégén hol járt, és ott is milyen különleges emberekkel találkozott, akik velünk ellentétben megfeleltek az ő igényeinek (és olyan lányokkal is! akik bezzeg olyan nagyon nőiesen öltöznek, ahogy az neki tetszik! - nem úgy, mint mi, nem úgy, mint a mérnökhallgató lányok és minket azért is utál, mert nem úgy öltözünk, ahogy azt ő elvárja, és még a hajunk se olyan! és még hajbalzsamot is kenünk rá és arra költjük a pénzt! ahelyett, hogy őt hívnánk meg olyan bulikba, ahol találkozhat olyan különleges emberekkel és nőies lányokkal, amik neki tetszenek!) és hogy meg van sértődve, mert mi nem olyanok vagyunk!
- és milyen tervei vannak, hova akar még menni, milyen buliba és külföldi utazásra most így a közeljövőben (amire szeretne valakitől pénzt kölcsönkérni) és lehetőleg egyfolytában és minél exkluzívabb bulikba és társaságba és minél messzebb! és hogy szenved attól, hogy ő azt nem engedheti meg magának és nem kapja meg de neki az akkor is kell! és miránk, lakótársaira (és énrám) is azért haragszik, mert mi nem adjuk! és én nem adom azt neki.

Pedig mi nem vagyunk olyan nőideálok, amilyen neki kéne és nem is úgy öltözünk, és még a hajunk se olyan (és hajbalzsamra költjük a pénzt!) - és azt minimum jogosan várja el, hogy kárpótoljuk őt azért, mert mi nem vagyunk olyan nőideálok, amilyen neki kell, és még a küllemünk sem felel meg az ő elvárásainak, és ha nem akarjuk, hogy nagyon utáljon minket, akkor adjunk neki pénzt olyan bulikra, ahol találkozhat az igényeinek megfelelő igényes és nagyon nőies lányokkal...

Nagyjából ennyi volt. Az állandó műsor. Napi huszonnégy órában. (Így utólag visszagondolva: kissé csodálkozom rajta: hogy nem csapta valaki agyon?)

És ehhez folyamatosan közönség kellett neki.

II.
Ahányszor a házi feladataimat oldottam meg, írásbeli feladatokat, amiket be is kellett adni, azonnal megjelent, fontoskodott és elvárta: vele foglalkozzunk! mindenki! Vagy csak úgy beült a szoba közepére, elterült ott egy fotelban és fintorogva és feszülten figyelt minket, miközben tanultunk vagy a leckénket írtuk. És ez: "a lányok megfigyelése" még csak nem is spontán cselekvés, hanem valami tervezett napi program lett volna: így sértődött meg, amikor valaki megkérte, húzza el a belét legyen szíves, hagyja el a szobánkat, mert zavaró, amit csinál: megvétóztuk az ő délutáni programját, mondtuk, hogy nekünk ez nem tetszik.

Magától értetődőnek vette: neki joga van bejárkálni a lányok szobájába és ott azt csinálni, amit akar. Elolvasni a levelezésünket és "megfigyelni" minket és folyamatosan ellenőrizni: mit csinálunk és hogyan... És kvázi minket arra használni, amire akar: ha neki úgy tetszik, akkor ilyen "megfigyelési tevékenység" céljára.

Nyilván azért, hogy arról is tudjon beszélni: ő miket tud, hogy egyetemista lányok hogyan tanulnak, hogyan ülnek az ágyon vagy az íróasztal mellett és hogyan lapozzák a könyvet - balról jobbra vagy jobbról balra? és hogyan fogják meg a könyvlapot, melyik sarkánál és a tollat, a ceruzát, a vonalzót, és hogyan húzzák a vonalat? Mert ő olyan értékes és érdekes ember akar lenni, aki ilyen dolgokat tud és ilyenekről tud beszélni: ki mit és mit hogyan csinál - fizikai tevékenységeket hogyan? - és az ő társaságát ezért kell szeretni! Nemcsak arra kellettünk neki, hogy mi legyünk a közönség, amikor ő másokról tol ilyen rendkívül érdekes információkat. Hanem arra is, hogy rólunk szerzett fenomenális és rendkívüli (és rendkívül részletgazdag) "információkkal" szórakoztathasson másokat - hogy a mérnökhallgató lányok milyen undorítóak mert nem olyan különlegesek, ami neki kell és nem is csinálnak semmi olyan különlegeset csak ilyen közönséges dolgokat! és azt hogyan!

Kedvenc témája volt: különféle foglalkozások képviselői fizikailag hogyan hajtanak végre tevékenységeket, a népi fafaragó hogyan tartja a kést, a zenészek a hangszereiket, hogyan "kell" és ki mit hogyan csinál azzal az eszközzel, amivel a munkáját végzi - nyilván az is baromira érdekelte és rendkívül fontos volt alaposan megfigyelni: egyetemista lányok hogyan lapozzák a könyveiket. (És biztosan nemcsak alaposan megfigyelni volt ezt nagyon fontos, hanem aztán erről a nagyon közönséges tevékenységéről alaposan beszámolni is - mondjuk olyan sokkal különlegesebb embereknek, akik bezzeg! Vagy legalább olyanoknak, akik megértik őt, mert ugyanolyan különleges igényeik vannak és ugyanúgy utálják az olyan közönséges senkiket, mint mi, az olyanokat, akik nem csinálnak semmi különlegeset!)

Bejárkált a szobánkba csak azért is, hogy a holmink között turkáljon "kíváncsiságból", elolvasta a leveleinket - a szemétben is guberált, ott is kidobott papírokat, leveleket keresgélt. (Rajtakaptuk.) Nőírók szerint ez például teljesen normális dolog, mert ők is szoktak ilyet csinálni, ők is szoktak a másik nő kukájában turkálni - azzal a nemes céllal, hogy a nő bűneit leplezzék le, akinek a szemetében turkálnak. És a nők kukájában igenis turkálni kell ezzel a céllal - azért, mert a kukából Fontos Információkhoz lehet jutni. Kidobott levelekből azt lehet megtudni: kivel miről levelez a nő? élelmiszerek csomagolóanyagából még azt is: mit eszik-iszik? és vásárolt-e cukrászsüteményt vagy csokoládét? költötte-e arra a pénzt?!)

A ruhaneműink és fehérneműnk között is turkált: árgus szemmel vizslatta a bugyijainkat: ki milyet hord? Mert ő undorodott a lányoktól és a nők testétől (ezt is fennen hangoztatta), és így "érdekelte": ezeket az undorító testeket mibe öltöztetik? és ő még amiatt is milyen jókat undorodhat tőlünk, mert még bugyit és melltartót se olyat hordunk, ami neki tetszik! (Bezzeg azok a nőies lányok, akik neki tetszenek azok még fehérneműt is biztosan másmilyet és szebbet és nőiesebbet hordanak.)

És ahogy igényt tartott nemcsak az ember figyelmére, hanem az idejére is...

Megsértődött, ha tanulni akartam, még ha vizsgára készültem is, ha tehette, fizikailag is meg akarta akadályozni. Nem egyszer volt vizsgaidőszakban, hogy ha másnap vizsgám volt, nem lett volna szabad tanulnom, vele kellett volna "beszélgetnem". Még éjjel kettőkor is ott kellett ülni a konyhában, mert ő társalogni akart, és őt kellett hallgatni. Azt is akadályozni akarta, hogy elkészítsem a beadandó feladatokat, azért is megsértődött, mert én azokkal foglalkoztam.

És engem is a tulajdonának tekintett...

Undorodott tőlem és haragudott, mert én nem feleltem meg az ő magas igényeinek és semmit nem adtam, ami neki kellett! - de rögeszméje volt: ha egyszer meg lett neki ígérve, akkor nekem kell azt adnom! kötelességem megadni, ami neki "meg lett ígérve"!

Az állandó sértődöttség jó ürügy volt rá, hogy szóba se álljon velem. A permanens sértődöttségtől gyakorlatilag beszélő viszonyban sem volt velem - nekem nem is hiányzott. (Ha méltóztatott leereszkedni és szóba állni, csak azért, mert eszébe jutott valami újabb követelés.) De ő ezt úgy adta elő, mintha én méltatlanul megsértettem volna, ki tudja mivel - és ő azért meg van sértődve, mert én elkövettem ellene valami olyat! (Rágalmazott is egyfolytában mindenféle "bűnökkel" engem és általában a lányokat is: biztosan miket akarunk! - és azért volt megsértődve.)

Szinte egyfolytában utált, megvetett, haragudott (és fenyegetően agresszív volt) és ha épp nem valami újabb kívánsága jutott eszébe, és nem azt volt muszáj kinyilatkoztatni, szóba se állt velem. Amikor a félév végén lelépett, mégis azt hitték a haverjai: van köztünk valami. (Még csak nem is azt, hogy volt, hanem hogy folyamatosan van, és pl. velem akartak üzengetni neki, tőlem akarták elkérni a címét, a telefonszámot: mintha tudnom kéne, annyira jóban kéne lenne vele.) És érinthetetlen voltam mint az ő barátnője vagy menyasszonya - olyan volt, mint egy rémálom. Amikor visszajött, kiderült: volt, aki azt hitte, el is jegyeztük egymást. És a haverjai azt hitték, újra és újra: együtt élünk. Hiába mondtam mindig újra: semmi közöm hozzá. Ő meg csak mutogatta a sértettségét, fölényeskedését, megvetését - mintha akkor éppen mindig meg lenne sértődve valamiért, de mintha egyébként "jóban" lennénk, lenne hozzám köze. Csak én tettem/mondtam volna valamit, amitől ő épp meg van sértődve.

Akkor már tényleg nem voltunk köszönő viszonyban sem. Én köszöntem, ha találkoztunk, ő nem köszönt vissza. És nem tűrhette azt se, hogy csak szóba is álljon velem valaki, senkinek nem volt szabad még köszönnie sem nekem. Az előadótermekben egyedül ültem az egész padsorban, a mögöttem lévő padsorba se ülhetett más, csak ő. Beült a hátam mögé és őrzött. Nehogy valaki a közelembe kerülhessen, szóba állhasson velem. Velem volt agresszív, engem fenyegetett, ha mások szóba álltak velem, ha csak köszöntek is nekem, rám is néztek.

És  aztán az iszonyata r. számonkérésének, hogy én miért nem "pasizok" és visszamenőleg is, hogy a múltban miért nem. Próbáltam neki erről baromról beszélni. (Azt szerettem volna elmondani, r. tudtára adni, hogy ez az állat gyakorlatilag a tulajdonának tekintett, senkit nem engedett a közelembe sem - és hogy ezt mivel indokolta: neki én "meg lettem ígérve". És nekem ezért "kötelességem" lett volna mindent megadni, ami neki kellett - anyagi javakat főleg. És azt szerettem volna nagyon elmondani, a tudomására adni r. tanár úrnak, hogy okkal menekültem el egy ilyen barom elől. És azt, hogy senkinek nincs joga arra kényszeríteni, neki sem, hogy én olyan férfiakat "szeressek", akik nekem nem tetszenek. Nem tudom, képes/hajlandó lett volna-e megérteni.)

2013. augusztus 27.

(magyar irodalom)

Jellemző volt az is, ahogy irodalmárok még nem is egyszerűen azt nyilatkoztatták ki: milyennek kell lenni az Ideálisnőnek (aki az ő személyes igényeiknek megfelel és az igényes férfi mint olyan igényeinek és a tradicionális bunkó macsók igényeknek megfelel és aki olyan divatos nőideál, amilyennek lenni kell! stb.)

Hanem - miközben meg lett mondva az is: milyennek kell lenni a nőideálnak (és miért!) - mindenki elsősorban azzal volt elfoglalva, azt hangoztatta harsányan: aki nem olyan nőideál és nem engedelmeskedik és nem adja, ami kell! amit követelnek tőle (és a nőnek azt "kötelessége" adni!) az a bűnös és rossz. És kik ezek a rosszak: nők milyen csoportjai. Akik nem úgy öltöznek, ahogy kell! És akinek nincs olyan lakása ami a férfinak kell. Van de nem adja oda. Nem azt szereti akit kell úgy ahogy kell - úgy hogy adja az anyagi javakat és adja a lakást annak a férfinak, akinek az kell! mert az a jó szeretet! És csak az a nő normális, aki adja és tudja adni! - minden más nő abnormális, gonosz és erkölcstelen és a teste is undorító! És meg kell büntetni! és tartozik a lakás árával!

Ez is nagyon hasonlított H. tevékenységére.

És arra a mániájára, hogy aki nem olyan nőideál, amilyennek lenni kell (és nem úgy öltözik és nem engedelmeskedik és nem olyan érzelmei vannak, aminek kell! ami el van várva!) az bűn és büntetni kell! - és vegyem tudomásul, hogy engem is meg kellene támadni és legyilkolni akarni és kivégezni! és kegyetlenül megverni és késsel összevagdosni stb. (Mert nem vagyok olyan nőies nő, amilyennek lenni kell és nem úgy öltözöm! és lányoknak tilos olyan "fiús" egyetemen tanulni és az nem normális és ott zsidó tudományokat tanítanak!)

+ seggfej bunkó barom irodalmárok szerint még mindezeken a büntetéseken, a nők verésén, fizikai bántalmazásán (esetleg bebörtönzésén) kívül azokat a női testeket, amik nem engedelmeskednek és önként nem adják, amit követelnek tőlük, erőszakkal kell kényszeríteni arra, amit a nő önként nem akar, és el kell venni erőszakkal, amit "önként" nem ad oda...
1) azokat a nőket, akik önként nem akarnak azzal szexelni, akivel kell és nem akarják azt a szexet, amit kell, azért is meg kell verni és veréssel és erőszakkal kell szexre kényszeríteni - és primitív undorító barom irodalmárok szakmányban dicsekedtek, hogy ők is meg is szokták erőszakolni a nőket, ha azok "önként" nem akarják, és nők megerőszakolására uszítottak (nem irodalmilag hanem pl. interjúkban) és azt bizonygatták, hogy a nemi erőszak "természetes", a nemi erőszak akadályozása "természetellenes"  - és azokat a nőket is veréssel és erőszakkal kell szexre kényszeríteni, akik nem akarnak szexuális kapcsolatot férfiakkal (mert pl. leszbikusok) nem akarják azzal, akivel kellene, nem akarják azt a szexet, ami el van tőlük várva.
2) a nőktől el kell venni erőszakkal az anyagi javaikat is, ha nem adják oda önként annak, akinek kell - mert ha a nő nem adja "tartozik azzal"! (Ahogy a nő a szexszel is "tartozik", ha nem adja.)

II.
A felsőbbrendű származásukra büszke legprimitívebb barom irodalmárok még azt is fennen hirdették: az alantas származású nőket a származásuk miatt is meg kell erőszakolni, ha olyan "felsőbbrendű" származású és előkelő hímek közelébe mernek menni, mint például ők is bezzeg!

Ahogy H. Margitnak is feszt mániája volt az is, hogy engem az "alsóbbrendű" és biztosan zsidó de legalábbis biztosan nem fajtiszta magyar származásom miatt is kellene megtámadni és kiirtani és büntetni akarni - a zsidók bűneiért is! mert a tudjukkik tudjukugye! és nekem az arcom is olyan furcsa! látszik rajtam, hogy biztosan valami idegen származásom van - vajon miféle? mert az biztos, hogy engem ezért meg kéne támadni és legyilkolni akarni - de legalábbis büntetni és bántalmazni és szipolyozni, elszedni a pénzem és anyagi javakat követelni tőlem "ajándékba"...

(Társadalmilag "felsőbbrendű" és erre büszke irodalmárok (főleg nőírók) szerint az "alsóbbrendű" származású és társadalmi helyzetű nőket anyagilag is ki kell használni, kifosztani, kizsákmányolni, ami pénzük van, elszedni - és ingyen dolgoztatni, pl. cselédmunkát végeztetni velük, "előkelőbb" származású "felsőbbrendű értelmiségiek" kiszolgálására kényszeríteni őket. Ingyen, mert előkelőségéknek ez jobban megéri. És "alsóbbrendű" nőknek szerintük még örülniük kéne annak, hogy ingyen szolgálhatják a nagyságákat meg a ténsurakat. Pláne annyira kéne örülni az ilyen csodálatos lehetőségnek, hogy még fizessenek is ezért, és "önként" adják oda, ami kis pénzük van! - aki nem adja, tartozik azzal!)

2013. augusztus 23.

Magyar irodalom

Irodalmi rögeszmék nőkről.

Minden bántalmazott nő megérdemli a bántalmazást mert az a bűne van amit a bántalmazó mond és a bántalmazás jogos büntetés azért. A bántalmazónak mindig igaza van!
A bántalmazott nők sokat zabálnak és azért kell őket verni.
A bántalmazott nők nem akarnak engedelmeskedni a Főnöknek azért kell őket verni.
A bántalmazott nők nem akarnak úgy szexelni ahogy a bántalmazó akarja, azért kell őket verni.
A verés kell a szexhez mert a nők csak akkor képesek a szexre: csak akkor engedik meg hogy a férfi azt tegyen velük amit akar ha előtte megverte a nőt.
A bántalmazott nőknek rossz az ízlése, nem azt a férfit szeretik akit kell és azért kell őket verni.
A csóró senki büdös paraszt nőket verni kell.
A csóró senki büdös paraszt nőket akik faluról a városba költöznek tanulni vagy dolgozni verni kell.
A nők akiknek nincs budapesti lakásuk szexuálisan abnormálisak és undorítók. A nők akiknek nincs olyan lakásuk ami a férfinak kell szexuálisan abnormálisak és undorítók.
Az egyetemista lányok akik kollégiumban vagy albérletben laknak szexuálisan abnormálisak és undorítók. 

2013. augusztus 11.

(ki kicsoda)

Az ÉS-ben büdöszsidóztak és büdösparasztoztak, a litera.hu-n büdöscigányoztak - azt se akárhogy. Abból lehetett tudni: milyen városrészben él az olyan. És abból, hogy élvezi a szexet. Nem azért csinálja, hogy ő ideálisnő legyen és vélhetően nem is nagy csinnadratta közepette gyakorolt erkölcsös házasélet. A büdös cigányok csak úgy összefekszenek mindenkivel sötét odúkban azért mert azt élvezik - fúj milyen undorító és erkölcstelen és piszkos és abnormális az olyan.

Azok az irodalmi megnyilvánulások bezzeg milyen magasztosak és magasröptűek.

(megvanírva)

Lehet persze, kortárs magyar irodalmat akart olvasni az illető. Nem tudom, miket képzelnek magukról: annyira nem létszükséglet és nem nélkülözhetetlen senkinek az életműve, hogy eltűrjem érte a bántalmazást és fenyegetést - azt is, amit másoktól kapok csak azért, mert nőnek születtem és mert megvanírva hogy a nőkkel azt kell csinálni. 

2013. augusztus 9.

Élet és irodalom

Szépirodalmilag bizonyították újra és újra: amelyik nőnek nincsenek azok az anyagi javai és körülményei amik a férfinak kellenek és nem ad a férfinak anyagi javakat ajándékba és nem adja oda mindenét, az szexuálisan és érzelmileg abnormális - és rossz, bűnös és verni kell. Amelyik nő ételt-italt fogyaszt és arra költi a pénzét az is abnormális rossz és erkölcstelen és a férfiak elől zabálja meg azt az ételt és azt a pénzt. Normális, jó és erkölcsös nők nem fogyasztanak ételt, éheznek és soványak. Amelyik nő nem éhezik és nem sovány, az abnormális rossz gonosz és erkölcstelen mert a férfiak elől eszi el az ételt és a pénzt. És az ingatlan a női szexualitás.

Az ÉS-ben hangoztatták: a test értéktelen mert megöregszik és elpusztul, ezért az a jó szeretet ha a nő értékes ajándéktárgyakat ad ajándékba, olyan ajándéktárgyakat amik nem öregszenek, nem változnak: olyan alapanyagból készülnek. Azért sem kell ennivalóra pazarolni a pénzt mert az fölösleges, hanem ahelyett olyan tárgyakat kell vásárolni, amik nem öregszenek, nem változnak és azt kell ajándékba adni.

Rendszeresen hangoztatták: amelyik nő nem adja ami kell azt verni kell! És a verés, a fizikai bántalmazás jó és kell! Mert a jó szeretet az ha a nő mindent ad ami kell. És a jó szeretet az ha egy nő azt szereti aki őt fenyegeti és bántalmazza. És amelyik nő nem adja ami kell és nem azt szereti akit kell az abnormális, rossz és büntetni kell, verni kell. Mert a fizikai bántalmazástól és a fenyegetéstől kell keletkezni a szeretethormonnak, amitől a nők tejelnek: az oxitocinnak. És ha egy nő nem akar tejelni, nem akarja adni, amit követelnek tőle és nem akarja szeretni azt aki fenyegeti és bántalmazza, az azt jelenti, hogy nincs a szervezetében elég oxitocin - és az olyat verni kell és fenyegetni, hogy legyen. Ha egy nőt hiába vernek és fenyegetnek, akkor se kezd tejelni és nem adja, ami kell azt agyon kell verni mert az olyan érzelmileg és hormonálisan abnormális.

Társadalomtudományos és művészembereknek mániája az is: egészséges normális nő nem akarhat azzal baszni, akibe szerelmes és nem kötődhet érzelmileg ahhoz, akivel baszik. A szexuális kielégülést pedig úgy kell adni, hogy átváltozik az ideálisnővé, aki a férfinak kell és adja, ami kell.

Ki kicsoda

A nő szemében is, ahogy a zaklatóm szemében is státuszszimbólum volt javak fogyasztása, birtoklása - tevékenységeké, szórakozásoké. Olyan tevékenységeké, amik egyébként öncélúak, az az értelmük, hogy attól lehet valakinek lenni, ha valaki olyat csinál, azt fogyasztja - azért elsősorban, mert sokba kerül: valakinek. (És nekik azt ajándékba adják!)

Az ő tevékenysége is kb. olyan. Valami különleges és exkluzív ami sokba kerül és nem kaphatja meg akárki - ezért menőnek lehet lenni attól, ha valaki fogyasztja. És aki annyira hülye, hogy az kell neki, az biztosan vevő a hülyeségeire is.

2013. augusztus 7.

A nagy emberek

[A csodás eszményi férfiú, J.]

Egy másik lány (v. évfolyamtársa) apjának a valós vagy vélelmezett vagyonát is gyakorlatilag a saját tulajdonának tekintette, és nyafogott: "de olyan hülye" az a lány is! (v. évfolyamtársa), mert ő sem ad neki semmit, ami neki kéne, pedig adhatna! (Ő se hívta meg sehova: ez volt a sérelme tárgya, rám is ezért haragudott meg.) Amikor azért nyafogott, hogy nincs elég pénze bulizásra, utazásra, kitalálta azt is: aki kaphatna szociális támogatást, de nem kell neki, az igényelhetné és odaadhatná neki. Nem viccelt, a követeléseit (és a kapcsolódó) fenyegetőzéseit és bosszúállásait) mindig komolyan gondolta 

Nem eredendően a "szerelmi vágyai" obligát tartozéka volt, hogy meg kellene hívni őt menő helyekre. És hogy a másik ember legyen arra képes! - lányok főleg! De meg egyébként is mindenki! Fiúkkal szemben is volt ez az igénye (hangsúlyozottan mint anyagias igény), tőlük is kapni akart efféle dolgokat (sőt alapból inkább tőlük). 

És azért örült, hogy "megismerkedhet" velem, mert mondták neki (ellenállhatatlan csábmosoly), hogy én megfelelek az ő igényeinek, a haverjai mondták! És azonnal elő is adta, hogy ő azokat "szereti", akik rendelkeznek azokkal a javakkal és meg tudják adni, ami neki kell - meg is sértődött, ha nem adták! Leginkább azokat "szerette", akik mások javaival rendelkeznek, ő legalábbis így képzelte - és hogy abból adhatnák, ami neki kell. Ő is mások javaival akart rendelkezni (lányokéval praktikusan, és rajtuk keresztül másokéval is). 

Mindig azért volt megsértődve, azért haragudott, mert konkrét anyagias, fizikai dolgokat nem adott neki az, akire megsértődött, haragudott - konkrét fizikai dolgokat, amiket ő elképzelt és neki az kellett. És hogy azt neki adják! (Eredendően bárki, de praktikusan lányoktól igényelte és várta el és követelte elsősorban - tőlem már fenyegetőzve.) Az legyen, amit ő elképzelt - és mások azt csinálják meg és adják! Ha csak beszélgetett is valakivel (legalábbis velünk, lány lakótársaival az albérletben), a konkrét szavakat, amiket ő elképzelt és hallani akart (tőlünk, lányoktól ott feltétlenül), a másik ember mindig azt a konkrét viselkedést (lányok legalábbis azt a konkrét nőies viselkedést), amit ő elképzelt és akart. És minimum meghívásokat olyan helyekre, ahova ő menni akart - mert fogyasztani akart ott valamit: anyagias dologként akarta fogyasztani magát azt is, hogy ő ott volt. Konkrét anyagi javakat is akart ajándékba. És a grandiózus terveihez pénzt is - és mindig arra panaszkodott: csak pénze nincs hozzá! (Egyébként minden más feltétel a) adott b) nem számít!) Ebben a sorrendben voltak egyre irracionálisabb követelései. 

A következő lépés az volt: neki direkt maga az irracionális kell, azért vannak direkt irracionális követelései és szerelmi vágyai. Miután többen, többször figyelmeztettük (hülye mérnökhallgató lányok, akiket ezért külön utált): hülyeségeket akar. De neki épp azért az kell! És a mérnökhallgató lányok olyan hülyék mert nem akarják azt adni!

Mindig volt valami hatalmas és rendkívüli, grandiózus találmánya vagy utazási terve is - ami nagyon sok pénzbe került volna. És mindig az volt a problémája: csak pénze nincs rá! Mert nagy és különleges tervei vannak, és ő az akar lenni, aki olyanokat megvalósít, csak pénze nincs hozzá! És mindig megsértődött azért is, mert én nem lelkesedtem az ő terveiért és nem akartam azt én is - és nem adtam rá pénzt sem. (Csak legvégül talán amiatt is még ráadásul, mert nem is tudtam adni: kétséges, hogy erről végül is hajlandó volt-e tudomást venni.) És természetesen csakis nagy és drága és "különleges" dolgokat akart lehetőleg. Minimum egzotikus Föld körüli utazásokat. Vagy legalább a földfelszínre telepített adótornyokkal helyettesíteni a műholdas hírközlést.

H. meg aztán például arra volt büszke, hogy ő a magas nő, magasabb, mint mások - és ezt az analitikusa is elismerte! Ha nem mondta volna, nem veszem észre, nekem nem tűnt föl. (Később megtudtam: dicsekedett azzal is, hogy ő "az ország legjobb pszichológusa" - nekem nem mert ilyet mondani, másnak mondta, visszamondták.)

2013. augusztus 4.

Neki az kell

A lakás volt az egyik dolog, amit kapni akart és amit lányoktól akart kapni - már az első napokban azért hisztizett: neki azt is a lányok adják! Mert az a lányok dolga! Ez volt az egyik rendszeresen visszatérő téma. És ez volt az egyetlen olyan téma, ami mindvégig változatlan formában tért vissza.

Az ennivaló téma is változott: először azért haragudott, mert ő ott nem kap olyan ellátást, ami neki kell, azután azért, mert én annyi ételt veszek, hogy neki is jut, azután azért, mert én túl sokat eszem és ennivalóra pazarlom a pénzem. Ugyanígy változott a neki barátnő kell de nem talál olyan lányt aki megfelelne téma is - kezdettől adva volt, mi kell neki és mi nem kell: a lány anyagi körülményei kellenek, a fizikai és érzelmi intimitás nem kell, de apránként adta elő az igényeit, mindig csak egy kis részletet és az adott pillanatban mindig azt lehetett gondolni az egészről, amit azzal a kis részlettel erőteljesen kihangsúlyozott.

Gyakorlatilag semmi mást nem adott elő, csak anyagi követeléseket. Nem foglalkoztam vele, azt gondoltam: magánügye. Csupa olyan dolgot akart másoktól, lányoktól, tőlem kapni, amit más emberek, más fiúk nem másoktól követeltek. Föltűnt az alpári anyagiassága, de nem ebben. A másik kedvenc beszédtémája a fösvénysége volt. Kérkedett is vele mint erénnyel. És számonkérte ugyanazt másokon: erőszakosan, indulatosan és harsányan, hisztisen.

2013. július 31.

Ki kicsoda

És neki még barátnő is kellett volna (az is azért, mert másoknak van!) de neki abból is különleges! - és egyáltalán! ő csak olyan emberekkel akar barátkozni, akiknek az életmódja és a körülményei és a családja (és a szülei foglalkozása és vagyoni helyzete!) megfelel az ő magas igényeinek! Például akinek a papája híresember vagy a poltikai vagy gazdasági életben "valaki" - és barátnő is olyan kell neki, aki nemcsak a legnőiesebb és legszebb (és főz-mos-takarít rá és mindennel kiszolgálja őt úgy, ahogy az neki kell!), hanem a családja/papája is tudja adni, ami neki (mint vőnek...) kell!

És a teátrálisan mutogatott fölényeskedő utálkozása és megvetése azokkal szemben (pl. velem), akik nem felelnek meg az ő magas  igényeinek! És az az affektálás, ahogy előadta az exkluzív igényeit - és mások családfáját és magán- és társasági életét firtatta: ki kinek a rokona-ismerőse, és ő kiről mit tud, ki kivel van jóban... (És ilyenkor még mellesleg csak úgy könnyedén megkérdezte: nem-e tudnánk őt meghívatni, nem ismerünk-e valakit, aki jóban van ezzel meg azzal.) És abszolút magától értetődő dologként adta elő ezt az egészet (az előkelősködő affektálásig): mint akinek ez a tök normális, ő ehhez van szokva - és ő olyan körökben érzi magát jól, ahol így szokás viselkedni és ez a téma: ki kinek a kije, kivel van jóban, kivel megy hova - és nem-e tudná őt valaki meghívatni...

És az egésszel majdnem azt a benyomást keltette, föltehetően akarta: neki azért vannak ilyen magas igényei, mert ő ahhoz van szokva. (Volt ez is, pl. lakberendezéssel kapcsolatban. Hogy ő mihez van szokva.) És azért utál mindenkit akinek nem elég magasságos a családja társadalmi helyzete! (Akiknek a családja bezzeg megfelelt volna az ő igényeinek, azok se fölényeskedtek úgy és nem viselkedtek olyan affektáltan. Az ő égigérő uborkafája bezzeg.)

2013. július 25.

Étel és irodalom

Térey Jánosnak sikerült tudományos összefüggésbe is hozni a nők ételfogyasztását az erkölcstelen szexuális vágyaikkal: az a nő, aki sok drága ételt zabál és attól a sok drága kajától meghízik, az nemcsak a férfiak elől zabálja meg azt az ételt és azt a pénzt (biztosan drága éttermekben!) - hanem még azért is erkölcstelen (és undorító) szexuális vágyai vannak, mert a kövér nő szervezetében sok a női nemi hormon! És miután telezabálja magát drága ételekkel, még baszni is akar! - és csak olyan szexet akar, ami neki jó! és nem adja oda a testét úgy és arra, amire másoknak kell, például nem akarja megengedni, hogy verjék és megerőszakolják. És az ilyen erkölcstelen nőket azért is kell éheztetni, hogy ne legyen a szervezetükben annyi női nemi hormon és ne legyenek erkölcstelen vágyaik...

És az olyan gonosz nő, aki élelmiszert fogyaszt (mindegy kinek a pénzét zabálja meg!) és nem adja oda az anyagi javait, lakását, pénzét annak, akinek kell! és még a testét se akarja odaadni úgy és arra, amire másoknak kell (mert erkölcstelen vágyai vannak és erkölcstelen élvezeteket akar!) még azért is tartozik azzal a pénzzel, amit nem ad oda annak, akinek kell... Mert például az ilyen nő nem akar feleségül menni ahhoz, akihez kell: ahhoz az "udvarlóhoz", akinek a nő(k) hozománya és lakása kell, és a nőt verni, bántalmazni akarja. (És a nőket - és a bűnös női testeket! - azért is büntetni kell, ha nem azzal akarnak intim kapcsolatot, akivel kell, nem úgy akarják, ahogy azt mások akarják tőlük, nem akarnak feleségül menni ahhoz, akihez kell, nem ahhoz akarnak feleségül menni, akihez kell - vagy ellenkezőleg: a nőnek az a bűne, hogy feleségül megy valakihez, és aztán feleségként nem szolgál ki mindenkit mindennel! ahogy el van várva. És a nőtől, aki nem azzal akar olyan kapcsolatot, amilyet és akivel kell, és nem adja az anyagi javakat sem annak, akinek kell, azt is el kell venni erőszakkal: mert tartozik azzal! És ez biztosan még tudományosan is összefügg azzal, hogy a nő sokat zabál és biztosan erkölcstelen vágyai vannak! és még erkölcstelen szexuális élvezeteket is akar biztosan és csak olyan testi kapcsolatot akar, ami neki jó...)

2013. július 21.

(undorító testek)

A nő követelőzése... és a permanens követeléseknek a hivatkozásai alapja: az én rosszaságom és megátalkodottságom - amiért az "ilyeneket" büntetni kell! VEGYEM TUDOMÁSUL! Az agresszív modora sajátossága volt, hogy nem kellett a hétköznapi beszédhangnál nagyobb hangerő, hogy az agresszív és ellentmondást nem tűrő hanghordozása kiabálásnak hasson: ugyanolyan harsány, figyelemfelkeltő volt....

Az a mindig drámai és iszonyú teátrális előadásmód. (És egyértelműnek látszott: ez nála föltehetően nemcsak spontán "tehetség" és igény, hanem tudatosította is, hogy ő ilyen, erre hajlamos, sőt ezt szereti, és innentől aztán direkt tudatosan is adta elő - meg is volt mondva, a világképe lényege volt: mindenből csak az a jó, amit és ahogy ő csinálja és olyannak kell lenni! És természetesen ez is abban a szélsőségesen drámai és erőszakos, ellentmondást nem tűrő modorban volt megmondva.)

Ilyen drámaian nyilatkoztatta ki (folyamatosan) a követeléseit: minek kell lenni! annak amit ő megmond! (az építészek "fóbiájától" az én biztosan zsidó/ufó felmenőimig) Mindig mindennek: annak kell lenni! És mások azt vegyék tudomásul! Én is vegyem tudomásul - és fizikailag csináljam, hogy az legyen. A szimplán fizikai utasításait: hova menjek, mit csináljak, hogyan öltözzem, ne öltözzem, kicsit más modorban nyilatkoztatta ki... De például azt, hogy minek kell a fontosnak lenni és csak annak! és vegyem azt is tudomásul! hogy csak az anyagi javak a fontosak és azt kell akarni és az embernek attól "kell" magát rosszul érezni - csak attól szabad és semmi mástól! -, hogy neki nincs annyi, amennyi kéne, nincs az, ami másoknak van! ezt is ilyen drámai modorban adta elő...

... és ehhez a rettenetesen drámai modorhoz még a szokásos homályosság: soha nem volt korrektül megfogalmazva, konkrétan mi az, aminek "lenni kell", amit kinyilatkoztat és követel. (Szétszórt részleteket esetleg konkrétan megmondott belőle mint pl. amikor azt követelte, hogy hagyjam ott a Műegyetemet azonnal és ilyen meg olyan "nőies" ezotérikus tanfolyamra és ezotérikus "magánegyetemre" iratkozzam meg: akkor pl. nevesített pár ilyen konkrét dolgot - és akkor nekem ezekre mind gyorsan és azonnal be kellett volna iratkozni: még csak nem is azért mondott gyorsan egyszerre többet, hogy választhassak, nem. Hanem mert azt mind egyszerre akarni kellett volna. És nekem úgy kellett volna engedelmeskednem, hogy kb. legkésőbb másnap az összes ilyen hülye tanfolyamra, buddhista főiskolára és ezotérikus "magánegyetemre" amiket ő megmondott (és még azokra is, amikre csak célozgatott, vagy csak gondolt - és találjam ki azt is!) beiratkozom... A drámai kinyilatkoztatások-követelőzések: tkp rámutatás volt arra a dologra, aminek "lenni kell"...

De pl. az anyagias "célokkal" kapcsolatban hamar kiderült, nagyjából: miket kéne akarni (és minek a hiányától kell magát rosszul érezni az embernek és csak attól!) Amiket ő is ú-úgy imádott, amikért rajongott, amiket akart - és meg volt mondva: azt kell! Pl. egzotikus utazások, aranycirádás paloták, olyan életmód, amit csak a nagyon tehetős emberek engedhetnek meg maguknak... Ezekről így tartalmilag konkrétan kiderült (nagyjából), mit kéne akarni - viszont ezek irreális "célok" voltak: épeszű átlagember ezeket azért nem akarja.

II.
Nála pl. ez abszolút nem volt bekalkulálva, hogy az ember irreális dolgokat nem akar - de ő igen! és azt úgy kell! És aztán még 1) dicsekedett, hogy ő hogyan szokta követelni és kihisztizni 2) utasított, hogy én is csináljam azt - mert azt úgy kell! Én pedig azért is a rossz voltam - aki nem engedelmeskedik és nem azt csinálja, amit kell! -, mert ennek az utasításnak sem tettem eleget, és nyilván egyértelmű volt, hogy nem fogok neki engedelmeskedni. Akkor már kellett az is: az ilyen követelőzések annyira extrémek legyenek, hogy tudható legyen: biztosan meg sem próbálok engedelmeskedni - és hibáztathatott direkt emiatt . Akkor már be volt betonozva, hogy nekem az a fő-fő bűnöm, én az a rossz vagyok, aki NEM ENGEDELMESKEDIK! az ő - az ő! - utasításainak, és nem azt csinálja, amit ő megmond és nem adja, ami kell! (Neki se - és annak a "csodálatos embernek" se adtam! annak a baromnak: természetesen kiderült végül, hogy ez a nagy bűnöm is van.) És ezért az engedetlenségért kell engem büntetni; én az vagyok, akit ezért büntetni kell!

Mert olyan célokat kell akarni! (Olyan anyagias "célokat", mit ő - és konkrétan azokat, amiket ő megmond!) Ezzel kezdte. Rögtön az első találkozásunkkor, amikor megkérdezte: nna, mi van. És várta, hogy én mondjam: hogy nekem mi minden kéne, ami nincs és attól érzem magam rosszul. És én erről sápítozzak - úgy, ahogy a zaklatóm is csinálta, olyan modorban is lehetőleg, azzal a nagy átéléssel. El is helyezkedett hozzá a nő, rágyújtott, teátrálisan kezdte fújni a füstöt a plafon felé és révülten bámult is oda valahova, a semmibe: nem rám nézett. Én csak annyit nyögtem ki: rosszul érzem magam. Ezt se nagy átéléssel, drámaian mondtam, hanem csak úgy. Be is gorombult azonnal...

Aztán "magyarázta": miket kell akarni. (Nem részletesen még, utána részletezte, hanem agresszíven elégedetlen volt, mert én nem olyan dolgokat akarok, amiket kell és nem attól érzem magam rosszul, amitől kell - attól, hogy az ember akarja azokat az anyagias dolgokat, amiket "akarni kell", és lehetőleg még nem is az élvezeti értékük miatt, hanem mert másoknak is van: olyan konkrét anyagi javakat, szórakozásokat - én is ilyeneket akarjak és attól érezzem magam rosszul, hogy ezeket nem kapom meg!) Meg hogy az nem elég célnak ha valaki építész akar lenni! Úgy gondoltam: ez az ő véleménye, ha neki nem elég, legyen az ő dolga.

De ő egzecírozni akart, ő akarta megmondani: miket kell akarni!

Nem igazán értettem azt sem: ha attól is érezném magam rosszul, amitől szerinte kéne, ahhoz neki, mi köze lenne és miféle hatalma volna azon segíteni? - mert ha ilyen dolgok hiányoznak és kellenek is az embernek, az nem rá tartozik, és ezen nem ő tud segíteni. (Max. úgy, hogy ő nem szipolyozza az embert, és pl. nem követelőzik, hogy minden pénzem arra költsem, amit ő megmond! - és még fenyegetőzött, mert nem engedelmeskedtem neki.)

De a követelőzésével és az "értékrendjével" megidézte a zaklatómat és másokat is, akiknek bezzeg az fájt, az a baja volt egyfolytában, hogy nekik mi minden kéne (fizikai dolgok) és azt nekik mások nem adják - és én nem adom! És ők bezzeg ettől szenvedtek. (És azt élvezték, ha alkalmanként belém rúgtak vagy valaki mással fölényeskedtek, gyűlölködtek - esetleg megelégedettek voltak azzal, hogy ők hozzám képest, másokhoz képest milyen nagyszerűek: nagyjából ez volt minden örömük.)

Az már akkor lejött, sejthető volt: miket kéne akarni, miféle "célokat" - és attól rosszul érezni magát az embernek, hogy azt neki mások nem adják! És nekem még az is a bűnöm, hogy én nem ilyen vagyok, én nem azok közé a "jók" tartozom, akik úgy és attól szenvednek, ahogy és amitől kell - hanem én az vagyok, aki ezeket a szenvedéseket mindig "okozza", az ilyen szituációkban én szoktam lenni az a "gonosz", aki ezeknek az "ideális embereknek" (akik bezzeg még szenvedni is úgy és attól szenvednek, ahogy és amitől kell) nem adja, ami kell, és az ő rettenetes szenvedéseiket okozza...

(És ők attól "depressziósak", hogy nem kapják meg, ami nekik kell - pl. tőlem! És azt is láttam, nem egyszer, ahogy ilyen emberek végül isznak, mert "nem tudják elviselni", hogy nem kapják meg, amit akarnak. Én nem fiatalkori kicsapongásként találkoztam a környezetemben alkoholizmussal, drogfüggőséggel. És végül a zaklatóm is ezt csinálta - csak neki piálni se kellett a "tudatállapot-módosításhoz", egyszerűen nem vett tudomást a fizikai valóságról, ami nem az, ami neki kell. Engem meg nyomaszthatott volna csak az is: a környezetemben szisztematikusan mindenki miattam lesz állítólag alkoholista és drogfüggő - mert én nem adom, ami nekik kell! Nem ez nyomasztott. Attól éreztem magam rosszul, hogy engem ezek a "szenvedők" fenyegettek is.)

III.
Annyira szélsőségesen drámai volt a modora, annyira szélsőségesen és ellentmondást nem tűrőn drámaian nyilatkoztatta ki állandóan: minek kell lenni! hogy annak egy részét valóban tudomásul is vettem. A hazugságait tényekről nem, az "értékrendjét" sem. De azt kb. igen, hogy én az ő világában egy szerethetetlen és abnormális rossz ember vagyok - azért, mert nem olyan vagyok, amilyennek szerinte lenni kell, és még nem is azt akarom, amit akarni kell, nekem nem olyan életcéljaim vannak, amiket ő megmond! és főleg mert nincsenek azok az anyagi javaim sem, amiket akarni kell és birtokolni kell! - és nem ezeket akarom. (De azonnal!) És választhatok: vagy azonnal otthagyom a Műegyetemet és akkor rendes ember vagyok - vagy ragaszkodom ahhoz, hogy építész akarok lenni, tanulni akarok és befejezni az egyetemet és akkor mindaddig abnormális vagyok és rossz ember, amíg nem leszek olyan valaki, akinek lenni kell. És nem szerzem meg azokat a javakat, amiket akarni kell, amiknek az ember életcéljának kell lenni...

A mocskos barom mutogatósembernek is rögeszméje: azokat a dolgokat kell akarni! anyagi javakat, sokat! sok pénzt és drága egzotikus utazásokat és aranyozott cifrapalotákat és aranyat-gyémántot és csak azt, ami a gazdag embereknek van, és gazdag és híres "valakinek" lenni akarni (és attól kell szenvedni és csak attól szabad, ha valaki ezeket nem kapja meg!) - mert ez az EMBERI! És azok az ún. "emberek", akiknek ilyen magasztos és nemes céljaik vannak: gazdagság, aranyozott Makovecz-paloták és olyan egzotikus utazások, amiket a közönséges senkik nem engedhetnek meg maguknak! (Azzal is szeretett kérkedni a nő: neki milyen híresember ismerősei vannak, nyilván tehát még azt is kell akarni.) És legalább olyan híres és gazdag "valakinek" lenni akarni, mint Sir Norman Foster. Én pedig a rossz és gonosz vagyok (és nem is vagyok ember, mert nem "emberi" életcéljaim és igényeim vannak) mert nem azt akarom, amit kell és nem szereztem meg azokat a javakat, amiket akarni kell. (És még Makovecz-palotákat sem terveztem, sőt mivel a "szexuális abnormitásom" miatt nem lehettem építész, egyáltalán semmilyen házat nem fogok tervezni soha. És az ilyen "deviancia" ezért is bűn! Nyilván ezért kellene engem abból veréssel és nemi erőszakkal "kigyógyítani".)

Volt már az is, hogy ha valaki attól érzi magát rosszul, mert bántalmazzák és fenyegetik, az "luxusprobléma"... És ha például bántalmazott nők rosszul érzik magukat a bántalmazástól és erőszaktól, fenyegetésektől, amiben részük van, az "luxusprobléma". (Ha a nőt még a származása miatt is fenyegetik, mert azért nem olyan nőideál, amilyennek lenni kell és nem adta az anyagi javakat se annak, akinek kell, és nők ettől a bántalmazástól, fenyegetéstől merik rosszul érezni magukat: amit ellenük a származásuk miatt is "el kell követni!" az pláne "luxusprobléma".) Bezzeg ha valaki attól "szenved", mert ő nem utazhat Hawaiira vagy attól, hogy nincs fűtött medencéje, az NEM luxusprobléma, hanem "emberi".

(nekik az kell)

(ezt még az előző bejegyzéshez)

És nem is ő volt az egyetlen erőszakos vadbarom, aki így mindig elképzelte-kigondolta, hogy deigenis biztosan igenis pont az ellenkezője kell legyen annak, ami van! - és aztán megsértődött és számonkérte, hogy miért nem? Miért nem az van, amit ő elképzelt és kigondolt! - direkt a fizikai tények és információk ellenében is. Mert annak kell lenni!

Volt, aki meg is magyarázta: mert annak úgy kell működni, hogy ha az ember így kigondol valamit, amit akar, hogy az legyen (direkt a fizikai tények ellenében), akkor annak kell lenni! - és a fizikai tényeknek és a másik embernek is alkalmazkodni kell az ő akarásaihoz és képzelődéseihez és azt csinálni, hogy az legyen! És nekem például ahhoz kellett volna alkalmazkodnom és azt megcsinálni, hogy visszamenőleg a múltban olyan események legyenek, amiket ilyen erőszakos bunkók elképzeltek-kigondoltak. Meg úgy egyébként is nekem még a fizikumom is olyan legyen, amilyennek elképzelték és úgy öltözzem!

Mert akinek valami konfliktusa van egy tanárával, pláne amiatt, mert a tanára szexuális elvárásainak nem felel meg, az nem nézhetne ki úgy, nem öltözhetne úgy, mint én (H. Margit szerint esetleg igen, mert engem direkt az öltözködésem miatt is kellene megtámadni és nagyon megbüntetni és legyilkolni akarni - mert még nem is úgy öltözöm, ahogy kell!) és hogy képzelem én azt, hogy én mint fizikai valóság nem engedelmeskedem az elképzeléseknek és kigondolásoknak, hogy nekem milyennek kell lenni?! És még az életkorom is alkalmazkodjon az elképzelésekhez és legyek feleannyi idős, mint amennyi, mert a kigondolós-elképzelős embereknek - pl. ún. "pszichológusoknak" - az jobban tetszene, mert ők jobban szeretnek tinédzserekkel foglalkozni, pláne "barátkozni", mint felnőtt nőkkel. És akinek valami szexuális témájú konfliktusa van egy egyetemi oktatóval, mert nem felel meg a tanár bácsi szexuális elvárásainak, annak pusztán csak azért is fiatal tinilánynak kellene lenni. Nyilván. Felnőtt nőknek biztosan nem lehetnek ilyen konfliktusaik.

(nekik az kell)

Valami állatias utálkozás-gyűlölködés, agresszivitás, plusz egyszerre zsigeri és teátrális fölényeskedés és megvetés és kegyetlenség... Nagyjából ez volt nála az alap. Alapból így nézett énrám is - pláne mivel én még soha nem feleltem meg az ő igényeinek, és soha nem adtam és nem tudtam adni, ami neki kellett. (Kezdve a meghívásokkal befolyásosemberékhez, és aztán olyan menő bulikba és külföldi utazásokra se, ahova ő menni akart! és még nem is főztem-mostam rá és nem szolgáltam ki és nem gondoskodtam róla, ahogy arra igénye volt - és az a lányok dolga! És még pénzt se adtam neki a céljaira. Ezért konkrétan mindig verni akart - és konkrétan mindig azért akart verni, mert én azokat az anyagi javakat sem adtam, "szeretetből" vagy "szerelemből", ami neki kellett...)

Emellett időnként (ha 1. akart valamit 2. olyan közönsége volt) pózolt, bájolgott, nyájaskodott, mutogatta: ő milyen ellenállhatatlan bájgúnár és milyen udvarias, milyen jó ember, milyen kedves és nyájas velem is - mindig nagyon leereszkedőn, ő volt ugyanis az egyetem sztárja, legalábbis akart az lenni: az a legesleg és felsőbbrendű és különleges valaki, aki mindenki másnak fölötte áll...

Először csak nyafogott és hisztizett, hogy az akar lenni - és rám haragudott, mert én nem adtam meg neki azt sem. Azután egyszerűen eljátszotta, hogy ő az a nagymenő, aki lenni akart - már csak azért is, mert mindenkit lenézett és megvetett maga körül. Engem a legjobban, mert semmit nem adtam (és nem tudtam adni!), ami neki kellett.

II.
Alapjáraton mindenkitől és mindentől fölényeskedőn és agresszíven undorodott, utálkozott - és rendszeresen fenyegetően agresszíven viselkedett. Ezzel kezdte már bemutatkozásképp, a másik lakásban, ahonnan "költöztettek".

Eleve így nyomult be, ilyen agresszív pofával - annak a (leendő) lány lakótársunknak a háta mögött, aki azért jött, hogy segítsen nekem a költözésben. Ő meg csak úgy ott volt, be se mutatkozott, csak pofákat vágott. És mikor meglátta több ember egy kupacba összehordott holmiját, ujjongva, kárörvendőn "leleplezte": nem igaz amit mondtam, hogy nincs sok csomagom, biztosan hazudtam, mert ott az a sok csomag és biztosan mind az enyém! Én meg odamentem, előszedtem a sajátomat és mondtam: csak ez az enyém. Akkor egyik pillanatról a másikra még agresszívebb, gyűlölködőbb lett, mint addig. (Jellegzetes volt, a fölvetett fej, összeszorított állkapocs és ahogy ökölbe szorult a keze és már lépett is volna felém, ha közelebb állok hozzá, valószínűleg meg is ütött volna.)

Ez volt az "ismeretségünk" első percében kb. És aztán későbbiekben sem produkált mást. Mindig ugyanezt. (Csak még részletezte, hogy neki milyen igényei vannak. És ő azt is hogy utálja, ha valaki nem felel meg az ő igényeinek és nem adja, ami neki kell.) Valami fölfoghatatlan volt, újra és újra. És ahogy ott nem értettem (és sokáig nem értettem: mi volt ez): mégis miből gondolta, hogy az a holmi mind az enyém, amikor 1) tudta, hogy mások is ki-beköltöznek, látta is a saját szemével, ahogy ott pakolnak, nyüzsögnek és 2) én is megmondtam, nem sok holmim van. Őt nem érdekelte semmiféle információ. Abban a pillanatban, ahogy ő látott valamit (egy kupac csomagot) egyből magabiztosan tudta: az a látvány biztosan mit jelent! minek kell lenni! És igenis biztosan az ellenkezője van annak, amit én mondtam - és ő annak örült... Volna. Aztán az elképesztő zsigeri gyűlölet és agresszió, amikor kiderült: az van, amit én megmondtam és nem az, amiről ő képzelődik.

Az aljas bunkó mutogatósembernek egyfolytában mániája, hogy deigenis az van és mindig csak az volt, amiről ez az undorító barom képzelődött és hazudozott és amiket összehazudozott rólam - és nem az amit én mondok! és igenis az a sok csomag biztosan mind az enyém volt (csak biztosan letagadom!) és én biztosan egy gazdag picsa vagyok és a szüleimnek igenis van/volt pénze és megvehették volna a lakást, ami annak a baromnak kellett (csak bele kellett volna szeretnem!) és még az is a bűnöm, hogy sokat zabálok és drága ételeket és megzabáltam azt a sok pénzt, amit a szegény bájgúnár j. kapni akart tőlem és a mutogatósember tételesen tudni véli még azt is, hogy én pontosan milyen drága ételeket zabáltam erdőmérnök-hallgatóként minden egyes nap, reggelire, ebédre, uzsonnára és vacsorára és az fillérre mennyibe került - és azzal a pénzzel tartozom mind a szegény romantikus udvarlónak, aki rettenetesen szenvedett attól, hogy én (mint "gazdag nő") ételre költöttem a szüleim pénzét és nem neki adtam oda!

És kövér is vagyok kövér! kövér! (Ja igen, és a legjobb barátjával is biztosan összeszűrtem a levet, ahogy erről is képzelődött, és ezért is verni akart.)

(Annak is akart örülni: az ő legjobb barátja is milyen hülyeséget mondott, mert olyat mondott ami nincs! - mondtuk, hogy de igen, van, minden ivarosan szaporodó állatnak van petefészke, a békáknak is, úgyhogy ne örüljön annak, hogy a barátja mekkora hülyeséget beszélt, mert olyat mondott, ami nincs. Majdnem ugyanolyan agresszíven reagált erre is, mint amikor költözködés közben kiderült, hogy az van, amit én mondtam, csak kevés csomagom van. És nem az van, amit ő akar.)