2013. május 27.

(ezotérikus)

Mindig nagyon kiöltözött és ijesztően sminkelte magát. Ijesztő frizurája is volt: sprőd szőke haja rengeteg hajlakkal kimerevítve, és meghökkentő ezotérikus jelmeze: az volt állítólag a jó, jobb agyféltekés szimbólumos öltözködés. Lényeges elemét képezte a különleges melltartó, amivel föltockolta, talán ki is tömte a mellét - valami olyan természetellenes helyzetben, mintha nem is testrész lenne, hanem valami szerelvény: szimbólum, aminek jelentése van. Előszeretettel viselt tapadós felsőket, csakis feltűnő, csillogó kelméből. És furcsán kihúzta magát, homorított - igyekezett talán a kicsit természetellenes testtartásával is kihangsúlyozni a felsőtestét, én azt gondoltam: biztosan fáj a háta.

Példálózott, hogy úgy kell öltözni, ahogy ő, az a jó nőies öltözködés. Nem akartam, hogy az öltözködéssel vegzáljon, nem is azért fizettem, úgyhogy megpróbáltam elég nőiesen öltözni, ami megfelelhet az ő ízlésének, hogy békén hagyjon. Nem voltak ugyan olyan csiricsáré "szimbólumos" ruháim, nem is akartam beszerezni semmi olyat. Fölvettem egy sötétszürke, sportos, de nőies: karcsúsított és V kivágású hosszúujjú pólót és hozzá egy fodros fekete szoknyát. Egyébként is szívesen viseltem ezeket a holmikat. Kicsit se volt olyan feltűnő, mint az ő öltözködése, a pólóm sem volt olyan szűk, annyira testhezálló, nem volt csillogó, feltűnő színű sem, nem volt túl vékony és még lágy esésű sem, de kényelmes volt. Állatiasan agresszív lett a nő, kihívóan fölényeskedő, ellentmondást nem tűrő és fenyegetőző.

Először csak indulatszavakkal vezette be a mondandóját: nna! jja! igeen? és nekem fogalmam se volt, mit akar mondani. Megmondta, nagyon agresszíven és támadóan: az ilyen nők akarják azt hogy megtámadják őket! Nem értettem, miről beszél - magyarázta: azokat nőket, akik olyan kihívóan öltöznek, úgy mutogatják magukat, mint én, támadják meg a férfiak. És úgy beszélt azokról a férfiakról, mintha abszolút valóságos személyekről - és mintha valami gonosz, rosszindulatú szörnyetegek lennének, akik igenis vannak és ott lappanganak mindenfelé - valami magasabb ezotérikus dimenzióban, mert én a fizikai valóságban addig olyat még egyet se láttam. De igenis vannak és megtámadják a nőket, ennek kell lenni mert ez van - ő ezt így megmondta: igenis mi az ami van és kell lenni.

Jelek és jelentések

A nő rögeszméje: a matematikai tehetség abnormális és nőnek olyan nem lehet, az egészséges természetes agynak születéstől fogva hülyének kell lenni a matematikához és logikához, a matematika és logika és Férfias Elnyomó Hatalom - mert minden ami szabály és rend az az. A matematikai és logikai összefüggések a Férfias Elnyomó Hatalom és a bal agyfélteke ami a rossz. A jó nőies gondolkodás az, hogy minden szimbólum aminek jelentése van és akkor az van.

Ha egy lánynak olyan kognitív képességei vannak, hogy fölveszik a Műegyetem építészkarára és ott tanulhat, az is jel és az azt jelenti, hogy az olyat gyerekkorába' elnyomta a férfias elnyomó hatalom, elnyomta az agyát mert ha egy lány nem hülye a matematikához és a Műegyetemen tanul az azt jelenti. Nem értettem, miről beszél, erre magyarázott valami húú fúú gonoosz! családfő apáról aki húú! nagyon szigorúú-ú! - és ő veri beléjük a matematikát és a logikát is. Vagy mi. Azt nem mondta, hogy szerinte mégis mi köze van a matematikának a tekintélyelvű neveléshez - de azt mondta, hogy ezt firtatni férfias és rossz gondolkodás mert racionális, a jó gondolkodás az amit ő gyakorol: a matematika is jel és ha valaki nem hülye a matematikához az is jel aminek jelentése van és az a jelentés az amit ő gondol és az az hogy férfias elnyomó hatalom és az akkor az! És igenis kell lenni az én múltamban egy olyan férfias elnyomó hatalomnak mert az, hogy nem vagyok olyan hülye a matematikához és logikához amilyennek lenni kell és én értek ezekhez a dolgokhoz az azt jelenti! Mondtam, hogy nincs olyan, az én családomban nincs olyan férfias elnyomó hatalom tekintélyelvű családfő. Erre akkor még kinyilatkoztatta: nem baj ha nem férfi, lehet nő is. Az anyám se olyan, de végül eszembe jutott a megfelelő személy, csak úgy viccből: az egykori gimnáziumi matektanárom biztosan megfelelne a nő igényeinek, megtestesítené a szemében azt a férfias elnyomó hatalmat.

2013. május 26.

Az elismerésreméltó ember

Sóhajtozott: neki mennyire kéne egy barátnő is! Mert illene mert ennyi idős korban másoknak is van már! És ő is olyan akar lenni! (Répás Feri odalett volna tőle, neki is pontosan ilyen eszményei voltak a szexualitásról.)

V-vel "beszélgetett" a témáról, többször is talán. Én nem nagyon figyeltem oda: két ember magánbeszélgetésére egyikük magánügyeiről. Nem nagyon figyeltem rá, amíg ki nem derült, hogy valamiképp én is érintve vagyok az ügyben: énrám haragszik. Pár feltűnő, kirívó dologra emlékszem.

Sóhajtozott, panaszkodott, még színpadiasabban, mint más dolgok miatt - és sértődötten, szemrehányón nyafogósan, mint egy sértődött, duzzogó gyerek: mert neki azt mások nem adják! V. kérdezte: még soha nem volt? Fanyalogva-utálkozva mondott valamit: de, igen, még régebb egyszer, de áá fúj olyan izé volt. Ijesztő volt. Még csak nem is tárgyilagosan beszélt a másik emberről vagy a történtekről, mintha nem is egy másik emberről beszélne. Ugyanazzal az utálkozással, ahogy tárgyakat vett szemügyre - és majdnem ingerülten: mintha azért, mert egy ilyen érdektelen dologról akarnak vele beszélgetni. Nagyságrendekkel nagyobb lelkesedéssel beszélt arról: kinek mije van, ki mit csinált,amiről beszélni lehet. (Mintha azért is fanyalogna, mert annak a lánynak sem volt semmi olyan különlegessége, amit el lehetne mesélni, azért sem felelt meg az igényeinek. Ezt talán mondta is.) Ugyanezzel a fanyalgó utálkozással, lekicsinyléssel beszélt más emberekről is...

És sóhajtozott, még színpadiasabban, mint máskor, hangosan, majd szétszakadt. Epedezett és sóhajtozott: ő olyan akar lenni amilyennek kell!  És másokat akar utánozni, azt akarja, ami másoknak is van, ami már megtörtént, meg van írva. És olyan romantikus regényeket és regényhősöket emlegetett nagy együttérzéssel és átéléssel, akik ugyanolyan rettenetesen szenvednek, mint ő, ők sem kapják meg, ami nekik kell! Példálózott még a barátjával is: ő is milyen romantikus szerelmet szerzett be! egy olyan is jó lenne neki is! Azt is hangsúlyozta: ő olyat akar magának, ami másoknak is van - és ami olyan látványos, különleges: amiről regényeket is írnak. Mintha az is külön imponálna neki ezekben a sztorikban: ezek olyan különleges sztorik, amikről írtak is - mintha egy bulvárlap tudósításai lennének.

Már jól beleélte magát a romantikus regényhős szerepébe, aki szenved, mert nem adják meg, ami neki kell. Ezek után utazott el valahova és visszatérve még jobban meg volt sértődve, mert találkozott egy lánnyal, akinek ő annyira megtetszett, hogy egyből meg is hívta volna őt egy külföldi utazásra! És meg van sértve, mert ő ott tőlünk nem kapja meg ugyanazt! És rám haragudott valamiért. Már akkor, amikor előadta, mi történt. Azután Goethe Wertherével példálózott: a férfiak öngyilkosok lesznek, ha nem adják meg, ami nekik kell. Gusztustalan volt. A szobatársa vigasztalta - arra megdühödött, kirúgta maga alól a széket, majdnem ránk borította az asztalat és dühösen elcsörtetett, még az ajtót is bevágta maga után. Azután feltűnően fenyegetően viselkedett velem.

Folyamatosan az igényeit nyilatkoztatta ki, kezdettől: neki mi minden kéne - és ő meg van sértődve és haragszik azokra, akik azt nem adják! Elég fenyegető lett volna önmagában ez is. Mégsem az anyagias igényei és az erőszakos követelőzése volt a legfenyegetőbb - hanem az a követelés: mindig az legyen, ami már megtörtént, az ő életében vagy regényekben, filmekben, amit ő már tud, kigondolt. És az indulatai, a düh mindig, ha nem az van... ha csak a hétköznapi fizikai környezetéről kellett is tudomást vennie.

(az idegen)

Meglepett, amikor Andor arról írt egy bejegyzésben: a tanulás is munka. Addig csak az ellenkezőjét hallottam. Rossz szó a meglepetés: annyira idegen volt.

Ahogy az a barom és a transzperszonális nő is követelték: hagyjam ott az egyetemet!

(gonosz építészek)

Rendszeresen zsidózott a nő: én bármi olyat tettem, mondtam, ami neki nem tetszett, az mind zsidó volt. Nem hangoztatott nyíltan semmi olyat, amit az átlagember ismeretei szerint antiszemiták hangoztatnak, és amikor így zsidózott, még csak nem is agresszíven, indulatosan beszélt - mint egyébként velem rendszeresen. Hanem szinte szeretettel, valamiféle jóleső kéjelgéssel. Aztán ki tudja, mi okozta neki azt a jóleső kéjt. Lehetett volna hinni: az a konkrét dolog, amiről ő megmondta, hogy az zsidó, a zsidók gondolkodnak úgy, a zsidók viselkednek úgy.

Csupa olyan dolgot zsidózott le, ami egyébként hasznos, értékes - és konstruktív, kreatív vagy felhasználható olyan célra, valamilyen építő tevékenység alapja lehet, pl. olyan "zsidó" bölcsesség, világkép.

Például az építészek gondolkodását és munkáját úgy általában, azt, hogy valaki házakat akar tervezni, építeni. Kinyilatkoztatta: azt ajándékba kell kapni! Az rossz gondolkodás, ha egy építész maga akarja megtervezni a házat, a jó gondolkodás az, hogy a terveket ajándékba kell kapni, annak istentől kell származnia. Elég furcsa dolgokat mondott, nem egy nyelven beszéltünk. Az biztos volt: ő akarja megmondani, hogyan kell gondolkodni egy építésznek és hogyan kell házat tervezni - és csak az a jó. Ahogy az építészek gondolják és csinálják, az a rossz gondolkodás.

Ahhoz szoktam már akkor, hogy az emberek többsége úgy viszonyul az építészethez és az építészekhez, ahogy ő: határozott elképzelése van róla, mi a jó és hogyan kell csinálni és azt meg is akarja mondani - és aki nem olyat csinál, nem úgy, azt lehülyézi. Azt gondoltam: na tessék, a tény, hogy építészhallgató vagyok, belőle is kihozta ezt mint magánemberi megnyilvánulást, ő elmondja, én meghallgatom, majd befejezi és akkor beszélhetünk másról. Nem akarta abbahagyni és nagyon erőszakosan követelőzött. Követelte, hogy én igenis olyat csináljak, ami neki kell, azt és úgy ami neki tetszik - mert az a jó, más nem. Kicsit meglepett: azt hogy képzeli, hogy másoknak nem lehetnek jogos igényeik, csak neki és mindenki csak olyat csináljon, ami neki tetszik "mert az a jó" - és mindenkinek azt kell szeretni. Az erőszakosságával együtt egy kicsit kellemetlen és terhes volt.

Az egyáltalán nem érdekelte, az nem számított: én mit akarok, mit gondolok a dolgokról. Megpróbáltam leszerelni azzal, hogy sajnálom de vannak más követelmények is, amiknek eleget kell tennie egy háznak és nekem is és nekem most az fontosabb - erre persze tűzbe jött, hogy azok ott a gonosz elnyomó hatalom mert nem engedik hogy az ember azt csináljon amit akar! Én meg csak néztem erre is - nekem addig ott még mindent megengedtek, ő volt az, aki nem akarta megengedni, hogy azt csináljam, amit én akarok. Mert szerinte ez lett volna a szabadság maga - szemben azzal az elnyomó hatalommal ott. Ahogy az egész kinézett: ő arra akart rávenni, uszítani engem, hogy én harcoljak helyette az ő eszményeiért, azok ott a hétfejű sárkány és én igenis menjek neki és győzzem le, vágjam le mind a hét fejét és utána vegyem őt feleségül és építsek neki olyan kacsalábon forgó palotákat, ami neki kell. Én kicsit túlzónak éreztem az elvárásait. Extrémnek. Az csak most jutott így eszembe: talán úgy gondolta, hogy ő az a felsőbb hatalom, ami kinyilatkoztatja nekem a dolgokat, mint valami istenség - később tényleg hivatkozott rá nyíltan, hogy ő magasabb igazságokat közvetít, sőt: látványos drámai szerepjátékban magára vette először valamiféle istenség papjának, földi rendfentartójának a szerepét, azután egy másik szerepjátékban még isten prófétájának a szerepét is - és alighanem a mai napig is annak hiszi magát.

Archaikus

A műszaki és természettudományok közül is speciálisan a geometria volt az, amiben a nő szerint a Férfias Elnyomó Hatalom leginkább megtestesült. Már a legelső találkozásunkkor kinyilatkoztatta. Csak ez annyira meredek és értelmetlen volt, hogy én figyelmen kívül hagytam.

2013. május 25.

Bal, jobb

A transzperszonális nő morgott és ugatott, mint egy kutya. A kapcsolatunk második fele pedig azzal kezdődött, hogy decsekedett: ő hogy bűvölt és hódított a behízelgő hangjával. Velem nem azon a hangon beszélt. Én a Rossz voltam, az Ellenség - velem úgy is beszélt. És gyakorlatilag folyamatosan fizikai agresszióval fenyegetett. Meggyőződése volt: a hozzám hasonlókat fenyegetni kell, az ilyennel úgy kell kommunikálni is, úgy kell vele közölni, mit akarnak tőle. És mert ez volt a jó nőies és jobb agyféltekés kommunikáció: nem értelmesen közölte a mondandóját, hanem érzelmekre akart odahatni.

Az értelmet az képviselte, hogy rendszeresen egzotikus és misztikus vallásos hagyományokra hivatkozott -olyankor, amikor követelt tőlem valamit: azt, hogy úgy viselkedjem, ahogy az abban az eszmerendszerben meg van mondva. Folyamatosan állatiasan agresszív volt velem és fenyegetett - mert az volt a jó nőies jobb agyféltekés érzelmes és logikátlan viselkedés -, de ugyanakkor nem tűrhette, ha én fenyegetve éreztem magam. 

A nőies nő

Azok a jelentések, amit egyesek hozzákapcsolnak egy-egy fizikai jelenséghez vagy/és saját érzelmi állapotukhoz, a megélt élményhez, a tudatban eleve adott tudattartalmak - tárgyias és időtlen tudattartalmak. (Egyeseknek csak puszta szavak, absztrakt jelszekvenciák - amiknek azután önkényesen lehet a pillanatnyi igények szerint egyéb jelentéseket, tartalmakat tulajdonítani.) Általában azzal találkoztam és találkozom, hogy ezek a jelentések nem korábban megélt élmények, érzelmek.

Viszont vannak emberek, akiknek az normális, hogy egy-egy helyzetben megélt érzelmeik, élményeik ilyen tárgyias és időtlen dologgá kövesednek, pl. az érzelmi viszonyulásuk egy konkrét személyhez, azok az érzelmek, amit egyszer megéltek - és azután bárki kicsit is hasonló személy azt jelenti nekik. A nőnek például valami baja volt építészekkel, mérnökökkel már akkor, amikor én először találkoztam vele, és én akkor azokat a megkövesedett érzelmeket jelentettem neki. Sőt, férfiakkal is valami baja volt, annyira bizarrul, hogy a kapcsolatunk végén értettem meg, hogy neki minden férfival baja van - azért is csak a kapcsolatunk végén, mert férfiak soha szóba sem kerülhettek kettőnk között. Az első két alkalommal fura dolgokat mondott arról, hogy a műszaki és természettudományok a bal agyfélteke és az a férfias elnyomó hatalom az azt jelenti és ez meg a nőies gondolkodás: a dolgok jelek és mindennek jelentése van, de azután nem volt szó soha férfiakról, nem lehetett. Hús-vér férfiakról pláne. A végén én nagyon el akartam mondani egy-két dolgot, akkor zúdult rám újra a nő, azaz arra a férfiemberre, akiről én beszéltem és általában férfiakra - kezdte megint a férfias elnyomó hatalom szöveget. Akkor "döbbentem rá", hogy ennek minden férfival baja van, az sem érdekli, kicsoda, milyen ember és mit csinált, hogyan viselkedett, hogyan szokott: helyből férfias elnyomó hatalom. És azok után volt képes ezzel előállni újra, amiket ő művelt velem. Az erőszakos követelőzései után, az agresszivitása és erőszakoskodása után: ha nem csinálom amit követel akkor ő megbüntet!

Nála elnyomóbb és hatalmaskodóbb személlyel életemben nemigen találkoztam - ahhoz képest is el voltam képedve: kit akar ő azzal vádolni. Egy olyan embert, aki férfi létére és a macsó megjelenésével együtt kifejezetten anyáskodón törődött a tanítványai munkájával vagy inkább bábáskodott. Egyszer egy rossz pillanatában goromba volt és butaságot mondott, ami engem korábbi eseményekre is emlékeztetett. Nekem érzelmeket nem jelentett, amit tett, de a viselkedése fölidézett korábbi rossz tapasztalatokat. És önmagában is ijesztő volt. Olyat mondott, aminek az adott helyzetben nem volt semmi értelme, nem arra reagált, amit én mondtam, hanem valamire, amire ő gondolt - fogalmam sincs, mire. Egy paranoid reakció volt a részéről. (Pontosabban a borderline személyiségekre jellemző projektív identifikáció) Nagyon megijedtem. Bíztam benne, hogy nála ez csak alkalmi megnyilvánulás volt, nem lesz belőle szisztéma, nem valaki mással fog beszélgetni helyettem a jelenlétemben. Azért megijedtem nagyon. Erről akartam beszélni a nőnek. Odáig nem jutottam el, hogy a konkrét eseményt elmondhattam volna és ő azt tényleg fölfogta volna. Sziszifuszi vállalkozás volt megkísérelni is elmondani neki egy ilyen bonyolult eseményt - de én azért szerettem volna. Nem akart róla tudni. Őt csak a férfias elnyomó hatalom érdekelte.

2013. május 22.

A minden és a semmi

Neki a valami ott kezdődött, hogy mindent adjanak, ami neki kell. Nem praktikus, hanem logikai okból kezdődött ott: nem tudott különbséget tenni, neki csak a szélsőségek voltak.

Neki a valami ott kezdődött, hogy hívják meg legalább egypárszor legalább egy-egy menő buliba vagy külföldi utazásra, hívja meg a másik ember lakni a saját lakásába (és még azon kívül hívja, vigye magával bulikba, utazásokra), több hónapon át rendszeresen élelmezze és szolgálja ki, de az ő magas igényei szerint! Ilyen dolgokat elvárt, követelt - és el is fogadott másoktól. Ezen kivül tetszettek még neki mások különleges és menő vagyontárgyai, rinyált, sóhajtozott még azon is: mit kéne birtokolni, ami kell mert az kell az menő - úgyhogy lehet, szívesen elfogadott értékes és különleges ajándéktárgyakat, tárgyias javakat is. Erről ugyan nem nagyon lehetett tudni akkoriban. (Arról igen, hogy nőktől elvárta, hogy ilyen módon is gondoskodjanak róla: ők adjanak neki ruhaneműt, vegyenek vagy készítsenek neki olyat, menjenek el vele vásárolni - a nővérének volt ez a dolga. És el lehetett képzelni, hogy más tárgyias dolgokat is szívesen fogadna el nőktől: neki azt is nők adják.)

És az is semmi lett volna, ha valaki csak egyszer ad neki valamit vagy egyszer-kétszer. De semmi volt az is, ha neki az nem volt elég, az ő igényeihez képest kevés volt. Semmi lett volna az is, ha egy átlagember meghívja akár lakni is a saját szerény átlaglakásába és az átlaglehetőségei szerint gondoskodik róla - de nem ad neki különleges dolgokat, nem hívja-viszi olyan bulikba, olyan társaságba, nem teszi azt neki lehetővé. Mert az nem jelent semmit, neki abból nincs haszna: amilyen neki kellett.

Neki a valami ott kezdődött, hogy az, aki adja, az valaki is legyen: aki azokból az anyagi javakból feltűnően sokat birtokol és fogyaszt, látványosan sok van neki - azért is vonzó a szemében. És adja! Olyan exkluzív dolgokat, amiket más nem is igen tudhat megadni, mert másnak az nincs. Olyan anyagias dolgokat.

És haragudott rám, mert én semmit nem adtam ami neki kell.

Különleges szépség

Soha nem tetszettem senkinek. Nem vagyok szép és vonzó és soha nem is voltam. Soha nem tetszettem senkinek, azt se mondta soha senki, hogy szép vagyok - csak az anyám, de hát egy anyának állítólag az ocsmány nyomorék torzszülött gyereke is szép. Soha nem talált vonzónak egyetlen férfi sem. Nők pedig mindig azt hangoztatták: csúf vagyok és nőietlen. Én vagyok a csúnya nő. És nincsenek olyan anyagi javaim sem, amik a férfiak szemében vonzóak.

Férfiak csak azért gyűlöltek és hibáztattak, mert anyagi javakat nem tudtam adni nekik. Nők a testemet gyűlölték, mert állítólag annyira csúf vagyok. Nők mindig elsősorban ezt hangoztatták és ezért bántalmaztak. Középiskolás koromtól kezdve. A gimnáziumban én voltam a legcsúnyább lány az osztályban. A barátnőm szerint. Szerette hangoztatni, nem így, hanem mindig másoknak tulajdonította, amit ő gondolt rólam és tudni vélte: mások biztosan azt gondolják rólam. Azok a tanárnők, akiknek a véleménye neki ilyen vagy olyan okból fontos volt és fiúk is - nem annyira az iskolában, ők nem is számítottak, őket megvetette, már akiből kinézett valami férfiasság, szóba jöhetett volna mint nemének a képviselője, hanem idegenek.

Neki nagyon fontos volt megfelelni a mindenkori felsőbbség elvárásainak. Azt csinálni, amit a szülei és a tanáraink megmondtak, olyannak lenni, amilyennek kell, meg van mondva. Nem mások kedvéért, hanem azért, mert nagyon szerette azt az elismerést, jutalmat, ami azért jár. Ezért előfordult az is, hogy szemtől szemben alázatosan engedelmesnek mutatkozott a "hatalommal", egyáltalán, soha nem ellenkezett, nem mondott ellent - de a háta mögött gyűlölte. És büszke volt erre a viselkedésére is, meggyőződése volt, hogy ezt így kell. Beszélt is róla. Mondta, hogy a szülei mondták, ezt így kell csinálni. Szemtől szemben és névleg mindig engedelmeskedni kell, mert azért jár a jutalom. És ha ő nem ért egyet a felsőbbség értékrendjével, akkor azt a háta mögött kell gyűlölni. Ilyen felsőbbség volt neki az egyik tanárnőnk. A háta mögött hisztérikusan gyűlölte az erkölcsei miatt, mert néha szexualitásról beszélt és még elvált nő is volt és az apukája megmondta, hogy az erkölcstelenség és ő is megvetette. De azért igyekezett nagyon megfelelni neki, olyan nőies nő lenni, amilyennek lenni kell. És én voltam az, aki nem.

Egyáltalán, neki nagyon fontos volt a nőiességet is úgy csinálni, ahogy meg van mondva. Olyan nőiesen öltözni és viselkedni, ahogy kell, ahogy az anyukája és mások megmondják. Állandóan diétázott és fogyókúrázott is, mert nem volt tökéletes az alakja, ez néha nagyon bosszantotta is, de büszke volt rá, hogy ő mindent megtesz - és nagyon megvetette azokat a lányokat, akiknek szintén nem tökéletes az alakjuk, de őket az nem zavarja. Velem nem olyan baj volt, ami ellen tehettem volna, nekem görbe a lábam, ezért engem mindig sajnált - de azért élvezte, hogy az ő lába sokkal szebb, nagyon büszke is volt rá. Gyerekesen szerette bizonyos testrészeit, amik szerinte jól néztek ki, nőiesek voltak. Például a kezét. Nekem a kezem is csúf - mint a Madonnának a sixtusi Piétán. Élvezte, hogy ő sokkal szebb, nőiesebb, mint én vagyok. És nőiesebben is viselkedik. És nőiesen is öltözködik. Meggyőződése volt, hogy amikor a gyűlöletesen erkölcstelen tanárnőnk nőies viselkedésről vagy öltözködésről beszél úgy általánosságban, mert szerinte vannak, akikre ráférnek a jótanácsai, akkor az mindig én vagyok, a tanárnő mindig rólam beszél. Akkor is, ha olyan viselkedésről beszélt, ami nem rám volt jellemző. És ezzel úgy elvolt. Egy darabig.

Azután a transzperszonális nő: vegyem tudomásul hogy hihetetlenül csúf arcom van és én csak ne gondoljam azt hogy én tetszhetem valakinek! És dicsekedett: ő bezzeg egy jótestű nő és ő meg van magával elégedve és büszke magára és arra is, hogy az ő különleges szépségét mások is észreveszik és megcsodálják! És dicsekedett: neki mások is hogy elismerték testi adottságait! És ő azzal hogy hódított!

A méret és a lényeg

A lányok semmilyen testi szükségletüket nem elégíthették ki anélkül, hogy ő azt ne kontrollálta volna. És rinyált a mosakodásért és rinyált azért, hogy én túl sokat eszem. Semmi nem egzakt mennyiség volt. minden ahhoz képest volt túl sok, amennyit ő megengedett volna.

Igenis fontos a méret, a mérték - és egzakt mennyiség.

A jó emberek

Engem már akartak megölni az "antropozófia" nevében. Nem nagy szám. 

Úgynevezett "transzperszonális pszichológus". Állítólag vannak ún. transzperszonális krízisek és egy ilyet élhetett meg: "az archetípus ébredése" nevűt. És én voltam az a Gonosz, akit neki le kellett győzni, le kellett volna gyilkolni: effektíve, fizikailag is akarta csinálni. Mert én a rossz gonosz "bal agyféltekét", matematikát és logikát és műszaki és természettudományokat és a férfit képviseltem. (Női testben: ez így hatványozott "abnormitás" és "gonoszság" volt tehát.)

Ő volt ellenben a jó és nőies jobb agyfélteke. Ebben a minőségében dicsekedett azzal is: ő egy kiöregedett hippi! Hát békét azt nem hirdetett, sőt. Viszont fennen dicsekedett is vele, hogy az ő agyában nincs semmiféle magasabbrendű kognitív funkció: hivalkodóan kérkedett vele, és hogy büszke rá... Valami más volt, ami az ő hippiidentitása lényege volt. Célozgatott is rá, a végén gyakorlatilag ki is nyilatkoztatta: az abnormális, ha egy nő azzal akar szexelni akibe szerelmes! Aztán magyarázták mások is: a szerelem és a szex összeegyeztethetetlen! A szerelemnek egy elérhetetlen ideálnak kell lenni, mert az az - szexelni pedig szerelem nélkül kell! És az érzelmi kötődés és a szex is összeegyeztethetetlen! Az abnormális! A jó szeretet (pláne: érzelmi kötődés) pedig az alárendelődés mások igényeinek, és a másik ember kiszolgálása és az ajándékok adása...

Kezdettől ezt is követelte tőlem (mint "pszichológus" a kliensétől): szolgáljam őt és csakis őt! senki mást, mások ellenében is, és gyűlöljem azokat, akiket ő gyűlöl, és harcoljak az ő ellenségei ellen. És én a Rossz voltam amiatt is, mert én nem vagyok olyan ellenségeskedő természetű, amilyennek szerinte lenni kellett volna. És nem hasítom ketté a világot, jóra és rosszra, úgy, ahogy szerinte kellett volna - és nem gyűlölöm a Másikat, az idegent, aki nem olyan, mint én; és a tudatidegen fizikai valóságot sem. Vagyis én voltam az ő közelebbről meg nem határozott misztikus eszméinek az ellensége. És az ő istenének: az nem derült ki, hogy kicsodának. Véletlenül "kardinális tűzjegyben" születtem és a Mars uralma alatt: ez egyeseknek baromi fontos - de akkor sem vagyok semmiféle háborút és ellenségeskedést követelő istenségnek sem híve, sem szolgálója, nem is szeretem az ilyesmit. Nem értettem a magyarázatát jó és rossz istenről sem. És én a rossz voltam azért is, mert nem a jó istenben hiszek - és azért is, mert nem akartam megengedni a rituális gyilkosságot sem.

2013. május 18.

Geometria

Abból a szempontból, hogy miféle ember és kicsoda ő, csak annyiban volt érdekes az "érzelmi élete", hogy az egész a környezete agresszív elutasításáról szólt - a távolság akarásáról.

És a szerep, ami neki kellett: őt akarják a nők - azért is, hogy ő elutasíthassa őket. Én nem adtam neki ezt sem: nem epedtem érte úgy, ahogy az neki kellett, megmondta, és nem fejeztem ki azt úgy, ahogy ő azt elvárta. Meg volt sértődve ezért is - azután eljátszotta, elmutogatta azt is, hogy de akkor is az van: az általa vágyott szereposztás. A beteg geometriája annak is, ami magába a szerepbe volt kódolva: ő az akar lenni, akihez mások közeledni akarnak de ő csakazértis távolodni akar. Ugyanez az "ellentmondásosság" abban, amikor olyan regényhősöket akart utánozni. És például ez sem volt benne vonzó. A tisztázatlan "geometriai viszonyai" az érzelmeinek és vágyainak, mifenéknek.

Kicsi plusz: szerepálmuk volt, mindkettőjüknek, hogy az akarnak lenni, akit mások csodálnak, "szeretnek" és akarnak, akarják az ő társaságukat. Dicsekedtek is az ilyen sikereikkel - utána követelőztek: nekik az kell! Úgy, hogy ők viszont nyíltan utáltak, gyűlöltek másokat, ők nem akarták a másik embert, a távollétét vagy nemlétét akarták, a jelen-nem-létét - még akinek a társaságát eltűrték, akarták is azt is csak azért, mert kihasználni akarták a szerepjátszásaikhoz.

2013. május 10.

Az idegen

Gondoltam, ha leírom: engem nem lehet szeretni, mások ezt mondták, meg is indokolták, miért, le kellene írnom: mit mondtak - permanensen azt nyilatkoztatták: miért vagyok én rossz, szerethetetlen és miért kell engem bántalmazni, én miért az vagyok, akivel azt kell csinálni. El tudom ismételni, mit mondtak - mit mondtak és hogyan viselkedtek azok, akik személyesen fenyegettek és bántalmaztak és bántalmazni akartak. De ez nem rólam szól, hanem róluk, az ő követeléseikről és az indulataikról. És az érdekes "gondolkodásukról".

II.
Ami érdekes: ahogy például a zaklatóm artikulálta az ellenszenvét és utálkozását, abban két jól elkülöníthető dolog volt, hogy ő utálja a lányokat és undorodik a lányok fizikai közelségétől, a nők testétől - és az anyagias követelései: neki mi minden kéne és ő utálja azokat is, akiknek az nincs és nem adják neki azt. De valójában ugyanarról szólt a kettő. De nagyon erőlködött is, hogy elkülönítse. Kellett is neki erőlködni rajta. Az anyagias igényeiből következtek az ő önmeghatározásai: ő az, akinek olyan igényei vannak és ő azért a jó. Az agresszív utálkozása, undorodása a nők testétől elsősorban a lányok, nők meghatározása volt: ők azok, akik olyan undorítóak. Ezt igyekezett további magyarázatokkal is alátámasztani: miért undorítóak, miért kell tőlük undorodni. Kellett neki, hogy meg legyen indokolva, másoktól is követelte: mondják meg neki.

Ha valaki rám mint azoknak az indulatoknak a tárgyára vonatkoztatja azt az undorodást, utálkozást, akkor ugyanígy ketté lehet választani: nekem miféle bűneim, rosszaságaim vannak. Az a bűnöm, hogy nem olyan vagyok, amilyennek lenni kell, nem az az ideális nő vagyok és az az ideális fizikai valóság, aminek lenni kell, ami másoknak kell és nem adom, ami kell - és az a bűnöm, hogy női testem van, és a női test undorító és bűnös és erkölcstelen és minden nő bűnös rossz és erkölcstelen és undorító és mocskos és bűnös és erkölcstelen a teste, akinek női teste és női nemi szerve van! Mert a női test és a női nemi szerv undorító és bűnös és erkölcstelen! (A mutogatós ember is mutogatja, a női test és a női nemi szerv bűnös és erkölcstelen!) Könyvekben is meg van írva!

Az anyagi hiányosságaimon és a szerethetetlen csúf és undorító testemen-lelkemen kívül nekem további bűnöm, amiért engem bántalmazni kell, hogy nem vagyok olyan hagyományos nőiszerepes férfikiszolgáló nő sem, amilyennek lenni kell. Ahogy azt Grecsó Krisztián is kifejtette: minden magyar nő érzelmileg és szexuálisan abnormális, aki nem olyan hagyományos nőiszerepes nőies nő, amilyennek lenni kell, nem nőies foglalkozása van és nem olyat akar - és nem olyan nőiesen öltözik, ahogy kell.