2011. július 24.

(otthonunk)

ha egyszer kiismerem egy rendszer struktúráját, azonnal meg is találom hol tud tönkremenni

A sok kis bosszantó tévedés. Mint egy rossz helyen hagyott papucs, amiben mindig  megbotlik az ember...

csak a helyiértékük fontos

Kíváncsi vagyok, kinek hisz még. (Ha egyáltalán gondol rám.) Azokon a dolgokon kívül, amiket, akkor úgy nézett ki, eleve megfeltételezett nekem.

Nevek tengere

Emiatt ijedtem meg tőle is mindig: hogy ugyanaz kell neki, ugyanazt csinálja velem. És ugyanattól a játszmától. Ahogy be kellett vallanom, hogy én hiszek a magasabb dimenziókban, ahogy be kellett "bizonyítani", hogy igenis nekem fontosak a Ley-vonalak. Sőt: biztosan nekem van olyan családom is, amilyen nincs. A többiről mind nem is beszélve.

Vagy másképpen ugyanaz: kitalálni és igenis tudni, hogy a másik miféle, mi baja van, mi kell neki, biztosan - és azért csinálni vele valamit, ami neki rossz, aminek szükségképpen rossz következményei lesznek: mert ki van találva, hogy neki kinek kell lenni.

mindig igazam szokott lenni.

Egészen vakon.

Nekem nem mindig.

Nevek tengere

És nem is akarom tudni se, neki miféle fogalmai vannak az "igazságról".