Ahogy a zaklatóm vagy a nő és a hozzájuk hasonlók csak a fizikai dolgokat látják a másik emberből: ki milyen fizikai, anyagi javakat és tulajdonságokat birtokol és mit fogyaszt és milyen fizikai viselkedést produkál - lehetőleg mindenből valami harsányat, feltűnőt mert nekik az tetszik! És azok a fizikai dolgok mind jel, minden fizikai jelenség, tárgy esemény jel, aminek jelentése van - amit az nekik jelent!
Ahogy belőlem is csak azt látta: mit birtoklok és mit nem - és mit fogyasztok: sokat eszem! drága ételeket! és sokat iszom! Vajaskenyeret ettem túl sokat, a kenyér és a péksütemény volt az a drága étel, amit ettem és drága teát ittam - és vizet ittam túl sokat. De jellemző az is: nem a konkrétumok számítanak, nem az objektív fizikai valóság, nem számít, hogy a másik ember konkrétan mennyi pénzt "pazarolt" arra a "sok és drága ételre" - az még kevésbé, kell-e neki annyi étel és annyi ivóvíz. Csak az számít: ahhoz képest túl sok amit ők megengednének, nekik nem tetszik, amit a másik csinál, ők utálják, undorodnak tőle haragszanak rá azért - és ezt akarják aztán közölni másokkal is mint objektív igazságot: az a másik olyan undorító rossz gonosz! igenis sokat zabál és sokat iszik! igenis ő a gonosz és rossz! mert nem ad semmit amit kell! nem adja oda mindenét! a saját szükségleteire költötte a pénzét az idejét! ő a rossz mert vannak szükségletei!
II.
Amikor mások előtt rám támadt és harsányan hibáztatott, becsmérelt, rágalmazott az volt az iszonyú, hogy az ő "értékrendje" szerint az az igazság volt: én a rossz voltam mert nem adtam ami neki kellett és ő azért haragudott - azért, mert én nem nem gondoskodtam róla úgy ahogy neki kellett, nem adtam neki enni és nem adtam neki lakást se olyat ami neki kellett és nem vettem meg semmit, ami neki kellett. Ahelyett a saját szükségleteimre költöttem azt a pénzt amiből őt kellett volna eltartanom, neki megvennem, ami neki kellett. És nem hagytam ott az egyetemet sem és nem dolgoztam és nem kerestem hogy meg tudjam venni ami neki kell - ahogy ő bezzeg otthagyta az egyetemet mert ő meg akarta találni a számítását máshol! Csak nem találta meg és visszajött. Az is lehet persze, ez is nézett ki belőle, hogy így is tervezte.
Nem feltétlenül volt olyan konkrét terve, hogy majd ha visszajött, nyíltan követeli: adjam meg, ami neki kell, mert ő várt rá, hogy megszerezzem azokat az anyagi javakat! Ki lehetett volna nézni belőle ezt is, nagyon anyagias volt és nagyon számító, annyira, amit én föl se tudtam fogni - hiába követelőzött nyíltan, hiába követelt nyíltan anyagi javakat, nem gondoltam, hogy komolyan azt akarja. Így volt pedig. Ebből pedig gondolni lehetett volna azt is, miféle tervei vannak - nem azzal, hogy majd máshol keresi a számítását, hanem hogy vissza fog jönni; gondolni lehetett volna: miért fog visszajönni. Azt ki lehetett nézni belőle, ki tudtam nézni: valami olyan terve van, hogy a távollétében kialakul valami olyan dolog, ami neki kéne, amiből meglesz a haszna - mások a távollétében is hihetik, hogy van egymáshoz közünk, kvázi lesz kettőnk között valami kapcsolat, amiről ő kamuzik, úgy, hogy neki azért konkrétan semmit nem kell tenni, ténylegesen nem kell csinálnia semmit, amit egy igazi kapcsolatban. Még annyit se, hogy néha elviseli a másik ember társaságát. Megmondta azt is: neki nem tetszik az olyan kapcsolat ami manapság van, hogy el kell viselni a lányok társaságát. És a lányok még olyan fizikai kapcsolatot is akarnak ami undorító! Sőt azt is kinyilatkoztatta nem egyszer, sokszor hisztisen és fölháborodva: ő lányoknak semmit nem akar adni!
III.
Ki lehetett nézni belőle, hogy igazából nem azt akarja, amiről beszélt: máshol "megtalálni a számítását". Nem is úgy ment el, mint aki nagyon keresné. Abban reálisan nem lehetett bízni, hogy tényleg céltudatosan akar valamit és azért nem jön vissza - nem akart semmit, nem is volt egy céltudatos ember. Ideái voltak mint célok, az volt az ő számítása amit meg akart találni.
Azt lehetett volna remélni legfeljebb, hogy véletlenül talál valamit és nem jön vissza. De nem igazán lehetett elképzelni azt se, hogy pont egy olyan nyálgép, mint ő majd "véletlenül" talál valami olyat. Mindig csak azt nézte: hogy lehetne megúszni a munkát vagy a fizetést, hogy lehetne másoktól kinyafogni, elintézni, hogy mások csinálják meg, mások fizessék ki, sőt: mások intézzék el! Nem az ilyen emberről lehet azt gondolni, hogy ő megtalálja a számítását. Arra lehetett számítani, hogy visszajön: baljós volt a távozása is. És lehetett volna számítani arra is, hogy amennyiben anyagias számításai vannak, ahogy voltak, azért fog visszajönni, hogy belőlem kiverje. Mert ez volt az ő számítása. Ki lehetett volna számítani, hogy visszajön - és miért.
Nem fogtam föl az anyagias követeléseit és nem számítottam rá. Csak nagyon rosszul éreztem magam és féltem. Féltem, hogy valami nagyon rossz fog történni. És nagyon gyorsan, néhány nappal az után, hogy lelépett már voltak is ennek jelei - tényleg mindenki úgy viselkedett, mintha lenne hozzá közöm. Mintha jóban lennénk és nekem tudnom kéne róla. Az anyagias követeléseit nem fogtam föl, azzal nem foglalkoztam - volt azon kívül más is, amit megértettem. A "romantikus" eszményei. Azt talán még nyíltabban, még egyértelműbben adta elő vagy csak számomra volt "reálisabb", mint követelés - mert az anyagias követelései abszolút irreálisak voltak és ez konkrét és objektív dolog is volt: az egy egyértelmű és konkrét dolog, hogy ha egy tizenkilenc-húsz éves lánytól x összeget követelnek, lakóingatlan árát, egzotikus utazások árát, az irreális; épeszű ember ilyet nem gondol komolyan. Mást se, sokmindent, de hogy ilyen konkrét fizikai dolgokat követeljen valaki, ahhoz nemcsak kicsit elszálltnak, hülyének kell lenni, ehhez más is kell - vagy nagyon hülyének kell lenni, orvosi értelemben is, vagy elvetemült bűnözőnek.
A romantikus eszményei a "szerelemről". Neki egy elérhetetlen ideál kell, olyan aki valahol máshol van messze van és elérhetetlen és fizikailag nem kell ott lenni ahol ő van - mert ez van a romantikus sztorikba is amiket ő utánozni akar! És ez az igazi szerelem! A távozásával ezt az eszményt valósította meg. Vérfagyasztó volt. Tudhatta azt is: ha ő ott kamuzik arról, hogy van köztünk valami, ahh ahh! akkor engem nagy valószínűséggel mindenki messzire elkerül - mert tabu volt a mások nője. Ez volt az igazi szemétség, ez volt vérfagyasztó: kihasználja annak a közösségnek az értékrendjét, visszaél vele, számít rá, mi fog történni és direkt manipulálja is az embereket, hogy az történjen - ugyanakkor úgy is tesz, mintha nem tudna róla, nem gondolna rá: mi történik majd, milyen következményei lesznek annak amit csinál, mások hogyan viselkednek majd velem - azzal ő nem foglalkozik, azt nem ő csinálja, azt mások csinálják; ő csak manipulál másokat. És az igazán felháborító és irreális az volt: azt hogy gondolná, hogy ezek után neki lehetne tőlem joga bármit is követelni. Ez ugyanolyan nonszensz volt, mint az anyagias követelései. Ugyanarról szólt: ugyanarról az erőszakoskodásról a konkrét fizikai valósággal, más emberek életének fizikai valóságával.
Nagyon féltem. Március eleje volt. Kimentem a Mecsekbe hétvégén. Borzalmas volt. Az a sivárság, a kiszáradt patakmeder és a rémes, ködös-füstös ég, a fülledt, mozdulatlan levegő - az egész olyan volt, mintha illusztrációja lenne a történteknek. Tavasz van. Pernyét hord a szél.