Nagyeszű irodalomszakértők csámcsogva (és a nagy eszükkel nagyon megelégedve) okoskodtak egy sort arról: ha egy női szerző azt állítja, hogy neki nincs pénze, egy állítólagos életrajzi regényben olyan főszereplő (nő) szerepel, az csak olyan kamu - mert a valóságban az nem létezik! a valóságban nincsenek olyan nők! és az ilyen állítólagos nincstelen nők az állítólagos életrajzi regényekben valójában a sikeres és tehetős írónők alteregói, amiket ők kitalálnak maguknak. És ők (irodalomtudósok) azt nagyon tudják, hogy ez így szokott lenni, mert ők a nagy eszükkel tudnak erre példát az irodalomból, hogy van olyan híres írónő, aki kitalált magának ilyen alteregót.
Az ő agyrémeik. És az én rettegésem emiatt is - meg a barom mutogatósember mutogatásai miatt: hogy "az van hazudva!" (És még ráadásul Andor követelőzései: én az legyek, akinek ő elképzel, és akiről szívesen képzelődik - mert különbe' bibis lesz a zsenge lelke.) És akkor íme, még irodalomtudományosan is be van az bizonyítva, hogy én, a valóságos személy nem létezhetek - mert ilyen nincs! (Hülye bunkó irodalmárok szent meggyőződése, hogy a valóságban csakis jómódú és kifogástalanul nőies és divatos nőideálok létezhetnek - mert ők egy olyan valóságban élnek, amiben kizárólag ilyenek vannak.) És az ilyen utálatos csóró senkiket, mint én, csak kitalálni szokták - nem is akárkik: híres írók szokták kitalálni: híres nőírók! Én meg egy regényhős vagyok és nem létezem és úgy vagyok kitalálva (állítólag: a barom mutogatósember szerint) és amiket én ide írok (és a többi oldalra) az annak a híresírónak a kézirata.
Az is jellemző az ideálos elképzeléseikre, hogy az állítólagos alteregót, a rosszat, aki a rossz és utálatos és nem lehet szeretni, miért kell kitalálni - mert mindazt a "rosszat", amit megtestesít, annyira elutasítja ezeknek a "rossz" tulajdonságoknak az eredeti tulajdonosa (pl. a nincstelenséget, mint ilyen rosszaságot...) hogy ezeket a szélsőségesen elutasított tulajdonságokat még önmagából is ki akarja irtani, kitépni és letagadni, ő azokat még a sajátjaként sem vállalja, ha neki olyan van. Azt másra kell adni! (Ha más nincs, akkor jobb híján egy erre a célra kitalált regényhősre: irodalmáréknak ez is egy opció.) És irodalmáraink szerint ez direkt az ideális viselkedés! - kinyilatkoztatták ezt is.
Az ő mocskos irodalmári "értékrendjükből" mást nem is lehetne kihozni, csakis azt, hogy én biztosan nem is létezem - mert ilyen nincs! - és biztosan regényhős vagyok és biztosan miért lettem kitalálva. (És persze aki biztosan kitalált engem, az nem lehet más, csakis egy olyan nagyon sikeres és jómódú híresíró/nőideál, ami én nem vagyok, aki minden tulajdonságban az én ellentétem.)
Az ő agyrémeik. És az én rettegésem emiatt is - meg a barom mutogatósember mutogatásai miatt: hogy "az van hazudva!" (És még ráadásul Andor követelőzései: én az legyek, akinek ő elképzel, és akiről szívesen képzelődik - mert különbe' bibis lesz a zsenge lelke.) És akkor íme, még irodalomtudományosan is be van az bizonyítva, hogy én, a valóságos személy nem létezhetek - mert ilyen nincs! (Hülye bunkó irodalmárok szent meggyőződése, hogy a valóságban csakis jómódú és kifogástalanul nőies és divatos nőideálok létezhetnek - mert ők egy olyan valóságban élnek, amiben kizárólag ilyenek vannak.) És az ilyen utálatos csóró senkiket, mint én, csak kitalálni szokták - nem is akárkik: híres írók szokták kitalálni: híres nőírók! Én meg egy regényhős vagyok és nem létezem és úgy vagyok kitalálva (állítólag: a barom mutogatósember szerint) és amiket én ide írok (és a többi oldalra) az annak a híresírónak a kézirata.
Az is jellemző az ideálos elképzeléseikre, hogy az állítólagos alteregót, a rosszat, aki a rossz és utálatos és nem lehet szeretni, miért kell kitalálni - mert mindazt a "rosszat", amit megtestesít, annyira elutasítja ezeknek a "rossz" tulajdonságoknak az eredeti tulajdonosa (pl. a nincstelenséget, mint ilyen rosszaságot...) hogy ezeket a szélsőségesen elutasított tulajdonságokat még önmagából is ki akarja irtani, kitépni és letagadni, ő azokat még a sajátjaként sem vállalja, ha neki olyan van. Azt másra kell adni! (Ha más nincs, akkor jobb híján egy erre a célra kitalált regényhősre: irodalmáréknak ez is egy opció.) És irodalmáraink szerint ez direkt az ideális viselkedés! - kinyilatkoztatták ezt is.
Az ő mocskos irodalmári "értékrendjükből" mást nem is lehetne kihozni, csakis azt, hogy én biztosan nem is létezem - mert ilyen nincs! - és biztosan regényhős vagyok és biztosan miért lettem kitalálva. (És persze aki biztosan kitalált engem, az nem lehet más, csakis egy olyan nagyon sikeres és jómódú híresíró/nőideál, ami én nem vagyok, aki minden tulajdonságban az én ellentétem.)