2011. március 31.

(az akart jó)

Nekem érzéki valóság volt, megélni: látni és hallani, ami történik, ami fizikai valóság. Agresszorok viselkedése és irreális követelései... És átélni az iszonyatot és a rettegés. 

És még tudni közben: nem (az ízlésük szerinti) "tudatos" dolgokat, amiket én találtam volna ki, hogy olyan "ideálisan" minek kellene lenni és minek kell - hanem mert annak kellett volna lenni, mindig, csakis, ami meg lett mondva, az is. Amit még meg is mondtak. Hogy minek kéne lenni - meg minek kell, és az legyen! Imperatívusszal csinálni a tényeket, fizikai tényeket is - nekik ezt is lehessen és ez is legyen! És nekem (mint fizikai valóságnak) is akkor miket kellene (fizikai tényeket is megcsinálni), hogy az legyen, az az ideális valóság. Meg hogy én is olyan ideális legyek, pláne. És milyen tűrhetetlen és felháborító, hogy nem csinálom azt! és én ezért milyen rossz vagyok! Megmondták ezt is.

Látnom és hallanom kellett és megélnem. Nekem ez (az irreális követelőzéseik, minimum a csodálatos férfiú és aztán h. őgurusága követelőzései, és minimum a felháborodásaik és a bosszúállásaik) az érzéki és "tudatidegen" valóság volt - az én tudatomtól mindenesetre abszolút idegen. És arra emlékeztem...

Meg még a hisztérikus követelésekre: azt kell "elfogadni"! És kvázi a "másik embert", így: hogy igenis az ő tudattartalmait fogadjam el - tényigazságként, fizikai valóságként is. Konkrétan úgy, mintha én benne a másik ember tudatában élnék, az lenne a mindenki szára létezendő és lehetőleg helyből ismerendő stb. hétköznapi realitás igenis... meg mer az is a jó és kívánatos, hogy engedelmeskedni kell és azt megcsinálni, hogy az legyen! A tényigazságok is igenis, mert aminek lenni kell, mert az van kitalálva, hogy annak kell lenni, mert az van, benne az ő fejükbe! tudva és igenis az van! és annak kell lenni! Meg mer ami bent van, az kint van, ami kint van, az bent van.

Én nem a saját őrültségeim "következményeit" tapasztaltam, pláne ahogyan elvárások szerint kellett volna, bármit is - vagyis még ebben se az volt, aminek lenni kellett volna, aminek pedig lenni kell! hogy nekem is az kéne legyen a bajom, ami másoknak (regulárisan), hogy legyenek nekem is mindenféle elképzeléseim "ideális" dolgokról, vágyott eszményekről (pl. az eszményi férfiról: kellett volna az is, hogy legyen az embernek arról is ideális eszményképe - de nem akármilyen, hanem pont olyan, ami őguruságának is tetszik!), úgy, ahogy annak lenni kell - és akkor ezek után ez legyen az ember baja a fizikai valósággal meg emberekkel meg mindennel, hogy milyen rossz, hogy nem az van! És hogy tapasztalatként nem az van, hogy én nem azt tapasztalom, aminek lenni kell, hogy a tapasztalatok és ideák (elképzelések) nem passzolnak - mer ugye az is kell, mert az is az élet értelme és célja állítólag: így "uralkodni" a világon, ilyen tudatilag, en bloc...

Én mások őrültségét tapasztaltam, pontosan ezt az őrültséget és ennek a következményeit - a saját bőrömön, szó szerint. Odáig bezárólag, hogy velem van baj azért is, ha nekem nem az a bajom van, aminek lenni kell - és igenis akkor biztosan az a bajom van, nekem, mert annak kell lenni és csak az lehet, csak az lehetséges, mint baj. (Az meg teljesen "természetes", hogy erőszakoskodtak velem és fenyegettek, mert mindig miattam nem az van, aminek lenni "kell", ami el volt képzelve, kitervelve, anticipálva, mert azt mindig én nem adtam - és hogy képzelem, hogy én a fenyegetésektől és az erőszakoskodástól merem magam rosszul érezni?!)

Nekem az átélt fizikai valóságtól és attól az iszonyattól kellett és kell megtennem az utat a "fogalmi igazságig". És nem fordítva - ahogy állítólag az "ideális".